Mindennapi keresztényellenesség

2012. december 12. 19:17

A régi lemez forog újra: a vallás magánügy, de akiről kiderül, hogy templom közelében járt, egyházi intézménynél dolgozott, vagy akár csak beugrott kisegíteni a református énekkar szoprán szólamát, az bizony ne is álmodjon köztisztség betöltéséről.

2012. december 12. 19:17
III. Béla
Kereszténység és kapitalizmus
„A HVG listázásával kapcsolatban néhány napig tartható lett volna egy olyan jóhiszemű magyarázat, hogy talán »csak« műveletlenségből eredő túlkapásról, a politikai propagandista elvakultsága okozta tapintatlanságról van szó. Az újság főszerkesztő-helyettesének megszólalása azonban minden kételyt eloszlat: a vallást magánügynek, azt viszont »egy szekularizált országban közügynek és alapvető elvárásnak tekintik, hogy az állami közoktatást ne politikailag elfogult, illetve a vallásos nevelés iránt elkötelezett vezetők irányítsák«. A régi lemez forog újra: a vallás magánügy, de akiről kiderül, hogy templom közelében járt, egyházi intézménynél dolgozott, vagy akár csak beugrott kisegíteni a református énekkar szoprán szólamát, az bizony ne is álmodjon köztisztség betöltéséről.

Szerencsés kor az, amelyben a felekezet alapján listázó gonoszság nem gyakorolhat az állampolgárok életét befolyásoló közhatalmat. Bízzunk benne, hogy kitart, és mind a tanfelügyelők sorát, mind a közösség szolgálatának más területeit egyre nagyobb számban fogják színesíteni a különböző felekezeti, jószolgálati, művészeti és más társadalmi szervezetek iránt elkötelezett emberek.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemhivo
2012. december 15. 11:59
..Nem arról szól. Ez a cikk azt állítja,...hogy ma, M.o-gon "mindennap" üldözik a keresztényeket,...nem vállalhatnak köztisztséget, (nem is álmodhatnak róla!)...továbbá "megbélyegző"..ha egy illetőről,..(aki mellesleg közszereplő), megírják azt, amit egyébként tudni lehet róla. ...ja,..és még azt is megtudhattam, ...hogy a vallás "magánügyként" való beállítása már "régi lemez"...Noha erről a dologól nekem is ez a véleményem,...és ezért szerettem volna tudni,...vajon mi az Új lemez,...de ezt sajnos a cikk nem részletezi. Tömör ostobaság, nyakon öntve hazug önsajnálattal...Tipikus mártíromság hozzáállással.
Odoaker
2012. december 13. 21:27
Hűha... Akkor most a HVG el fog határolódni a HVG-től? Mert úgy hallottam tőlük úgy két hete, hogy vallási alapon listázni csúnya dolog...
Nemhivo
2012. december 13. 18:21
...egyrészt nem igazán értem, hogy ezzel a jövőbeli feltételezéssel mi a probléma...Majd meglátjuk így lesz-e.. Másrészt most nem a hvg cikkhez (ami ugye nincs is itt)..hanem ehhez a tömény baromsághoz lehet komentelni...Nemde?
kgyula
2012. december 13. 18:21
"...akiről kiderül, hogy templom közelében járt, egyházi intézménynél dolgozott, vagy akár csak beugrott kisegíteni a református énekkar szoprán szólamát, az bizony ne is álmodjon köztisztség betöltéséről." ??? Nem ismerem a szerzőt, ezért nem tudom, ő maga keresztyén-e, és csak ostobaságot beszél, vagy a másik oldalhoz tartozik, és provokál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!