Az adósrabszolgaság elleni harc zászlói alatt

2013. június 27. 13:47

A sok honfitársunk számára elviselhetetlen terhek miatti elkeseredés termékeny talajt kínált a jogi és politikai hitelkárosult-biznisz ügynökeinek.

2013. június 27. 13:47
Iványi György
hvg.hu

„Mikulas Dzurinda 1998-2000 között végigvitte Bokros reformjait, így Szlovákia felkészülten várhatta a 2008-as vihart. Északi szomszédaink nem ismerik a devizahitel-anomáliát és nem sírnak nemzeti valutájuk után. Pedig nem volt nekik olyan – mármint a nemzet monetáris szuverenitásának megszentelt szimbóluma, a jó szlovák korona – csak néhány rövid évig. A csehektől való elszakadás után és az euró bevezetése előtt. Szlovák (osztrák, szlovén stb.) szomszédaink is viselik a vállalt vagy kényszerű szolidaritás terheit, ám nem nemzeti valutájuk viharos értékváltozásai, hanem az adórendszer és költségvetési kiadások útján. Ahol a helye van és ahol átlátható: ahol világosabb, hogy ki, kinek a javára, milyen terhet visel.

A reformok végigvitelét aztán sorra elmulasztotta az első Orbán-kormány, a két teljes ciklusra újra esélyt kapó szocialisták, majd a modern gazdaság kiépítésében mindeddig visszafelé araszoló, második Orbán-kormány. A kiszámíthatatlan, átláthatatlan, sok honfitársunk számára elviselhetetlen terhek miatti elkeseredés pedig termékeny talajt kínált a jogi és politikai hitelkárosult-biznisz ügynökeinek.

A jog vidékén a devizaadósokra szakosodott ügyvédi irodák gyártják szakmányban a kreatívabb, vagy csak »copy-paste« beadványokat. Szabadulást ígérve az elkeseredett adósoknak, nem, nehezen, vagy csak nem szívesen viselt terheik alól. A sok oldalas, bonyolult, néha hanyagul szerkesztett – a hitelek hosszú futamideje alatt a bankszabályozás, a jogi és a gazdasági környezet változásainak is kitett – szerződések, általános feltételek, üzletszabályzatok mindig kínálnak valamiféle kapaszkodót. Amikor egy-egy méretes marhaság (»nem is devizában folyósították a hitelt«) divatja lejár, akad valami más, ami megalapoz legalább egy beadványt, eljárást, reményt, ügyvédi munkadíjat. Ha az adós számára kedvező ítéletet nem is. Az agyonterhelt bíróságok pedig – a közvélemény és a hitelrendszer biztonságára vonatkozó elvárások kettős nyomása alatt – keresik a jogszerű választ a törvény szövetében. Legyen az a »szövet« szakadozott, egyre-másra átszabott, folt hátán folt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KannibálTatárÚr
2013. június 27. 15:05
A szerző nem ismeri a szlovákiai helyzetet, de példának hozza fel. Ma Szlovákia igen gyors ütemben adósodik el. A mult éveben az adósság a GDP 44%-áról 52%-ára emelkedett. A munkanélküliség emelkedik, 14% felett jár. A nyugdíjakat még az infláció arányában sem emelik. A szerző kedvence, Dzurinda (Miklošsal együtt) ma már bukott politikusnak számít: Nincs benne pártjának az SDKÚ-nak a vezetőségében, a parlamentben is csak megtűrt személy, aki nem ért semmihez, ezért pártja megtartotta képviselőnek, hogy legyen miből élnie. A mai kormányvezetők szerint Szlovákiában 2017-18 körül megkezdődik a reáljövedelmek csökkenése. Ezért a helyzetért nem kis mértékben felelős Dzurinda, aki a külföldi érdekeknek rendelte alá Szlovákia érdekeit.
kispufi
2013. június 27. 14:11
a sikeres bokrosi kifosztás olyan alapelv felétek, mint a deká(r)nál az öszödi igazságbeszéd. 2000 és 2008 között pedig nyilván semmi nem történt, a mai - esetleges és csak fantáziáitokkal alátámaszottt - felkészültség nyilván nyolc év múlva kamatozik, mert a világ és az ő gazdasága már csak olyan, hogy abban nyolc év alatt semmi nem történik, semmi nem változik, semmi nem hat semmire. de kívánom, magyarázzatok még jó sokáig. a partvonalon túlról.
Trükkök Százai...
2013. június 27. 14:10
Ez teljesen hülye.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!