A Mi Hazánk Mozgalom elnöke nemrég egy beszédében fejtette ki, hogy igényt tartanak Kárpátaljára

2024. január 30. 14:21

Megbocsáthatatlan felelőtlenség ilyet mondani ebben a háborús helyzetben.

2024. január 30. 14:21
Ungár Péter
Ungár Péter
Facebook

„A Mi Hazánk Mozgalom elnöke nemrég egy beszédében és tegnap este az ATV-n azt fejtette ki, hogy igényt tartanak Kárpátaljára. Magát a követelését a Mi Hazánknál megszokottan többszörösen mellérendelő mondatokba ágyazta, lebegtetett, feltételes mód mögé bújt, de a lényege ez volt, elérkezettnek látta az időt, hogy Kárpátalja visszacsatolásáról deliráljon.

Megbocsáthatatlan felelőtlenség ilyet mondani ebben a háborús helyzetben. Két lehetőség van, a Mi Hazánk elnöke vagy nem gondolta végig, hogy mennyi árt ezzel a kijelentésével a kárpátaljai magyaroknak, vagy ha végiggondolta, akkor  politikai haszonszerzésének alárendelte a kárpátaljai magyarok érdekét. Egyik sem elfogadható.

A magyarellenes radikális ukrán nacionalistáknak úgy kellenek ezek a mondatok egy magyar képviselőtől, mint az égi manna. Ráadásul, ahogy ezt beágyazta abba, hogy ezt egy Kremllel történő megegyezés után kell elkezdeni, az ember kezdte azt érezni, hogy az ukrán nacionalisták megkérték erre, hogy a magyarellenes hangulatot szítani tudják Ukrajnában.

Megértem, hogy sokaknak fontos, hogy olyan nemzetben gondolkodó pártra szavazzanak, amely kritikus az Orbán-kormánnyal, de kérem, hogy ne bízzanak olyanokban, akik a nagyotmondásért feláldozzák a gondolkodást, és egy olyan magyar közösségnek ártanak, amelyet egy háború és egy ellenséges többségi kormány súlyt.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa-0
2024. március 06. 18:35
Toro...alias Tóth felelőtlenül ugathat. De jobb lenne, ha nem tenné, Ezzel csak árt Mo-nak.
lacika-985
2024. január 31. 10:33
Személy szerint Torockait egy pufajkás ivadéknak tartom aki nem más mint egy megélhetési politikus aki mélyen benyalt szarosgyurkáéknak és trojai falóként viselkedik a magyar közéletben - de amit kijelentett az nem is megvalósithatatlan . Már a román soviniszta párt is jelezte hogy igényt tartanának Kárpátaljára , pedig nekik téynleg semmi joguk nem lenne .. És mikor lépj fel ilyen igénnyel ha nem akkor amikor lehetőség nyilhat rá ..Aki ezt rossz néven veszi vagy félremagyarázza az nem igazi hazafi .. Erről a kis buzáról senki sem feltételezi hogy hazafi lenne .. Tehát amit mond azt mind parancsra teszi ...
sibakz
2024. január 31. 08:02
Szóval nigger, melyik oldalon állsz?
sibakz
2024. január 31. 07:59
De atól nem vagyok rasszista. Azt kikérem magamnak. Szeretem az afrikaiakat. Egyetlen degenerált amerikai nigger se merjen annak nevezni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!