Átkozott november

2012. november 27. 07:28

És elkövetkezett a rettenetes november – és elkövetkezett aztán Katyń is. Az eltussolt világbotrány.

2012. november 27. 07:28
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap

„Hitler mindent tudott. És szeptember 1-jén lerohanta Lengyelországot. Moszkvában pedig szeptember 17-én hajnali három órára a külügyminisztériumba rendelték Waclaw Grzybowski lengyel nagykövetet, ahol felolvasták neki Molotov üzenetét: »A lengyel állam nem létezik többé. (…) A Vörös Hadsereg átkelőben van a lengyel határon, hogy testvéri segítséget nyújtson a lengyel népnek, és kiszabadítsa őket a sajnálatos háborúból, amelybe oktalan vezetői miatt kerültek, és hogy hozzásegítse őket a békéhez.«

S mindehhez a Nyugatnak nem volt szava. Csak a New York Times volt akkor tisztességes, mert szeptember 18-i vezércikkében így foglalt állást: »Miután Németország elejtette a zsákmányt, a szovjet Oroszország megkapja a tetem azon részét, amire Németországnak nincsen szüksége. Eljátssza a nemes hiéna szerepét a német oroszlán mellett. A hitlerizmus barna kommunizmus, a sztálinizmus vörös fasizmus. A világ most végre megérti, hogy csak egy valódi ideológiai megoszlás létezik: egyfelől a demokrácia, a szabadság és a béke, másfelől az önkényuralom, a veszély és a háború között.«

És aztán a világ persze nem értett meg semmit. És elkövetkezett a rettenetes november – és elkövetkezett aztán Katyń is. Az eltussolt világbotrány. Igen: Szymanski alezredes már 1941. november 23-án jelenti amerikai feletteseinek, hogy valami iszonyat történt a száműzött lengyelekkel. Erre Strong tábornok azt válaszolja neki, hogy »ne bonyolódjon politikába«, és jelentését eltussolják. Aztán 1944 májusában Roosevelt bizonyíthatóan meggyőződik róla, hogy a katyńi mészárlásért a szovjetek felelősek, de magához rendeli George Howard Earle-t, titkos megbízottját, és közli vele: »Teljesen meggyőződtem, hogy a nácik a bűnösök.«

S aztán következett sok évtized, amikor minderről hallani sem lehetett. Csak a »felszabadítókról«. És most?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
négyzetgyök
2012. november 27. 10:30
Bajjer, te hányadékban született mélymagyar tahó!
Zokni
2012. november 27. 09:05
K. Szerző! Sztem Ön ne foglalkozzon a múlttal. Például délelőtt 11-re már azt sem érti, hogy miért pont ilyen hosszú orrú zokni (!) van a lábán. Azonnal az jut eszébe, hogy talán a zsidók...? Amit idéz Rooseveltről, az NEM ÍGY hangzott el. Természetesen még e rövid szövegbe is sikerül egy olyan hazugságot becsempésznie, mely bonyolult (?) áttételeken keresztül (FDR zsidó származású lehetett) a beteges előítéleteit igazolja.
tarackos
2012. november 27. 09:04
És most? Most már beszélhetsz róla. Jó mi?!
durrbele
2012. november 27. 08:58
Világpolitikában demokrácia nincs csak hatalom,diktatúra. Hogy éppen mi a demokratikus azt mindig az aktuálisan legerősebb mondja meg.Ezért demokratikus Irak lerohanása,Afganisztán megszállása,Irán megfenyegetése,Líbiai rendszer megdöntése. Balkáni háború.Sőt ezért volt demokratikus a Vietnami háború,két atom ledobása. Szóval Jelenleg Amerika a legdemokratikusabb állam a világon.Az hogy katonái lehugyozzák a halott áldozataikat,megalázzák őket emberileg és hitükben csak gyerekcsiny.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!