Magyarország és az első világháború – A magyar hadbalépés körülményei és a háborús tervek kudarca

2016. március 01. 17:29

A „vidék Magyarországát” ugyanakkor ez a harcias szellem nem jellemezte. A visszaemlékezésekből kiderül, a paraszti munkát végzők kezdettől fogva idegenkedtek a háborútól.

2016. március 01. 17:29
Bödők Gergely
Bocskai Rádió

„A hadüzenet híre felemás érzéseket generált. A főváros, a nagyvárosok főterei és utcái megteltek hangos, felvonuló és ünneplő tömegekkel. »Éljen a háború!« – hirdették a táblák feliratai és mindenkin nagy izgalom lett úrrá. A falragaszokat körülállták, a hömpölygő tömegben katonazenekarok játszottak hazafias indulókat, a kávéházakban énekeltek és a szerbek mielőbbi megbüntetéséről szőttek álmokat. A magyar politikai elit szónoklatokat tartottak a tömegeknek és maguk is hitet tettek a háborús elköteleződés mellett.

Ahogy ezt Koch Rudolf, 25 éves budapesti agrármérnök naplójában megfogalmazta: »Július 26. – Ozsonna közben jött a hadüzenet híre. Az emelkedett hangulat még magasabbra hágott, a lelkesedés óriási volt mindenkinél, szónoklatok hangzottak el s a magyar, német, osztrák himnusz egymást váltották, és ilyen lelkes hangulatban indultunk be a városba. Útközben a levélhordó kézbesítette nekem a behívó parancsot. […] Minthogy a vonatom csak holnap reggel indul, este még a kávéházban jöttem össze a d. u. társaságommal. A hangulat a lehető leglelkesebb volt. A cigányok csak a nemzeti himnuszokat játszották, s a közönség állva énekelte azokat. Minden tisztet lelkesen ünnepeltek az emberek, és örömmámorban úszott az egész város, hogy ütött a megtorlás órája. Éjfélkor vetődtem haza, de az izgatottságtól alig tudtam aludni.« – Koch Rudolf, 25 éves budapesti agrármérnök naplójából.

A »vidék Magyarországát« ugyanakkor ez a harcias szellem nem jellemezte. A visszaemlékezésekből kiderül, a paraszti munkát végzők kezdettől fogva idegenkedtek a háborútól. Ebben nyilvánvalóan szerepet játszott az a tapasztalat is, hogy a háború az »urak dolga«, jobb abból nekik kimaradni. Másokat pedig a legfontosabb nyári mezőgazdasági munka, a közelgő aratás idegenített el a hadba vonulástól. De a középosztály sem állt egységesen a fegyveres megoldás pártján. A háborúval szembeni fenntartásainak adott hangot Benda Jenő, a Pesti Hírlap publicistája is. »–Éljen a háború![…]A tömegpszichózis úrrá lett a városon, úrrá lett az egész országon. Pedig ebből a háborúból a mi számunkra csak pusztulás és romlás fakadhatott. Ebben a háborúban a magyarnak el kellett véreznie. Ha győzünk, még nyomorultabb szolgái leszünk Bécsnek és Berlinnek. Ha megvernek bennünket, ellenséges, gyűlölködő kis szomszéd népek martaléka válik belőlünk. Milyen átok, milyen ostobaság és milyen rövidlátás kellett ahhoz, hogy az utca mégis mámoros legyen, hogy a halál jegyesei ünnepeljék azt a könyörtelen kaszást, aki később millió számra aratta le őket, hogy nemzeti ünnep külsőségei díszítsék azt a napot, amelyiken a történelmi végzet az első kapavágást tette a magyarság sírba fektetéséhez.«

Az uralkodó általános mozgósítást rendelt el, amit falragaszokon és a kézbesített behívókkal is nyomatékosítottak. A hadkötelesek kötelesek voltak egy napon belül jelentkezni a számukra kijelölt állomáshelyen. A háború egyik első megtapasztalása – még az öldöklő küzdelem előtt – a zsúfoltság volt. Voltak városok, amik a beözönlő katonák miatt valóságos katonavárosokká alakultak. A főváros mellet ilyennek számított Zalaegerszeg és Székesfehérvár is. A jelentkezettek papírjaik bemutatását követően előbb orvosi ellenőrzésen estek át, majd ki-ki megkapta a csukaszürke zubbonyt, a rohamásót, az alumínium-csajkát és más katonai felszereléseket.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2016. március 03. 10:54
"Ebben a háborúban a magyarnak el kellett véreznie. Ha győzünk, még nyomorultabb szolgái leszünk Bécsnek és Berlinnek. Ha megvernek bennünket, ellenséges, gyűlölködő kis szomszéd népek martaléka válik belőlünk. " Váteszi meglátás volt...
áfonya
2016. március 03. 10:54
Európa az összeomlás szélén, Európa a háború küszöbén! Sokan el sem hiszitek, de a vérontás elkerülhetetlen. Szánjatok 6 percet erre a videóra! Meglátjátok miért! Európa az összeomlás szélén, Európa a háború küszöbén! Sokan el sem hiszitek, de a vérontás elkerülhetetlen. Szánjatok 6 percet erre a videóra!... https://www.youtube.com/watch?v=HDm038lEKu4
áfonya
2016. március 03. 10:53
Ezt a háborút Amerika az Eus vezetők Merkel csinálják,Európát felégetik ..Gonosz terv .
bdi
2016. március 02. 02:00
"1930-ban a nagyipari vállalatok 46%-a, a nagykereskedelmi vállalatok 78,9%-a volt izraeliták tulajdonában." Nem is lehetett másképp egy olyan országban, ahol a kretén nemesség megvetette az ipari és kereskedelmi vállalkozást, és kizárólag a birtokgazdálkodásból való megélhetést tartotta elfogadhatónak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!