Trianon-vita: A történelem nem társasjáték

2016. július 11. 11:44

Hogy egy elsöprő többségében román nemzetiségű egység milyen elszánással védte volna meg Erdélyt a román hadsereg ellen 1918 őszén, azt az olvasó képzeletére bízzuk.

2016. július 11. 11:44
Ablonczy Balász, Révész Tamás
Magyar Nemzet Magazin

Kelemen Miklós és Vágó Bálint Elkerülhető lett volna Trianon? című cikkük (Magyar Nemzet Magazin, 2016. július 2.) online változatában egyfelől olyan szándékokat tulajdonítanak a most induló Trianon 100 – Lendület kutatócsoportnak, amelyek igen távol esnek a történettudomány szempontjaitól (a »hazaáruló Károlyi felmentése« lenne a célunk – szerintük), ezért ezekre kár is szót vesztegetni. Másfelől a szerzőpáros némi bizonytalanságot árul el a korszak szimpla eseménytörténetében is, amikor nem látszik tudni arról, hogy Romániát 1918 végén nem fenyegette komoly bolsevik támadás, és a Szovjetunió csak 1919 májusában üzent hadat az országnak. Kérdéses, hogy a Magyarországon 1918 őszén meginduló, jórészt nemzeti jellegű forradalmi mozgalmakat bolsevik lázongásnak lehet-e minősíteni. E bizonytalanságok dacára a szerzők könnyű kézzel szórják a nem túlzottan alátámasztott kijelentéseket a cseh és szerb csapatok értékéről, a francia Keleti Hadsereg harci kedvéről, a folyami átkelők biztosításáról, illetve sugallják azt, hogy a magyarországi németek, svábok, szászok és a ruszinok szívesen harcoltak volna Magyarország területi integritásáért.

Cikkük második része pedig bájos, a Rizikó mintájára megalkotott stratégiai társasjáték: a szerzők alakulatszámokat sorolnak, és újrajátsszák 1918–1919 fordulójának eseményeit. A társadalmi, gazdasági, diplomáciai háttér felvázolása nélkül ez ugyanis tényleg nem több játszadozásnál. Eleve nagyon furcsa minden további nélkül egyenértékűnek tekinteni egy 1918-as, viszonylag pihent balkáni francia hadosztályt egy frontról éppen hazatért, felbomlóban lévő közös hadosztállyal. Meg hát olyan apróságnak tűnő kérdésekre is válaszolni kellene, hogy ki gyárt lőszert, felszerelést a térképen lelkesen ide-oda tologatott alakulatoknak. Ki szállítja őket, és honnan kapnak utánpótlást? Miért gondolják, hogy azért, mert egy katona a feljebbvalói utasítását követve rendben hazatér Magyarországra, ugyanígy követné parancsnokait Dél-Magyarország védelmében? Milyen az általuk adu ászként bemutatott alakulatok nemzetiségi összetétele? Hogy érvelésük anakronizmusa (mármint hogy 2016-ban akarják megnyerni az első világháborút) látható legyen, vegyünk egy példát. Kelemen és Vágó az ország 1918-as lehetséges megmentőjének kiáltja ki a kolozsvári 35. közös gyaloghadosztályt. Ennek az alakulatnak a nemzetiségi összetétele a hadba vonuláskor a következő volt: a hadosztály négy gyalogezredéből háromban (a gyulafehérvári 50., a kolozsvári 51. és a besztercei 63. közös gyalogezredben) a román ajkú legénység kétharmados vagy annál nagyobb arányú többségben volt, egyedül a 62. marosvásárhelyi közös gyalogezredben találunk nagyjából kiegyensúlyozott nemzetiségi viszonyokat: a magyarok és románok aránya itt 49, illetve 46 százalék. Hogy egy elsöprő többségében román nemzetiségű egység milyen elszánással védte volna meg Erdélyt a román hadsereg ellen 1918 őszén, azt az olvasó képzeletére bízzuk.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
betamás89
2016. szeptember 08. 12:07
"olyan szándékokat tulajdonítanak a most induló Trianon 100 – Lendület kutatócsoportnak, amelyek igen távol esnek a történettudomány szempontjaitól (a »hazaáruló Károlyi felmentése« lenne a célunk – szerintük), ezért ezekre kár is szót vesztegetni" Szerintem egyáltalán nem kár. Én nagyon is kiváncsi vagyok, mi a véleménye a kutatócsoportnak, vagy legalábbis Abloncy Balázsnak Károlyi Mihály tevékenységéről.
Box Hill
2016. szeptember 08. 12:06
Mentek is Bukarestig, mint kés a vajban. Ahogy Vlaszovék is mentek volna Moszkváig és tovább, ha Hitler idejében felébred.
redgreg
2016. szeptember 08. 12:06
Törökország... De igen, a Horvát királyság kivételével mindent megtarthatott volna. Mivel a tűzszüneti megállapodásban ez benne volt. Csak Károlyinak szüksége volt arra, hogy vageszoljon. És különbékét akart kötni...
Tűz csiholója
2016. szeptember 08. 12:05
Románia 1917-ben MEGSZÁLLT ORSZÁG volt, Falkenmayr osztrák tábornok volt a HELYTARTÓJA, magyar és monarchista, valamint porosz (német birodalmi) csapatok KATONAI IGAZGATÁSA alatt állt. Az oláhok 1918 december 1-én Gyulafehérvár mellett, minden fegyveres erő nélkül mondtak EGY NAGYOT, gyűlésen, s nem volt , aki szétüssön köztük! Te sem a történettudományi jártasságod miatt firkálsz ide! Románia csak a franciák általi ÚJRAFELFEGYVERZÉS után, 1919 februárja körül kezdtek el nyomulni, egyre bátrabban, MERT A VILÁGON SENKI nem védte Erdélyt , a Partiumot, sőt Belmagyarországot sem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!