Ezért felesleges a klímacsúcs

2015. december 06. 16:20

Azért is felesleges az egész, mert a klímakutatók az 5 fokos hőmérséklet-emelkedést 2100 körülire saccolják, a politikusokat pedig nem úgy ismerjük, mint akik távolabb aggódnak a következő választásnál.

2015. december 06. 16:20
Bubu Woodcutter
Tutiblog

„Javában zajlik Párizsban a klímacsúcs, amely a sok repülőzgetés, készültségi fok és a résztvevők elszállásosála miatt önmagában annyi CO2-t bocsájt ki, mint egy kisebb ország egész évben, az esemény lényege pedig, hogy egy csomó politikus megbeszéli, hogy mit nem fognak ugyanúgy betartani ez után sem.

Azért is felesleges az egész, mert a klímakutatók az 5 fokos hőmérséklet-emelkedést 2100 körülire saccolják, a politikusokat pedig nem úgy ismerjük, mint akik távolabb aggódnak a következő választásnál. Ők főleg azzal vannak elfoglalva, hogy a migránsokat osztogatnak gondolatban, illetve lenácizzák azokat, akik nem kérnek a kvótanégerből.

Megszokhattuk, nagyra becsült vezetőink rendszeresen összeülnek és megbeszélik, mikor beszélik meg, mit tegyenek majd egyszer. 1992-ben a világ országai megállapodtak, hogy lépéseket tesznek a veszélyes mértékű globális felmelegedés elkerülése érdekében, ami – a hőmérő szerint – nem sikerült. Majd 1997-ben létrejött a kiotói egyezmény, amely 2012-re az 1990-es kibocsátás 5%-os csökkentését írta elő, ám Oroszország (2004-ig) és az USA még a mai napig sem nem írta alá.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kulalak
2015. december 06. 23:47
Ez a lényeg az eredetiben is. "a környezetvédelem addig fontos, amíg nem kerül pénzbe."
C.Dömötör
2015. december 06. 23:29
Semmi ok a pánikra. Az egy modern, mai mese, hogy a klímaváltozással a Föld veszélyben van. Klímaváltozások mindig voltak, és lesznek. Mindeddig ezeket, a bolygónk, és a Homo sapiens is túlélte. Az emberiség csak kb. 10%-ban felelős azért a CO2-ért ami az atmoszférában található. Most egy konferencia ezt akarja csökkenteni nagyon drága módszerekkel, és még nagyobb felhajtással. A ,,globális felmelegedés" egy nagy üzlet, úgy is kell nézni. Amikor tudósok józan hangon elmondják, hogy ez egy teljesen normális folyamat, amilyen már többször is volt a világunkon, akkor azt figyelembe sem veszik.
Szergej Csagajev
2015. december 06. 18:18
Ezeknek nem hiszek el semmit sem.
kjkj945
2015. december 06. 16:53
Favágó .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!