Történelmi választás

2016. szeptember 28. 11:06

Európa sorsa még nem dőlt el, de a választás elkerülhetetlen: vagy folytatódik az eddigi szerencsétlenkedés, vagy a nemzeti megújulásokat követően létre jön a szuverén nemzetállamok Európája.

2016. szeptember 28. 11:06
Tóth Gy. László
Magyar Idők

A muzulmánok beözönlését követő terrorakciók világossá tették, hogy Európa nemzetállamai kétfrontos harcra kényszerülnek: a muzulmán invázióval egyidejűleg az önfeladásra kényszerítő belső erőkkel is meg kell küzdeni.

A kozmopoliták, a nemzetellenes ideológiák megszállott képviselői, a hagyományos emberi közösségek bomlasztói, a tradicionális értékek tagadói, valamint az Egyesült Államokból – főként a George Soros által – pénzelt emberjogi aktivisták és a kisebbségek kultuszának terjesztői jelentősen csökkentik a kontinens szellemi-intellektuális védelmi képességét.

Az nem vitatható, hogy Európa az európaiaké. Az európai keresztény értékrend szerint a mostani helyzetre nem a muzulmánok gyűlölete a helyes válasz. Ehelyett minden migránst a legszigorúbb biztonsági ellenőrzésnek kell alávetni, és csak a valódi politikai menekülteknek és a keresztényeknek kell menedékjogot adni. A többieknek nincs keresnivalójuk Európában. Ez a kontinens a görög–hellén kultúrán és a római jogon alapul, keresztény értékrendet követő fehér emberek élőhelye. A mi kötelességünk e terület megtartása, védelmezése, ideértve az itt élő nemzetek sérthetetlenségének biztosítását is. A különböző etnikumok, civilizációk, vallások és kultúrák hosszan tartó békés egymás mellett élése nagyon szép elképzelés, de a gyakorlatban sehol sem működik. A történelem malmai megállás nélkül őrölnek.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
22-es csapdája
2017. január 26. 23:40
A románok és a székelyek is kaukázusiak, európai civilizáció tagjai, keresztények (a római és a görög kereszténység közötti különbség sokkal kisebb, mint a kereszténység és az iszlám közötti). Ez nem multikulturalizmus, csak ennyiben tévedtél, spongyát rá! Tisztelem az igyekezeted, hogy a fehérről is bebizonyítsd, hogy fekete, csakhogy az életidegen, doktríner gondolkodást igazold vele. Tényleg nincs könnyű dolgod.
ottapont
2016. november 13. 19:25
Talán azért maradt el, mert a szerző nem ügynök és nem is agymosott.
pollip
2016. szeptember 30. 12:57
Ez nagyon ideillik: Üzenet a magyaroknak: „Önöknek legalább még van saját fővárosuk” Bódis András / 2016.09.28., szerda 15:00 / Közép-Európa megőrizte életösztönét, szemben az elkényelmesedett Nyugat-Európával, ezért bátrabb a migrációs válság kezelésében – mondja az idén lovaggá ütött Sir Roger Scruton. Nagyinterjúnk a brit konzervatív filozófussal a csütörtöki Heti Válaszban. Fotó: Szabó Balázs „Nagy-Britanniának van tapasztalata a különböző hátterű bevándorlókkal való együttélésben. A gyarmatbirodalom területéről elsőként érkező hinduk és keresztények még gond nélkül beilleszkedtek, a muszlimok viszont nem, legalábbis nem mind. A pakisztániak első hulláma még integrálódott, leszármazottaik közül való például London jelenlegi polgármestere is, de a muszlimok másik része sosem akart beilleszkedni, mert a hitükön kívül semmijük nincs, az adja az identitásukat” – így Roger Scruton. Hozzáteszi: „Kiemelkedő érték, hogy önöknek még van saját fővárosuk. Budapest lenyűgözően szép, s bár szenvedett veszteségeket, átélt borzalmakat, esztétikai értelemben is meghatározza a mindennapjaikat. Úgy látom, létezik itt egy középréteg, amely újra birtokba vette a fővárosát, ezt öröm látni, sőt irigylésre méltó. Sajnos mi már elveszítettük a miénket, mostanra alig élnek már angolok Londonban”
22-es csapdája
2016. szeptember 30. 10:34
Ja, bazmeg. A tüske van a helyén, én nőttem orvul körbe. :) De tényleg valami ilyesmit éreznek ezek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!