Nyolcvanoldalnyi hazugság

2020. február 08. 14:59

Újfajta vasfüggöny hullott le Európa két része közé, ezúttal nem katonai-politikai, hanem egyfajta kulturális-világlátásbeli vasfüggöny.

2020. február 08. 14:59
Fricz Tamás
Fricz Tamás
Magyar Nemzet

„A két Európa-kép gyökeresen eltérő, és bizonyos tekintetben elszakítja egymástól Nyugat- és Közép-, illetve Kelet-Európát. A Lajta sajnálatos módon ismét választóvonalat kezd jelenteni, azzal a nagy különbséggel, hogy a hidegháború időszakában mi, közép- és kelet-európaiak voltunk foglyai egy politikai ideo­lógiának és rendszernek, most viszont úgy látszik, hogy a nyugat-európai politikai elitek, a liberális fősodor és az általa manipulált tömegek kerültek bele egy önmaguk által felépített világlátás ketrecébe, rabjaivá váltak annak a gondolatnak, hogy Európának át kell alakulnia, eldobva magától minden hagyományát, ami eddig naggyá és büszkévé tette.

Újfajta vasfüggöny hullott le Európa két része közé, ezúttal nem katonai-politikai, hanem egyfajta kulturális-világlátásbeli vasfüggöny.

Tehát: ki mondhatja meg, hogy melyik az igazi Európa? A magyarországi ellenzék Háttal Európának című, az Orbán-kormánnyal és a nemzeti táborral szembeni ezredik felhorkanása csak annyit jelent, hogy ők teljes mértékben azonosultak a Nyugat-Európát jellemző liberális-globalista fősodor világnézetével, régi rossz kommunista és liberális szokás szerint ismét behódolnak egy uralkodó rendnek, s dörgedelmesen kijelentik, hogy amelyik kormány, párt és politikus, illetve állampolgár nem azt az utat választja, amelyen ők járnak, az háttal áll Európának, tehát torzult, maradi, retrográd, antimodern és nem haladó, de leginkább antiszemita és újfasiszta (lásd Ujhelyi István árnyalt jellemzését a magyar kormányról).”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2020. február 09. 19:53
Tomi,az emvéemes,idei 500 millcsi befutott már? :(
Mich
2020. február 09. 11:41
Nyolcvanoldalnyi hazugság - és ezt a hazugsághalmazt szajkózzák és terjesztik határainkon belül és töltünk nyugatra...
ElBundi
2020. február 09. 09:12
és az általa manipulált tömegek Hoho, álljunk meg röviden kedves cikkíró. Létezik, és nem is kis számban egyfajta csendes ellenállás, amelynek tábora folyamatosan gyarapszik nyugatabbra a Lajtától. A német föáramlatu médiákban is el lehet néha-néha csípni kritikusabb hangokat. És ami még hihetetlenebb, éppen az észak-amerikai alternatív közösségek adják meg mindehhez a hangot! A reményhal él még!
antioxi
2020. február 09. 08:00
Háttal a bal-libsi Nyugat Európának! Helyes!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!