Emlékezetpolitikai elvtelenségek

2020. február 10. 15:08

2020 februárjában lecsupaszítva, teljes undorában láthatjuk az emlékezetpolitikai csatározások hátterét, a hatalmat és a pénzt.

2020. február 10. 15:08
Veszprémy László Bernát
Mandiner

Budapest ostromának, felszabadulásának és vele egy újabb totalitárius diktatúra bejövetelének szomorú évfordulóira emlékezünk, ennek kapcsán pedig az objektív történész számára érdekes forrást nyújtanak az ellenzéki és kormánykritikus megszólalások.

Nem azért, mert valamifajta kommunista reneszánsz zajlana, és a dicső szovjet hadsereget méltatnák, hanem éppen azért, mert érdekfeszítő látni,

mennyire nem tudnak semmi mást mondani a baloldali és liberális megszólalók, mint a korábban domináló nemzeti konzervatívok.

Kiállítás és közös megemlékezés jött létre V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere, Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere és a XII. kerület fideszes polgármestere, Pokorni Zoltán együttműködésével. A kiállítás Budapest ostromának áldozatairól emlékezett meg, így és ebben a formában. V. Naszályi arról is beszélt, hogy az ostromnak „csak áldozatai” voltak, a jelenlévő Pokornit pedig Karácsony Gergely főpolgármester is megdicsérte, mert hogy kimásztak a „politikai lövészárkokból”. A kiállítás történész kurátora, Ungváry Krisztián szerint az embermentőkre és a gyilkosokra is egyaránt „emlékeznünk kell”. Ugyanő február 11-én emlékmenetet szervez a náci Németország megszálló hadseregének vezérőrnagyára, Gerhard Schmidhuberre emlékezve, akinek pesti gettó megmentésében való részvételéről semmilyen megbízható forrás nem tanúskodik. 

Itt érdemes megállni egy pillanatra. Amikor a magyar kormány 2014-ben szobrot emelt a német megszállás emlékére a Szabadság téren, a – szerintem elhibázott – szobrot rögtön széleskörű támadások érték. A támadások mögött számos érv állt, onnan kezdve, hogy Magyarországnak a német megszállás előtt is szerepe volt a holokausztban – ez nyilván igaz –, odáig, hogy az emlékmű sérti a németeket. A leghangosabb érv azonban a következő volt, amit több történész közölt nyilvános tiltakozásában: „A leírás szerint az emlékmű »minden áldozat emlékére« készülne. Mivel azonban az emlékmű történelemhamisításon alapul, a küldetését nem töltheti be. Azzal, hogy az emlékmű a holokauszt áldozatait és a holokauszt kollaboráns elkövetőit egyetlen áldozatként jeleníti meg, meggyalázza az áldozatok emlékét.”

Bátor szavak, kristálytiszta állásfoglalás. Az aláírók között ott szerepel Eörsi László, Gyáni Gábor, Hajdu Tibor, Karsai László, Kovács M. Mária, Molnár Judit, Paksy Zoltán, Rainer M. János, Sipos Péter, Toronyi Zsuzsanna és Ungváry Krisztián. Érvelésüket visszhangozta akkori nyilatkozatában a DK és a Liberálisok, de még amerikai demokrata politikusok is tettes és áldozat „összemosásával” vádolták meg a magyar kormányt az emlékmű okán. Tehát akkor

értsük meg a 2014-es üzenetet: rossz az az emlékmű vagy emlékezés, amely nem von tiszta határvonalat tettes és áldozat között.

Nem lehet egyszerre megemlékezni tettesről és áldozatról, mert az „történelemhamisítás”, „relativizálás” és „az áldozatok emlékének meggyalázása”.

Rendben, ezt így el is lehet fogadni. Furcsa is lenne mondjuk egy olyan – teszem azt – szerb emlékmű, ami egyszerre akarna megemlékezni a partizánokról és a délvidéki megtorlásokban lemészárolt magyarokról, nyilván érthető lenne a harag.

Ugorjunk azonban 2020-hoz! Budapest ostromának és a kitörésnek kapcsán egyszerre emlékezik meg az áldozatokról és tettesekről a Párbeszédes V. Naszályi, az MSZP-s Őrsi, illetve az összellenzéki főpolgármester, Karácsony. Félre sem lehet érteni az üzenetet: direkt hangsúlyozzák, hogy itt nincsen választóvonal, mindenki áldozat volt, vagy ha volt is tettes és áldozat, akkor egyszerre kell emlékeznünk.

A baloldali média természetesen hallgat, mint a sír. Nem írnak tiltakozó levelet az amerikai demokrata politikusok, és nem látom a korábban tiltakozó történészek nyílt leveleit sem. Úgy látszik, a tettesekre és az áldozatokra való közös emlékezés, illetve tettes és áldozat összemosása csak akkor főbenjáró bűn, ha az tisztán a kormányra kenhető. Most viszont nem Pokorni egyedül, hanem az MSZP és a Párbeszéd csinálja pontosan ugyanazt, mint a magyar kormány 2014-ben. Úgyhogy most kussolnak. 

Ha a tisztelt olvasó azt hinné, hogy itt valami ellentmondás leledzik, akkor téved. Semmilyen ellentmondás nincsen itt, hiszen

semmilyen elv nem volt a tiltakozások mögött sem.

A megszólaló hangadókat egyetlen percig nem érdekelte sem a holokauszt, sem az, hogy ki volt elkövető vagy áldozat, sem pedig a halottak emléke. Fognak is majd ők tiltakozni, amikor éppen a politikai haverjaik vétkeznek! Pontosan tudják, hogy asszisztálniuk kell, hiszen a konzervatív oldaltól nem kapnak kenyeret.

2020 februárjában lecsupaszítva, teljes undorában láthatjuk az emlékezetpolitikai csatározások hátterét, a hatalmat és a pénzt.

Senkit sem érdekel, hogy mi is történt 1944–'45-ben Budapesten. Senki sem próbálja meg feloldani a dilemmát, hogy milyen morális ítélet is hozható mondjuk egy olyan budapesti rendőr felett, aki részt vett például a sárga csillagot nem viselő zsidók letartóztatásában vagy a gettósításban, aztán pedig elesett Budapest ostromakor. A német megszállás emlékműve, illetve az idei, többségében ellenzéki megemlékezések szerint ugyanis ő egyszerre volt a második világháború tettese és áldozata, akire egyszerre kéne emlékezni a gettóban meghalt zsidókkal.

Akkor ez most a tudomány jelenlegi állása szerint micsoda? Klasszikus összemosás? Relativizálás? Az áldozatok emlékének meggyalázása? Tegyen itt igazságot az, aki tud, de készüljön fel arra, hogy kutakodása során csak mocskot fog találni.

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jack Reynor
2020. február 11. 15:16
Az emlékezetpolitika röhelyesen nagyképű kifejezés.
Akitlosz
2020. február 10. 23:18
Nagyon egyszerű. Lenne. A magyarok a magyarok történelmével akarnak foglalkozni, a zsidók meg a zsidók történelmével. Nem kellene keverni sem keverni akarni és mindenki boldog lehetne a saját népe történelmével. De amíg a zsidók akarják írni a magyarok és Magyarország történelmét addig továbbra is lesznek problémák.
Akitlosz
2020. február 10. 23:15
Felszabadulás és objektív történész egy mondatban? Van ám orcáján bőr!
Európai téridő
2020. február 10. 21:22
Hát, bizony érdemes lenne megvizsgálni az Anschluss utáni közvetlen szomszédság létrejötte után kezdődő zsidótörvényekkel összefüggésben az esetleges német, megszállással is fenyegetődző nyomásgyakorlás mikéntjét. Még, ha "papír" ilyesmiről nem is maradt. Mert a II. vh. kitörése után Teleki Pál és sok más magyar politikus már megemlítette az ország német megszállását, mint lehetséges veszélyt, ezt már, kissé vonakodva, de magyar történészek is elfogadják. Ilyenek a "történetpolitikai" taktikázások, bizony. És volt idő, amikor Köves Slomó - ó borzalom! -, azt találta mondani, hogy a bekövetkezett német megszállásig bizony nem voltak életveszedelemben a Magyarországon élő zsidók. És azt még Randolph A. Braham is elismeri híres nagymonográfiájában, hogy a megszállt Európában rekedt magyar zsidók érdekében bizony Horthyék kilincseltek Hitleréknél.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!