Az MSZP felfalta magát

2017. október 03. 07:26

A párt sorsa kísértetiesen emlékeztet az SZDSZ-ére és az MDF-ére, amelyek hiába voltak egykor nagyok és rendszerváltók, nyomtalanul illantak el a semmibe.

2017. október 03. 07:26
Gazda Albert
Magyar Nemzet

„Tekintettel arra, hogy mérföldkőhöz érkeztünk, érdemes végiggondolni a Magyar Szocialista Párt röpke három évtizedes történetét. (A nagy elődöket ne bolygassuk, a Kádár János-i MSZMP részben más logika és teljesen más körülmények között működött.) Amint teszünk ezzel egy szolid kísérletet, máris szembetűnik: a párt rendre felfalta vezetőit és vezéralakjait. A rendszerváltás utáni első parlamenti ciklusban a szocialista frakcióban landoló Pozsgay Imre példája nem egészen illik még ide, Horn Gyuláé viszont már nagyon is. A párt egyetlen megkérdőjelezhetetlenül karizmatikus figurája a váratlan 1998-as választási vereség után vitte el a balhét. Akkor még nem sejthettük – mit is? –, hogy abban a pillanatban kezdődött az MSZP-n belüli konszolidáció felbomlása.

Innentől sosem az volt a dilemma tárgya, hogy buknak-e az újabb megváltók, hanem csak az, hogy mikor. Elsőként Kovács Lászlót darálta be az erőviszonyok egészségtelen egyensúlyára épülő szisztéma – ő kormányfőjelöltségig sem jutott –, utána Medgyessy Pétert, majd nem kerülhette el a sorsát Gyurcsány Ferenc sem, hiába kapaszkodott hatalmához minimum három évvel tovább a kelleténél. Gyurcsány kulcsfigura: ha kevesebb benne a megszállottság és a küldetéstudat, talán ma is kétosztatú lenne a magyar pártrendszer, és nem tucatnyi fura képződmény iparkodna minél nagyobb szeletet kimetszeni a pusztuló szocialisták által parlagon hagyott tortácskából. Az MSZP mindenesetre saját hasadásából sem tanult, folytatta, ahol abbahagyta, Mesterházy Attila után elemésztette Botka Lászlót is. Utóbbit rekordidő alatt – ám ebben két fontos momentum is közrejátszott. Az egyik a szegedi polgármesterként is ismert fiatalember érzékenysége, a másik, hogy kétségkívül nem kevesen szövetkeztek kinyírására belülről, kívülről, sőt a politikai paletta fölöttébb röhejesnek mutatkozó zugaiból is.

Nem az a kérdés ma, hogy lesz-e még tényező a szocialistákból holnap – dehogy lesz –, hiszen puszta létük kérdőjeleződik meg. A párt sorsa kísértetiesen emlékeztet az SZDSZ-ére és az MDF-ére, amelyek hiába voltak egykor nagyok és rendszerváltók, nyomtalanul illantak el a semmibe. Egyelőre még túlzás kijelenteni, hogy Molnár Gyula elnöknek két dolga maradt – feloszlatni az MSZP-t, integetni az érdeklődőknek –, de eljön az ideje annak is hamarosan. Akár úgy, hogy az érdeklődők kezdeményeznek szavazatokban – avagy azok hiányában – kifejezhető zsebkendőlengetést 2018 tavaszán.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2017. október 03. 13:22
Te meg Laleet?!
bsamu
2017. október 03. 12:25
Ezt is megéltük végre valahára :)
puszika
2017. október 03. 11:15
Rövid öröm lesz ez Gazduram!! Még egy-két hónap és a Jobbik következik!! Simicska már besokallt!!
Dénia
2017. október 03. 10:42
Hát de csak arról kéne szólni a demokráciának elsősorban, hogy a választók akaratát képviseljék a politikai pártok. Ha egyszer nincs igénye a választóknak arra, amit ők képviselnek, akkor hiába akarnak kormányt váltani. Már ha képviselnek még egyáltalán valamit azon kívül, hogy be akarnak jutni a parlamentbe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!