Nyomja meg a piros gombot és nyugodjanak békében!

2012. július 06. 11:03

Kell az energia, hiszen a gazdaságunk, az életünk gyakorlatilag az olajra és gázra épül, kétségtelen viszont, hogy számos negatív következménye is van a fosszilis energiahordozók használatának.

2012. július 06. 11:03
Pallaghy Orsolya
Multikulti

„A parlament ugyanis korábban elfogadott egy törvényjavaslatot, mely a hidraulikus-repesztéses és horizontális fúrási eljárást szabályozná az államban. Mivel azonban a helyi kormányzó megvétózta a javaslat jogerőre emelkedését, legalább 72 szavazatra volt szükség, hogy a támogatók felülírják a vétót. A képviselőnő, az ellenzők táborának egyik oszlopos tagjaként napokig lobbizott a törvény ellen, a döntő pillanatban viszont mégis »igent« nyomott rá. A mikrofonban hallani is lehetett a hangját: »Oh, a csudába, véletlenül zöldet nyomtam«. Utólag persze ő is magyarázkodott, kimerültségre hivatkozva.

Sokaknak valószínűleg ez csupán egy tragikomikus történet, nekem azért egy kicsit több. Akinek bármi köze van az olaj- és gáziparhoz tudja, hogy a kitermeléshez kapcsolódó gazdasági, környezetvédelmi kérdések kezelése egyáltalán nem olyan egyértelmű kérdés. Köznapi nyelven fogalmazva, kell az energia, hiszen a gazdaságunk, az életünk gyakorlatilag az olajra és gázra épül, kétségtelen viszont, hogy számos negatív következménye is van a fosszilis energiahordozók használatának: a közlekedés által okozott légszennyezéstől kezdve, a finomítás szén-dioxid kibocsátásán keresztül a kitermelés földalatti és -feletti hatásairól nem is beszélve. Van is vita és harc bőven minden oldalról. A »repesztés« néven elhíresült forradalminak tekintett eljárás szintén ellentmondásos terület. Bár elképesztő mértékben növeli a készleteket - Amerikában például ennek köszönhetően 30-ról 100 évre nőtt az ország (földgáz) készletezési mutatója -, de sokak szerint az eljárás veszélyeztetheti például az ivóvízbázisokat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2012. július 26. 07:16
Egy falú energiaellátásához a pelletkazánok komolyan hozzájárulhatnak, de egész Ausztria szükségletét nem fedeznék. Egyébként jó minőségű fürészporból némi gyanta hozzáadásával butorlapot is lehet készíteni, ami (újrafeldolgozás) a természet erőforrásaival való jobb sáfárkodást jelent, mint az égetés.
Pallaghy
2012. július 07. 14:13
A cikk nem igazán erről szólt. Egyébként sosem az volt a kérdés hogy mennyi energia van (mert ugyebár pl a nap kifogyhatatlan) hanem hogy melyik mennyire hatékony és fenntartható. Tehát pl az első generációs bioüzemanyagok ma már bizonyíthatóan nem tekinthetőek hosszú távon megoldásnak, de a napelemeknél is számos kérdés merül fel ha figyelembe vesszük a termék életciklusát és a gazdasági szempontjait. És a környezeti kérdéseken túl általában sajnos mindig a "willingness to pay" kérdésen bukunk el ma még...de ez messze vezet, majd írok egyszer erről...
kulalak
2012. július 07. 14:00
Csak 2 megjegyzés az eredeti alatt, ami mosolyra fakasztott. "I doubt she made a mistake. I'm sure she took a bribe. This seems very unlikely she cannot determine red vs green. Especially when her vote was so important" "Sorry. You're going to have to accept the fact that your state will now gain lots of jobs and general prosperity, and America will be more independent from foreign sources of energy. I know it's hard, but other states have managed to deal with it. You'll soldier through!"
békalepcse
2012. július 07. 10:41
Hatalmas tévedésben van kedves Orsolya! Fürdünk az energiában, csak rosszul használjuk!!!! Van olyan Osztrák falu, ahol a keletkezett fa és egyéb hulladékot pelletálják. Ezt fagázmotorokban hsznosítják, biztosítva a saját elektromos ellátásukat, télen pedig a fűtést is! Hírek szerint már nem tudnak mit kezdeni a felesleges brikettel... Ingyen van az elektromos áram, csak a fenntartásért kell fizetni. A távfűtés bekötése szintén kötelező és szintén a fenntartásért kell csak fizetni. Pedig csak ez egy lehetséges energia forrás és nem elvont technikai dolgokról beszélünk! Ezenkívül is bőven van energia, csak annak hasznosítása megszüntetné a sárgacsekkes rabszolgaságot!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!