Zúdul ránk a vulgaritás

2017. április 24. 13:52

Kutyaütő, rossz, veszett szavak szabadultak ki a kennelből; teleugatják, televonyítják a médiát és válnak a politikai paletta mindkét oldalán általánossá.

2017. április 24. 13:52
Gágyor Péter
Mandiner

„A nyelvművelés egyfajta »nyelvi illemtan«, tulajdonképpen a társadalmi státusz és iskolázottság kifejezője, hogy milyen nyelvváltozatot használunk, és sokak igénye, hogy a legmagasabb presztízsűt használják” (É. Kiss Katalin)

 

Mennyire igaz, hogy a stílus maga az ember? Vagyis azok volnánk, amik a szövegeink, amit kimondunk, kimondtunk. Szövegeinkben benne foglaltatik titkos és nyilvános világunk, erkölcsünk, emberségünk, műveltségünk és műveletlenségünk, jó és rossz indulataink, őszinteségeink és hazugságaink. Minden, ami egy rövid darab időre utánunk megmarad.

És mivel ez a legtöbb, ami megmaradhat,

csak őszintét, igazat kellene szólnunk, tisztán és értelmesen.

A pápa, mivel boldogok a lelki szegények, Magyarországot nácizmussal vádolja – jelentette egy cinkelt tudósítás a facebookon. Liberális (leszbikus) politikus vezeti a németországi AfD-t. George Soros Brüsszelbe utazik tárgyalni Junckerrel, a Néppárt vezetőivel, és nem csak a CEU ürügyén (Ferencjóska cár kezére lehelt kézcsókja juthat eszünkbe, de itt ki kinek csókol kezet? Bizony, a demokrácia a pénznek.) Manfred Weber, a Néppárt frakcióvezetője lóhátról üzenget miheztartás végett a miniszterelnökünknek…

Ez már nem is összeesküvés-elmélet volna, pontosabban egyáltalán nem elmélet.

Bármennyire sötét az ég felettünk, a vulgáris, mocskos szavak világa most sem segíthet rajtunk. Sőt. Nincs olyan káromkodás, mely a lesújtó villámot megállítaná. Minek a pápának Hunyadiról mesélni, ha ez fel sem ötlik benne? A nem választással hatalomba került brüsszeli vezetőknek felesleges volna a demokrácia lényegéről vagy az aranyborjúról példálódzni, vagy akár Webernek elmagyarázni, hogy mennyi a hány. Ők nem szempontokat vagy tévedéseket akarnak megérteni: nem vitázni, hanem rendelkezni szeretnének…

Kis ország vagyunk, marad nekünk a tisztesség és ezen belül a szavak, a gesztusok tisztessége, mint Damjanichné nevezetes, évtizedekig viselt gyásza a pesti korzón a kiegyezés előtt és után… Hiába volt és van megannyi vélt vagy valódi ok a felháborodásra, mit sem segít a megrontott szavak zuhataga.

Minden összefügg a vulgáris jelenségek világában is. Nem kedveltem sohasem még a vásári krepp-papír rózsát sem. Mert vulgáris kacat, mert hazudik és émelyeg. Még akkor sem, ha őszinte könnyek áztatták ronggyá. A kerti törpéket sem szívlelem, bármilyen hívogató is az ócska gipszmosoly orcáikon. Rosszul viselem az agyoncicomázott üdvözlő képeket, bármennyire őszinte szándék és szeretet lapulna meg mögöttük. Bosszantanak a szmájlik is, mert bugyuták, és valóban nem is mézeskalács-naivak, hanem olcsón, ostobán vulgárisak. Igen, a vulgáris szavak és gesztusok fájnak is – jaj, nagyon fájnak!

Nem vártuk ugyan a vulgáris jelzőket, a médiában nagyon nem vártuk, de rosszkedvűen sejthettük: várható, hogy a mindennapi jelenlétük és beözönlésük bekövetkezik. A vulgárcunami, a meggondolatlan, ócska fogalmak, szavak burjánzása végül is mintha az egyetemes törvényszerűségek mentén gyülemlene fel, majd túlcsordul, elönti napjainkat. Majd lehetne a jelenség keresetlen mocskát fokozni, durvábbnál durvább fogalmakat keresni, gyártani – mert akkor már nincs/nem lesz megállás, sőt a lesben álló szemfüleseknek még cigarettaszünetnyi pihenőre sem telik termékeny tépelődéseik közepette.

Az igyekezet lényege, hogy ki mond, ki ír nagyobbat, durvábbat, meglepőbbet, oda nem illőbbet, tutibbat.

És mondja, írja minden áron, mert az egymástól olyan szélsőségesen eltérő, egymást kétségbevonó, szidalmazó valódi és hamis információk áradatában egyetlen értékmérő csak a feltűnés, a figyelem pillanatnyi megszerzése lehet számára. 

A nyugalmazott ügyvéd tehát feltűnési viszketegségében már nem a horgászfelszerelésének ápolásával piszmog, inkább unalmában megbotránkoztató szavak után kutat – csak azért is ugye: mert ő most publikál. Így elmondhatják majd róla, hogy X doktor úr, azért jól odamondott… És már az írás üzenete, a véleményének a jogossága, kiváltója nem is fontos a továbbiakban, mindent felülír a szavak botránykeltő ereje, hangulata. Azok az… izék, ugye tönkretették a hagyományos nagypéntek gyászát, a feltámadás csöndjét… tehát oda kell csapni és mindegy mivel, mindegy, hogy mennyire azonosul a bírálat a kipécézett jelenséggel. Eddig a harag még érthető is volt.

De a születő szövegekben már a szalonképesség fogalma elhomályosul, a publicisztikai, társasági, utcai, úri stílus elveszik, mintha a vécélehúzó vízcsobogásának felerősített lármája (sőt egyéb rejtegetni való árnyékszéki zajok zuhataga törné meg a csendet) uralná közbeszédünket. És ebben a vetületben már az is mindegy, hogy Dr. X–nek esetleg igaza van, hogy felháborodása valóban jogos is lehetett.

Manapság kutyaütő, rossz, veszett szavak szabadultak ki a kenterből és teleugatják, televonítják a médiát és válnak a politikai paletta mindkét oldalán általánossá – nem csak Őszöd óta, és már nem csak a sunyin anonim kommentekben. Olyan szavak kerültek általános jelzői szerepbe, amiket testi váladékaira, vagy akár a saját nászára a normális mértékeket megtartó emberi beszéd sosem alkalmazna, sőt még az állatok üzekedésére sem mondaná ki ezeket józan társaságban. Mert nincs is rájuk szükség.

Gazdag szókincsünk ugyanis alkalmas még a legszélsőségesebb jelenségek korrekt megfogalmazására is. Nincs, nem volna szükségünk tehát a stílus hamis gazdagítása jegyében még a kuplérajokban is csak a vendégek távozása után használatos szavaink fékevesztett tobzódására. A publicisztika emelkedett stílusú műfaj, sok vonásában az esszé jegyeit is magán hordozza, ettől értékes, ettől méltó arra, hogy sikerültebb darabjai aktualitásuk múltán is olvasásra érdemesnek minősülhessenek és akár egy két évszázaddal később, amikor majd egy levéltári kutató újra olvasván bennük a régi idők véleményét, esetleg csettinthessen. A publicisztikai műfajok az esszével szemben valóban markánsabban viselik ugyan magukon a társadalmi torzsalkodások szenvedélyes feszültségeinek a nyomait. Azonban nem igaz, hogy a szenvedély csak vulgárisan idézhető fel. Ha valaki csak ennyire volna képes, akkor ne írjon, ha mégis írna – ne publikálja, ha viszont publikálni kívánja ötleteléseit – akkor a szerkesztő tekintsen el a szerző szándékától.

Pedig ugye a vulgáris szavaink is csak pusztán betűkből szerkesztett jelek, üzenetük mégis a téves, kisiklott kordivat szemetei. Ocsmány kifejezések jöttek és elmúlnak egyszer tán, vagy nem múlnak el, tovább durvul a közbeszéd és a publicisztika – ki látja a jövőt előre. Ugyanakkor figyelmeztető jelek is a vulgáris jelenségek, amelyek a civilizációnk nehezen identifikálható, egyfajta erodálásáról is szólnak. Mintha olykor valóban fordítva ülnénk fel a lóra. Nem is az a baj, hogy ezt esetleg gyakran megtesszük, hanem, hogy nem vonjuk le a szükséges következtetéseinket.

Némi túlzással szólva, Róma civilizációját többek között a birodalom új urainak vulgaritása semmisítette meg. A nevezetes orgiák szavait itt és most nem halljuk ugyan, de el tudjuk képzelni. Ez volt a nagy pusztulás kísérő felelőtlenség zenéje. Nem pusztán az önemésztő dekadencia, mint véljük. A padlófűtés, vízöblítés, műszaki megoldások, társadalmi párbeszéd, irodalom, művészetek és még annyi mindent sorolhatnánk veszteségeink közé… (milyen kényelmetlen volt az élet ezek nélkül és hiányukban, pedig korábban mindez a rendelkezésünkre állt). Bizony hosszú évszázadokra eltűnt, elveszett és hiányzott.

A vulgaritások pusztító tűzvészében egy teljes civilizáció hullott szét.

Kapásból elképzelni és leírni ezt a folyamatot talán lehetetlen volna. De a vulgáris tettek és szavak tüskéket, gátlásokat nevelnek előítéleteinkben, és bennünk is maradandó nyomuk marad. Talán így próbálnak figyelmeztetni a veszélyre.

A veszély köztünk lappang. Kinek támad mostanában kedve szilveszterezni Kölnben? Ki nem rezzen össze a nemzetközi éjszakai vonatok kupéjában a folyosón támadt hirtelen zajra? Ki engedné felhőtlen örömmel kisgyermekét a korábban alkalmi árnyékszékként használt homokozóba játszani? Ki szeretne tanyát vásárolni a szerb határ közelében?

A civilizációnk eróziója, íme elkezdődött…

Minden a szavakkal, az igével kezdődik. Félelem kíséri lépteinket, napjainkat. Közben a vulgáris szavak áttörték a társadalmi jó modor korlátait, mint annak idején a felelőtlen, dekadens polgárok és a vulgáris barbárok Róma szellemi és valóságos limesét. Alig maradtak romok és emlékek, majd keserves századokon át újra kellett a semmiből építeni a közbeszédet, a stílust, a társadalmat, a biztonságot, a civilizációt.

És a választási kampány már elkezdődött.

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vigyor
2017. április 25. 14:13
...és íme, ez az, amikor nagyon kemény ledorongolás felemelő.
OrangeOrder
2017. április 25. 00:47
2002: hogy ne menjen rá a gatyája fiúk, hol a lé? és idézhetném mondjuk Gőgös Zoltán nyilatkozatait több évvel ezelőttről is, nem beszélve Gy. F. klasszikusáról. Az SZDSZ-MSZP kezdte ezt is. Átok rájuk.
Akitlosz
2017. április 24. 21:51
" Zúdul ránk a vulgaritás Gágyor Péter Mandiner " Hát igen, sajnos ilyen ez a Mandiner. :-( De akkor miért csinálják, ha nekik sem tetszik?
Lotti
2017. április 24. 18:57
"veszett szavak szabadultak ki a kenterből". Nagy kár ezért a fogalmi zavarért. Mert amúgy az írás nagyon jó és időszerű. A kocsmai , útszéli, cigánysori, proli , kocsis trágárság nem csak a magukat eredetinek, macsónak, kemény legénynek tételező kommentelők stílusa. Az írást magas művészi színvonalon is űzők (pl. Bayer) népszerűséghajhászó eszköze is lett. Pedig a stílus maga az ember.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!