Folytatom a klímaváltozás elleni harcot

2020. január 15. 20:08

Még a Greta Thunberget „beteg kislánynak” nevező Fidesz sem tud kibújni a jogilag kötelező szöveg alól.

2020. január 15. 20:08
Cseh Katalin
Cseh Katalin
Facebook

„Tegnap reggel Frans Timmermansszal, a klímavédelemért is felelős uniós biztossal reggeliztem. Kérdésemre a Bizottság első alelnöke megnyugtatott, hogy az EU hamarosan olyan klímatörvényt fogadhat el, ami a 2050-es klímasemlegességet végre jogilag kötelező erejű szövegben rögzíti. Ez azért fontos, mert ez alól még a Greta Thunberget »beteg kislánynak« nevező Fidesz sem tud majd kibújni, hiába igyekeznek tagadni a klímaváltozás jelentőségét.

Ma pedig az Európai Parlament a mi frakciónk kezdeményezésére elfogadta a Green Dealről, azaz a »zöld átmenetről« szóló határozatát. Olyan szöveget készítettünk, amelyre a következő generációk büszkék lehetnek, amely felelősen gazdálkodik a Föld véges erőforrásaival, illetve ami fenntartható megoldásokat kínál a klímavészhelyzet kezelésére. Létre kell hoznunk a megfelelő mechanizmusokat arra is, hogy korrupt kormányok ne lophassák el a klímaváltozásra szánt forrásokat, ahogyan azt a fejlesztési pénzek esetében már megszokhattuk. Rajtunk nem fog múlni.

Új szelek fújnak Európában, és ezúttal nem a Fidesz írja a játékszabályokat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 120 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
prokerac
2020. január 18. 13:55
M︆︆︆︆︆o︆o︆︆X︆︆︆︆i︆.︆︆n︆︆︆︆e︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
dingnewsve
2020. január 18. 08:33
M︆︆︆︆o︆o︆︆︆︆X︆︆︆︆i︆︆︆︆.︆︆n︆︆e︆︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
persthutic
2020. január 18. 03:31
M︆o︆︆︆o︆X︆i︆︆︆︆.︆︆︆︆n︆︆︆e︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
raaresdeo
2020. január 17. 22:32
M︆︆o︆︆︆o︆︆X︆i︆︆︆︆︆.︆︆︆︆︆n︆︆︆e︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!