„István nem az államterület öncélú feltöltését irányozta elő mindenféle jövevénnyel, hanem a hatalomgyakorló központ látta szívesen az értékes tudással érkezőket” – tisztázza Szabados György.
Az államalapítás emlékére, nemzeti ünnepünk alkalmából készítettünk interjút István királyról és koráról, a korabeli mindennapokról, politikáról és társadalomról. Interjúalanyunk a téma kiemelkedő kutatója, Szabados György (1971) történész, a Magyarságkutató Intézet munkatársa, a László Gyula Kutatóközpont és Archívum igazgatója.
*
Miben különbözött a leginkább István király állama elődei államától? Hiszen a szervezettség már korábban is magas szintű volt a nagyfejedelemség idején.
Istvánt államalapítóként tiszteljük, és méltán, ugyanakkor valóban, az ő királysága előtt már volt magyar állam. E két állítás között ellentmondás feszül, ám ez csak látszólagos. A feloldáshoz induljunk ki abból, hogy István volt az utolsó magyar nagyfejedelem, egyszersmind első magyar király. A Magyar Nagyfejedelemséget István szépapja, Álmos alapította meg még Etelközben és vezette át fiával, Árpáddal együtt a Kárpát-medencébe. Ez is állam volt, mert egy adott terület lakossága felett érvényesített független hatalmat, de másként:
militáns steppei típusú állam volt, amilyen a hunoké, vagy az avaroké. István ezt cserélte le egy keresztény, nyugati ihletésű berendezkedésre,
amikor 1000 karácsonyán Székesfehérvárott királlyá koronázták.
Első törvénykönyvében az uralkodói önállóságot és a római államhagyatékot öntudatos szavak tükrözik. István új szellemi alapra, az Isten kegyelméből való uralkodásra építette királyságát, és a régi intézmények helyére újakat állított: életműve a keresztény állam-újra-alapítás lett.
Milyen kül- és belpolitikai változások magyarázzák az éles váltást?
Fő külpolitikai ok az erőviszonyok alakulása volt. A támadó hadjáratok sorát 955, illetve 970 után nem lehetett folytatni. Ráadásul Bizánc mellett 962-ben egy új császárság született nyugaton, a Német-Római Birodalom. Amikor annak második uralkodója egy bizánci hercegnőt kapott feleségül, világossá vált, hogy
nem célszerű két birodalommal szemben is ellenségeskedni.
A dinasztikus szál vezet át a sorsdöntő fordulat belpolitikai okaihoz. A 10. század második felétől kezdve figyelhető meg az Árpád-ház legifjabb ágának hatalom-kisajátítása. Géza ennek adott megerősítést azzal, hogy szövetséget kötött a Német-Római Birodalommal, sőt 995-re fiának a császár rokonát, Gizellát szerezte meg nőül. Személye annak biztosítékául rendeltetett, hogy csak István vonalán folytatódhat a magyar állam irányítása.
Egy helyütt arról ír, hogy Koppány és István összecsapása nem országos belháború, hanem a dinasztia pogány és keresztény ága közötti leszámolás volt. Ez mit jelent pontosan?
A régi rend védelmében lépett fel 997-ben Tar Szerind fia Koppány. Az a tény, hogy a főhatalomra tört, és Saroltot ősi steppei szokás szerint akarta nőül venni, arra mutat, hogy Koppány Árpádnak egyik idősebb fiától származott. Koppány és István harca azért sem volt országos belháború, mert
Veszprém és Somogy vármegyékre korlátozódott.
Csak a rokonviszály kimenetele vált történelmi jelentőségűvé.
Mi lett volna, ha Koppány győz?
Ezt a kérdést illik nem feltenni, de hiába, érdekel bennünket a múlt eme sarkalatos elágazási pontjáról indított, de be nem járt út. Ezen ne bolyongjunk annál messzebbre, mint hogy Koppánynak győzelme esetén külpolitikai válsággal kellett volna megküzdenie: inkább a Terminátor-filmek a „nincsen végzet, csak ha bevégzed” bölcsességét idézzük fel. Esetünkben a történelem Istvánnak adott bizonyítási lehetőséget, ő pedig élt vele.
„Az egy nyelvű és csak egyetlen szokásmódra épülő Királyság ugyanis gyenge és törékeny.” Sokan, gyakran idézik a forrást. Mit mond erről a történész?
Tudjuk, hogy István volt – legalább értelmi – szerzője az első magyar államelméleti műnek, a fiához írott Intelmeknek. Tegyük hozzá: annak egy fontos részén újra felötlik a római példa.
„A vendég és jövevény férfiakban olyan nagy haszon rejlik, hogy méltán lehet számon tartani a Királyi méltóság hatodik helyén. Elsősorban emiatt nőtt nagyra a Római Birodalom, és emelkedtek magasra, lettek dicsővé a római Királyok, mert különféle területekről sok nemes és bölcs személyiség özönlött oda… Ahogy ugyanis a vendégek a világ különféle részeiből és tartományaiból érkeznek, úgy hoznak magukkal különféle nyelveket és szokásokat, valamint különféle tanító írásokat és fegyvereket. Ezek az összes Királyságnak díszére válnak, és nagyszerűvé teszik az Udvart, és elrettentik a kihívóan fellépő külföldieket. Az egy nyelvű és csak egyetlen szokásmódra épülő Királyság ugyanis gyenge és törékeny.”
(Szent István király intelmei Imre herceghez, részlet)
Látszik, hogy a szövegösszefüggéséből kiragadott „egy nyelvű és egy szokású ország” fordítás félrevezető, hiszen
István nem az államterület öncélú feltöltését irányozta elő mindenféle jövevénnyel,
hanem a hatalomgyakorló központ látta szívesen az értékes tudással érkezőket, akik immár új hazájuk műveltségét gyarapították. Ha úgy tetszik, ezzel az állami indíttatású patriotizmus minőségelvű programját hirdette meg István.
Milyen újdonságot mutat a társadalom Szent István korában?
Erre leginkább István király törvényeiből meríthetünk választ. A két alapkategória, a szabadok és a szolgák rendje már adott volt, hiszen például a Magyar Nagyfejedelemség támadó hadjáratai során ejtett hadifoglyok „végállomása” vagy a Kárpát-medencei szolga-lét, vagy egy rabszolgapiac volt; utóbbi esetben sokszor a korabeli keresztény világ egyik központjában, Konstantinápolyban adták el őket.
Ami mindenképpen újdonságnak számított,
az egyházi rend helyfoglalása az államban,
meg az új méltóságok miatt átrajzolt világi tagozódás. Az egyházi személyek kivételezett helyzetét mutatja, hogy világiak tanúságtételét senki ne fogadja el egyháziak ellen, mert az ő ügyeiket csak egyházon belül szabad kivizsgálni.
A társadalmi tagozódás sajátos értékmérőjét fekete árnyalatban jeleníti meg a feleséggyilkosokat büntető törvénycikk.
A büntetés anyagi jóvátétele ugyanis nem a bűnhöz, hanem a bűnös társadalmi állásához igazodott!
Ha egy ispán ölte meg feleségét, 50 tinóval kellett, hogy megbékítse az asszony rokonait; egy vitéz 10 tinót, egy közrendű 5 tinót kellett, hogy fizessen az áldozat hozzátartozóinak.
Mit érzékelhetett a mélyreható politikai változásokból a hétköznapi ember?
Hadd válaszoljak erre egy szófacsarintással! István királyságában a hétköznapi embernek vasárnapot kellett tartania, aznap misére kellett mennie – ha nem a ház tüzét őrizte –, s ez hosszú utat is jelenthetett, mert tíz falunak kellett építenie egy templomot. A mise közepette tilos volt egymás között morogni, az Ige befogadása helyett „mihaszna meséket” előadni: a vétkes szégyenszemre kiűzetett a templomból, de verés és hajlevágás is kinézett neki.
Vagyis
az állam beleszólt a hétköznapi ember hitébe, szokásaiba, sőt egyházi tized fizetésére kötelezte.
De ez a hétköznapi ember azt is láthatta, hogy királyi várak igazgatása alá szerveződik az élet: jogi, katonai, gazdasági értelemben.
Javarészt pogányok voltak az állam lakói István király idején? Milyenek lehettek az arányok?
Jóllehet a magyarság már a honfoglalás előtt is találkozott a kereszténységgel, valamint a 10. század folyamán keleti és nyugati rítusú térítés is folyt az országban, erre nincs pontos válasz. Elsősorban azért nem, mert
ha valaki keresztény szertartásokat is gyakorolt, de ragaszkodott pogány rítusaihoz, akkor azt hova számítsuk?
Nem kisebb méltóság nevesíti ezt, mint István apja, Géza nagyfejedelem. Egy korabeli német krónikás rosszallóan jegyzi meg róla, hogy miután nem csak a keresztény Istennek áldozott, hanem más istenségeknek is, s miután mindezért a főpapjától szemrehányást kapott, Géza annyit válaszolt, hogy elég gazdag és hatalmas ahhoz, hogy ezt megtehesse.
Egy bizonyos: az ősi hit tömegbázisát nemcsak két pogánylázadás mutatja 1046-ból és 1060-ból, hanem az a tény, hogy még Szent László és Könyves Kálmán is szükségét érezte törvényt hozni a pogány szokások ellen.
A régészet tanúságtétele szerint a keresztény kultúraváltás a 12. században fejeződött be.
Mit tudunk a magyar emberek mindennapi életéről a 11. század elejéről?
A Kárpát-medence kitűnő adottságokkal rendelkezett. A kelet-európai steppéhez képest azonban nedvesebb és zártabb térbe érkezett Álmos és Árpád népe: az ottani nomád nagyállattartást itt nem lehetett folytatni. De nem is kellett, mert
a földművelés és az állattenyésztés szépen kiegészítette egymást.
Erről tanúskodnak a régészet kincsei: a ló- és marhacsontok mellett kisebb haszonállatok maradványai, szántóföldi és konyhakerti vetőmagok kerültek napvilágra. Sőt, mivel egy 10. századi leégett falu lakói a tűzvész közepette elfelejtettek elmosogatni, ezért edényeiken többféle gulyás és gyümölcslekvár nyomait mutatták ki a kutatók.
Milyenek voltak, hogy néztek ki az őseink?
Attól függ, ki milyennek látta őket. Egy 10. századi muszlim szerző szerint a magyarok szemrevaló és szép külsejű emberek, ruhájuk brokát, fegyvereik ezüsttel vannak kiverve, gyönggyel berakva. Jó kétszáz év múltán egy hazánkon átutazó német püspök nem éppen keresztényi szeretettel eltelve már arról ír, hogy a magyarok ábrázata ocsmány, szeme mélyen ülő, termete alacsony, nyelve és szokásai barbárok és vadak.
Annyi biztos, hogy történészi eszközökkel nehéz megválaszolni a kérdést.
Egyes emberek arcát meg lehet jeleníteni, ha készül a koponyájuk alapján fejrekonstrukció.
III. Béla király és első felesége, Antiochiai Anna arcát már két kiváló szakember, Árpás Károly és Skultéty Gyula is megformázta; érdemes és izgalmas feladat az előkelők és a köznép köréből származó koponyáknak újra emberi arcot adni!
Hogy működött a gazdaság? Kik, mit és hogyan termeltek jelenlegi tudásunk szerint?
A gazdaság életét a természeti környezet határozta meg, amiről éles szemmel írt 1147-ben Ottó, a már idézett német püspök. Megjegyzi, hogy az ország belül sík, ameddig a szem ellát, folyók és folyamok futnak rajta keresztül szemet gyönyörködtetően. Hangsúlyozza, hogy egymást érik itt a vadaktól nyüzsgő ligetek, hogy a magyarok gazdagok termékeny földekben, sőt
Isten paradicsomához hasonlítja a tájat.
Hozzáteszi azonban, hogy a „barbár nép szokásainak megfelelően” ritkán díszítik falak vagy épületek.
Három év múltán egy hispániai muszlim utazó, Abu Hámid al-Garnáti jött ide három évig lakni. Neki jóval kedvezőbb benyomásai támadtak. Az utazó arról tájékoztat, hogy az ország 78 vármegyéből áll, melyekben számtalan erőd, majorság, falu, erdő, kert található, a hegyek pedig sok-sok ezüstöt és aranyat rejtenek magukban.
Hogy élt a vezető réteg, hogy éltek a közrendűek és a szolgák?
Ha az előkelők és a szegények között volt is életmódbeli különbség, ami, láttuk, a feleséggyilkosság díjszabásában is kiütközött, azért
az egész társadalom erőteljes állami szabályozás alatt élt.
Ottó püspök szerint a magyarok a királyuk előtt olyan engedelmességet tanúsítanak, hogy istentelen gaztettnek tartják akár suttogással is megbántani az uralkodót.
Jóllehet 1038-ra még aligha alakult ki 70 vármegye, de a király erős központi hatalma a kezdetektől adott volt, mert István nem vezetett be frank mintájú hűbériséget, ami gyengítette volna akaratérvényesítését, hanem a nyugati modellt a magyar sajátosságokba oltotta be.
Mi az, ami máig nem változott Szent István korának Magyar Királysága óta?
Az állam három fő komponensét a hatalom, a terület és a lakosság jelenti. Ezek közül a „terület” és a „lakosság” összetevőt a honfoglaló Magyar Nagyfejedelemség alapozta meg, de persze egyik sem maradt változatlan az ezeregyszáz évnél hosszabb idő során. Az István királyságával bekövetkezett váltás a „hatalom” tényezőt alapjaiban formálta át, de
újításai közül manapság többen is az ezredik életévük körül járnak, és jó egészségnek örvendenek.
Ezek a területi közigazgatás, vagyis a vármegyerendszer; a latin betűs írott kultúra s benne a hivatali írásbeliség; az államelmélet; az írásba foglalt törvénykezés; a hazai pénzverés és annak állami monopóliuma.
Milyen ember volt István király?
A valaha élt legnagyobb magyar államférfi személyisége a történész számára is nehezen megközelíthető. Szentté avatása, hivatalos kultusza szoborszerűvé tette alakját az emlékezetben, forrásaink csupán egy-egy mozzanatában villantják fel személyiségjegyeit.
Kiemelkedő uralkodói tehetségét dicséri, hogy államforma-váltása ilyen sikeres lett. Tökéletesen átlátta, mit vehet át az elődeitől és mit nem.
Kemény ember volt, de nem öncélúan kegyetlen:
unokatestvérét, Vazult is csak azért vakíttatta meg, mert összeesküvést szőtt ellene. István királyt erős igazságérzet hatotta át: amikor a besenyők megtámadták Erdélyt, hadat küldött ellenük, ám amikor hatvan besenyő férfi járult elébe, de katonái ok nélkül rájuk törtek, István igazságot tett és rabló katonáit felakasztatta.
Nagyobbik legendája szerint István szokott szigorúságát, mely már ifjúságától jellemezte, élete végéig megtartotta, ajkait alig-alig nyitotta nevetésre…Valóban
nem volt sok oka a vidámságra. Noha királyként minden háborúját megnyerte, édesapaként a legnagyobb csapásokat kellett kiállnia.
Fiait, köztük a féltő gonddal nevelt, egyedül felnőtt kort ért Imre herceget is el kellett temetnie: az Árpád-ház így tehát nem az ő ágán folytatódott.
István király életművében él tovább:
három nemzeti ünnepünk közül az ő szentté avatásának napja, augusztus 20. emelkedett a legmagasabbra.
Nyitókép: István Király egyetlen fennmaradt korabeli ábrázolása, mely a koronázási paláston látható
A székelyek török nyelvet beszéltek, stratégiai okok és a hun-hagyomány miatt csatlakozhattak a honfoglalókhoz – mondja Aydemir Hakan tudományosan megalapozott, forradalmi tanulmányában.
Ma van a magyarországi holokauszt 80. évfordulója, melynek alkalmából egy szinte teljesen ismeretlen rabbi életét idézzük fel.
A hagyományos, tudáslapú oktatás olyan képességeket ad át, melyeket a kompetencia-alapú oktatással nem lehet pótolni - vallja Setényi János.
Számos ok miatt érdemes felkeresni a Délvidéket. Kezdjük mindjárt Szabadkával.
A honfoglalás már nem egy „Besenyő vereség okozta katasztrófatörténet”, hanem egy hosszú, tudatos betelepülési folyamat, amelynek kezdete a 9. század közepére és végére tehető – árulta el Szabados György.
Az amerikai hírszerzés szerint habár az orosz elnök megtehette volna, de nem volt érdekében, hogy éppen a választások előtt ölesse meg a nyugatbarát aktivistát.
Egy pince födéme nem bírta a 3,5 tonnás súlyt a VII. Kerületben.
