Kezdetben volt az ige

2015. március 27. 11:01

Minél beljebb (és kijjebb) hatol a tudomány az anyagba, annál határozottabban látszik, hogy a dolgok legmélyén nem az anyag, hanem a létezés törvényei vannak.

2015. március 27. 11:01
Bencsik Gábor
Bencsik Gábor

Jeles, sikeres biológus mondja: természettudós vagyok, tehát ateista. És ez a „tehát” mellbe üt. Mindenkinek szabadságában áll elfogadni vagy nem elfogadni Isten létezését – de ez a „tehát”, ez itt nagyon nincs a helyén. A 21. században már többet tudunk arról, amit nem tudunk, bátrabbak vagyunk tudásunk határainak felismerésében.

Először a felvilágosodás tudományos sikerei nyomán, aztán a 19 század második felében sokan hitték, hogy a robbanásszerűen fejlődő természettudomány hamarosan földig rombolja az Isten-hitet. Mára úgy tűnik, hogy az anyagelvű világértelmezés (materializmus) semmivel sem meggyőzőbb, mint háromszáz éve volt. Egyre inkább kamaszos, makacs felületességnek tűnik az az álláspont, hogy az anyag teremti a maga törvényeit. Sokkal több jel utal arra, hogy a törvény teremti az anyagot.

A felismerés egyik kulcsa a léptékváltás a tudományban: a nagyon nagy és nagyon kicsi méretek értelmezésének képessége. Amit akár korszakváltásnak is tekinthetünk.

Volt már ilyen kor. Az emberiség a kezdetektől a 15. századig nagyjából az egy milliméter és a száz kilométer közötti méreteket volt képes értelmezni, e léptékek között élte az életét. Kolumbusz és Magellán, majd az utánuk jövő hajósok a léptékek felső határát két nagyságrenddel, tízezer kilométerre tágították. Száz évvel később Galilei értelmezni kezdte a Naprendszeren belüli csillagászati távolságokat, ugyanekkor Hollandiában elkészült az első mikroszkóp, kaput nyitva a szabad szemmel láthatatlan méretek addig ismeretlen világa felé.

A modern csillagászat és atomfizika újabb léptékváltásra kényszeríti az emberi elmét: korábban elképzelhetetlenül kicsi és elképzelhetetlenül nagy távolságokat vagyunk képesek felfogni, és az ott zajló folyamatokat megismerni. Az eredmény sokak számára meglepő: minél beljebb (és kijjebb) hatol a tudomány az anyagba, annál határozottabban látszik, hogy a dolgok legmélyén nem az anyag, hanem a létezés törvényei vannak, és az anyag valójában nem más, mint ezeknek a törvényeknek a kifejeződése, manifesztációja.

Egyre inkább úgy látszik, hogy a létezésben a primátus nem az anyagot, hanem a (természeti) törvényeket illeti.

És most idézzük fel János evangéliumának első sorait:

„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága.”

Egyre kevésbé tűnik úgy, hogy a modern természettudomány és ezek a szavak ellentétben állnának egymással. Az a bizonyos „tehát” egyre kevésbé állja meg a helyét.

Összesen 152 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
chiliVili
2015. március 28. 13:30
csender! Amint látható, az irónia és a rosszindulatú előítéletesség már kibukott belőled. Ilyenkor kellene neked olvasgatni azokat az idézeteket, amiket nekem előszeretettel citáltál. Szükséged lenne rájuk. Meg aztán nem ártana az sem, ha egymás utáni két mondatban nem írnál le ordító ellentmondást: "A szabad akaratot zsidó-protestáns módon értelmezed és nem egyetemesen. (vs) A szabad akarat nem Isten létének elfogadására vagy elutasítására vonatkozik, hanem az élet így vagy úgy történő leélésére." Rólam állapítod meg, hogy nem egyetemesen értelmezem, majd te írod le, hogy a szabad akarat csakis mire vonatkoztatható, s mire nem. ... na, innentől kimutattad a zápfogad sárgáját! csender! kilóg a lóláb, hogy neked semmi közöd a hithez és Istenhez! Ha ezt írod nekem, hogy: "Ha nem összeollózott szövegeket írnál,..." akkor az állításodat igazold is azzal, hogy írd le, honnan ollóztam össze! Linkelj, jelöld meg a forrást, és a helyet! ...és még rólam állítod, hogy én provokátor lennék?... Nem gondolod, hogy nem kellene ilyeneket állítanod? Nemcsak engem köpködtél le vele, hanem saját magadat is hitelteleníteted az előző kommentjeidben előadottak "fényében"!
chiliVili
2015. március 28. 02:05
Előbbi hsz utolsó mondat javítás: Ezek után mennyivel több alapja lehet a hívő hitéhez képest egy ateistának ahhoz, hogy éppen annak a létezését tagadja, akihez az eddigi sokmilliárd hívő az összes végtelen és véges dolog, a mindenek keletkezését és működését tulajdonítja? Nincs semmi, ami alapján azt állíthatná bárki is, hogy Isten nem létezik.
OHM
2015. március 27. 22:39
Én, mint a kommenizmusban cocializálódott népnemzeti polgáriszármazású egyén, ki a reáltudományok egyetemi képzésén is átesett, bátran ki merem jelenteni, hogy a Világ a SEMMI-ből lett és SEMMI-vé lesz! Ezért érdemes SEMI-vé lenni...
OHM
2015. március 27. 22:18
Pedig abban benne van mojzesz 5kónyvének a magyarázata is, ami pediglen a biblia eleje. Illene megismernie a zsidó-keresztény vallás gyökereit...ha már komolyan veszi!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!