Kitört a Merapi Indonéziában

2020. június 21. 10:08

2010 után ismét kitört Indonézia legaktívabb tűzhányója.

2020. június 21. 10:08

Kitört vasárnap a Jáva szigetén lévő Merapi vulkán, Indonézia legaktívabb tűzhányója. A helyi földtani intézet szerint az első, néhány percig tartó kitörést körülbelül negyedóra múlva egy második is követte. Beszámolók szerint a hamufelhő beterített néhány környékbeli falut, a tűzhányó hangos morajlását pedig több kilométeres távolságban is hallani lehetett. Az indonéziai földtani és vulkanológiai kutatóintézet ugyanakkor nem növelte meg a Merapira vonatkozó riasztás szintjét, amely a harmadik legmagasabb fokozaton van a tavaly augusztus óta tartó, folyamatos vulkanikus tevékenység miatt.

A hatóság figyelmeztetést adott ki a termékeny lejtőkön élőknek, hogy három kilométeres körzetben kerüljék el a krátert. A 2968 méter magas hegy az ötszáz indonéziai vulkán legaktívabbja. Az utolsó nagyobb kitörése – 2010-ben – 353 ember halálát okozta. A 260 millió lakosú Indonézia a földrengések és vulkánkitörések gyakoriságáról ismert csendes-óceáni Tűzgyűrűn fekszik.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mgyfree
2020. június 22. 16:38
A klíma küzdelem keretében harcot kell indítani a vulkánok és a földrengések co2 kibocsátása ellen. Ebben bizton számíthatunk az Európai Bizottságra, akik az európai adófizetők pénzét elbszva minden szélmaromharcra kaphatók, csak tönkre menjen európa.
matykox
2020. június 21. 10:33
Ajjaj. Mi lesz most a CO2, SO2 és a "savas esők" kvótákokkal??? Hogy a "BL does Not matter" dologról ne is beszéljünk ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!