Közkatyvasz

2012. március 22. 12:38

Károlyi hatalmas kossuthista kuruc volt.

2012. március 22. 12:38
Petrus Augustinus
Monarchista

„Mert a gróf Károlyi Mihályt lépten-nyomon (jogosan!) szidó nemzeti radikálisok azt valahogyan elfelejtik: Károlyi hatalmas kossuthista kuruc volt, aki kilencven éves »honvédeke« mutogatott a patkánylázadás napján, melyet március 15-éhez hasonlított, 1918. november 16-át pedig a függetlenségi harc betetőzésének tartotta, hiszen nincsen Habsburg, nincsen királyság, dejónekünk! Károlyi Mihály Szegedi Csanádot hallgatva ujjongva tapsolt volna! Nagy a hatása a marxista történelemszemléletnek és sokan elfelejtik, hogy a történelem nem egy szikla, hanem egy folyó, a Dinasztia és a Haza kiegyezése megtörtént, maga Horthy is hatalmas tisztelője volt Ferenc Józsefnek. Nem kéne tehát a feszültséget mesterségesen generálni. 


A szinkretizmus bizony mindig visszacsap, hiszen Orbán Viktor »fülkeforradalmát« lefitymállva, a szónok Vona Gábor szavaira válaszolva az egyik néző azt ellenforradalomnak nevezte, tehát az ellenforradalmat egyértelműen negatív dolognak tartotta az úriember. A vicces ilyenkor már csak az, hogy november 16-án a nemzeti radikális párt pedig a győztes ellenforradalmat ünnepli a Szent Gellért téren! De uraim, akkor most melyik?

És valóban; a jövővel kapcsolatosan már nem az a kérdés, hogy ma ki a kuruc és ki a labanc (hacsak nem ami a köztereket illeti), de könyörgöm, ilyen óriási hibákat ne vétsünk már! És igen, én itt most pozitív kritikus akarok lenni, hiszen magam is voltam nemzeti radikális, sőt, a legtöbb konzervatív ott kezdi, ugródeszka az, de értsük meg: meg van a helye és ideje neki, nem lehet végteleníteni, perpetuálni, mert öncélú lesz és kifullad! És amíg Toroczkai László, a HVIM elnöke a hungarista októberi rendezvényre mondja azt, hogy az az egyedüli, ahol teljes szívvel részt tud venni, miközben a Jobbik rendezvénye csak pár sarokkal arrébb van és a mozgalom tiszteletbeli elnöke, Zagyva György Gyula a pártnak az országgyűlési képviselője, addig úgy érzem, hogy a lerendezett viszályok és a világnézeti tisztaság még nagyon messze van. Ám elárulok egy titkot: az nemzeti radikálisként nem is fog eljönni, ha az ember jobboldali, ahhoz konzervatívnak és monarchistának kell lenni.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Scarlet Crusade
2012. március 22. 15:29
Egy klasszikust idezve: "..es ez most akkor hogy?" KOmolyra forditva; ez mi akart lenni? kuruc Kossuth Karolyi JObbik Szegedi Csanad kommunistaliberalismonarchia(ista) Kerdes: 1. Be vagy/voltal baszva amikor ezt elkovetted? 2. Be voltal szivva/meg mindig..? 3. Siman picsahulye vagy.
Antigoné
2012. március 22. 12:45
Ez pedig egy magánkatyvasz, de jó alapos. Összevissza húzgálja az érveket, hol innen, hol onnan. Zavaros gondolkodás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!