Népvándoroltatás

2015. augusztus 08. 13:53

Nagy a valószínűsége annak, hogy ez a szervezettnek tűnő invázió a nagyhatalmi játszmák része, aminek a célja a zavarkeltés, valamint Európa és az itteni nemzetállamok gyengítése.

2015. augusztus 08. 13:53
Tóth Gy. László
Napi Gazdaság Online

„Az nyilvánvaló, hogy az Afrikából és Ázsiából érkezők számát korlátozni kell, mert Európa az európai népek hazája, és a kontinens nem képes más civilizációjú és vallású tömegek befogadására és ellátására. De jelenleg mindössze néhány százezer illegális migráns helyzetét kell tisztázni, akik nagy részét visszaküldik, mert nem menekültek, hanem illegális gazdasági bevándorlók. A helyzet mégis sokkoló és fenyegető, aminek legfőbb oka, hogy az Európai Uniót teljesen felkészületlenül érte ez az előre látható népvándoroltatás. Miközben Orbán Viktor és David Cameron már korábban jelezték a veszélyt, az EU még csak egy akciótervet sem dolgozott ki a várható problémák kezelésére.

Napjaink eseményeivel kapcsolatban valószínűleg az a legérdekesebb kérdés, hogy mi lehet az ésszerű magyarázat arra, hogy a világ legkülönbözőbb országaiból éppen 2015 tavaszán indultak tömegek Európába. Az arab tavasznak nevezett zavargásokra és hatalmi átrendeződésekre 2011-ben került sor. Tunéziában, Egyiptomban, Jemenben, Líbiában és az amerikaiak által tönkretett Irakban a helyzet azóta lényegében változatlan. Akkor tört ki a Szíriában ma is zajló polgárháború. A káosz és a hatalmi űr következményeként lépett színre az Iszlám Állam nevű szörnyszülött, de az ő megjelenésük már nem váltott ki jelentős menekülthullámot.

Nehéz elfogadni a gondolatot, hogy az Afganisztánban, Líbiában, Szíriában, Irakban, Eritreában, Szomáliában, Jemenben, valamit a többi arab és afrikai országban élőknek éppen 2015 tavaszán jutott véletlenül eszükbe, hogy pénzzé tegyék mindenüket és az embercsempészekre bízva magukat, elinduljanak Európa felé. Amint az a velük folytatott beszélgetésekből kiderül, jelentős részüket alaposan félrevezették, amikor elhitették velük, hogy Európában nagy jólét és biztonság várja őket. Ebben a vonatkozásban különösen érdekes a koszovói menekültek története: néhány hónapja valóságos emberáradat indult az autonóm albán tartományból Nyugat-Európa felé. Az illegális migránsok nagy része azóta hazatért, újak nem érkeznek, miközben Koszovóban semmi sem változott. Ugyanolyan nehéz az élet, mint sok más helyen, de Koszovó biztonságos hely, politikai, vallási vagy etnikai okokból senki élete sincs veszélyben. Nem túl egyszerű kizárólag az embercsempész bandák működésével magyarázni a történteket?

Nagy a valószínűsége annak, hogy ez a szervezettnek tűnő invázió a nagyhatalmi játszmák része, aminek a célja a zavarkeltés, valamint Európa és az itteni nemzetállamok gyengítése. Európának kötelessége a valódi üldözöttek mellett a térség államaiból érkező keresztény menekültek befogadása, akik már egyetlen iszlám országban sem érezhetik magukat biztonságban. Megdöbbentő tény, hogy a keresztények még a magyarországi menekülttáborokban sem merik vállalni kilétüket.

Az európaiak egy része nem érti, hogy Allah hívei miért Európában keresnek menedéket, miért nem fogadják be őket testvéreik, a gazdag öböl menti olajállamok. De az a kérdés is felvethető, hogy miért nem segít a probléma rendezésében a politikai csúcsragadozónak számító Egyesült Államok, miután az Irakban, Szíriában és Afganisztánban létrejött tragikus helyzet előidézésében a dilettáns és felelőtlen amerikai külpolitikának meghatározó szerepe volt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2015. augusztus 10. 09:05
Azért térjünk magunkhoz..ezekben az országokban amiket itt felsoroltak létezik tv, rádió, internet..Ugyan miért hitték volna el, hogy itt Európában nagy jólét várja őket, tisztában lehettek vele - a legtöbben minden esetre -hogy mi a helyzet Európában. Valami más lehet a cél.
polnemkor
2015. augusztus 10. 08:26
rendezésében a politikai csúcsragadozónak számító Egyesült Államok, miután az Irakban, Szíriában és Afganisztánban létrejött tragikus helyzet előidézésében a dilettáns és felelőtlen amerikai külpolitikának meghatározó szerepe volt.” Tévedés: nem "dilettáns", hanem igen tudatosan, a leggonoszabb, leghidegebb, legcinikusabb számításból végrehajtott cselekvéssor volt a teljes Közép-Kelet szétrombolása, elpusztítása.
választópolgár
2015. augusztus 10. 05:47
Megbukott már nálunk több nagyhatalom most is meg fog minden ilyen terv. A Kárpát medence szakrális védelem alatt áll.
vidékilány
2015. augusztus 09. 15:40
Kezeskos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!