Ferenc József, a magyarok és a keserűvíz

2016. június 04. 12:13

Sorsfordító volt-e 1916, avagy mikor kezdődött Trianon?

2016. június 04. 12:13
Aspektus
Aspektus

„Az I. világháború története rendkívül érdekes, ám mivel a mai fiataloktól messze áll, és a hagyományos tanítási megközelítések nem elég hatékonyak, formabontó megoldásokkal kell iránta az érdeklődést felkelteni” – vetette fel Ősz Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem vezető oktatója, a Petőfi Sándor Gimnázium tanára a ’Száz év tükrében a nagy háború 1916–2016’ történelmi ismeretterjesztő klipvetélkedő május 23-i nyitórendezvényén az ELTE BTK kari tanácstermében, aki kiváló kezdeményezésnek véli e témakörben a klipvetélkedő meghirdetését.

Vagy inkább folytatását, hiszen az Aspektus két évvel ezelőtti ’Száz év tükrében az erőszak 1914– 2014’ című, a szarajevói merényletre koncentráló sikeres pályázata számított igazán úttörőnek, ez a mostani annak inkább a folytatása. És mint a Kolozsvári Televízió csütörtök délutáni műsora is bizonyítja, a két évvel ezelőtti Aspektus-produkciók semmit sem veszítettek aktualitásukból.

Klipvetélkedő a történelem jegyében

Mint azt Gecse Géza, az Aspektus témafelelőse elmondta: az Aspektus a mostani ’Száz év tükrében a nagy háború 1916– 2016’ elnevezésű történelmi ismeretterjesztő klipvetélkedőben a két éve felhalmozott ismeretek tapasztalatait hasznosítja. A buktatókat kikerülve nyújtották be pályázatukat az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottsághoz. A kisfilmpályázat meghirdetésekor a Kulturális Életért Közhasznú Egyesülettel továbbra is főként a 16 és 26 év közötti diákkorosztályra számítanak – azzal az alapvető különbséggel, hogy 4–5 perces produkció helyett az idén pályázó diákoktól 2–4 perceseket kérnek.

A szervezők nemcsak a vetélkedő feltételeiről, hanem minden további, a pályázattal kapcsolatos tapasztalatukról folyamatosan, egészen a 2016. december 31-i határidőig be fognak számolni a www.aspektus.eu honlapon, valamint az Aspektus facebook-oldalán. Szeptembertől pedig a klipkészítés szerkesztési tapasztalatairól heti rendszerességgel szerveznek másfél órás gyakorlatot az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékén.

Közvetlenül is lehet hozzájuk fordulni az [email protected] e-mail címen, illetve a honlapon már él az oldaluk, ahol a szervezők arcképére kattintva küldhető nekik e-mail. (Ezt a lehetőséget egyébként az elkövetkező napokban még felhasználóbarátabbá alakítják.)

A sorozatindító klipvetélkedő nyitórendezvényén Ősz Gábor a középiskolás tanár kollégákkal összegezte az I. világháború tanításával kapcsolatos legfrissebb tapasztalatokat. Elsőként a Szent Margit Gimnázium történelemtanárát hívta a pulpitushoz.

Lados Balázs, a Rákóczi Szövetség nyári történelemtáborának egyik fő szervezője arra hívta fel a figyelmet, hogy hat éve vezet túrákat a Rákóczi Szövetséggel Lengyelországba katonasírok meglátogatására. Jártak már az Uzsoki–hágónál, megfordultak a háború különböző felvidéki helyszínein, sőt a Doberdó környéki temetőkbe és Erdélybe is szerveztek már lövészárok-látogatást. Sokkal hatékonyabban keltik fel a történelem iránti érdeklődést ezek a kirándulások, mintha csak a térképen „kalandoznának” – állítja Lados Balázs.

Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumának vezető történelemtanára, Száray Miklós sem tagadja, hogy a gyerekeket nagyon nehéz aktivizálni. Szüleik többnyire arra hivatkoznak, hogy nincs idejük. A két évvel ezelőtti klipvetélkedő feltételeit kidolgozó, több történelemkönyvet is jegyző Száray Miklós szerint viszont mégsem lehetetlen, hogy foglalkozzanak a témával, hiszen ha szűkebb közösségükben sikerül megvizsgálniuk, hogyan jelenik meg a világháború például a különböző világháborús emlékművekben – vagy más konkrét témát kapnak, hogy miről készítsenek klipeket –, akkor magukénak érzik a feladatot és sikerre viszik az ügyet.

Ősz Gábor konkrét példái között elsőként Jaroslav Hašek Švejk című művét említette, amely élményszerűen jeleníti meg a háborút, de hiányossága, hogy csak 1916-ig követi azt. Szerencsére a történetnek van folytatása is – mutatott rá Ősz Gábor. Hašek szellemi utóda, Karel Vanek előbb megírta a Švejk az orosz fronton, majd a Švejk az orosz fogságban című regényt. Így a švejki életút végül nem maradt torzóban.

Ősz Gábor szerint a diákokhoz közelebb hozza Švejk alakját, ha utaztatják a Monarchiában és színielőadásban jelenítik meg azt, hogy milyen élményeket élhetett át. Klipes szempontból hasznosnak bizonyulhat, hogy a Švejk története nemcsak képregényként, hanem bábszínházi figurákkal is látható. De vannak más – szintén humoros – irodalmi művek, amelyek a korszakot a diákok számára nemcsak megidézhetővé, hanem átélhetővé is teszik. Harminc–ötven olyan, jól hozzáférhető irodalmi alkotás van, amelyek alapján akár forgatókönyvet, így klipforgatókönyveket is lehet írni. Ráadásul az I. világháborús dalok is jó matériának számítanak.

A klipvetélkedő egyik nagy előnye, hogy nem kell hozzá bonyolult szerkesztőprogramot használni, hanem a YouTube-szerkesztő programja és egy mobiltelefon vagy egy olcsó fényképezőgép segítségével ki lehet váltani a sokkal költségesebb filmes műfaj profi felszerelését. Eközben a különböző múzeumok, így a Hadtörténeti Múzeum frissen megnyílt I. világháborús kiállítása is karnyújtásnyira áll és rendkívül sokat segíthet. Utóbbiról egyébként Gecse Géza a mostani rendezvény népszerűsítése érdekében készített egy olyan négyperces összefoglalót, amit a rendezvény beharangozójaként megosztott az Aspektus említett oldalain. Ehhez némi történelmi magyarázó szöveget hozzátéve – kész is van az ismeretterjesztő klip!  Kattintással:

Gerő András a nagy háborúkról

Gerő András, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára előadását azzal kezdte, hogy az I. világháborút kezdetben a Nagy Háborúként emlegettük és csak a II. világháború miatt kereszteltük el I. világháborúnak. De a nemzetközi, különösen az angolszász szakirodalomban egyszerre létezik a terminológiában az I. világháború és a Nagy Háború mint elnevezés. Gerő András szíve szerint mindenkit arra ösztönözne, hogy használja a Nagy Háború elnevezést is. Az oroszok a II. világháborút Nagy Honvédő Háborúként is említik, mi ugyancsak használhatnánk e kétféle terminológiát.  Az I. világháború-megnevezéssel mintegy leértékeljük a Nagy Háborút, aminek rengeteg áldozata volt. Csak a magyarlakta területeken az emlékpontok száma 3500-ra tehető.

Pollmann Ferenc, a Hadtörténeti Intézet vezető munkatársa szerint viszont az I. világháború mint elnevezés egyáltalán nem leértékelő. Több kontinensre való kiterjedésére utal benne a világ-előtag, maga a kifejezés ráadásul már száz éve, még jóval a II. világháború előtt megszületett. A hadtörténész ezt követően az 1916-os esztendő egyik nagy jelentőségű hadjáratát, a Bruszilov-offenzívát elemezte, amely 1916 júniusának elején kezdődött és szeptember végén fejeződött be – elképesztő, milliós nagyságrendű emberveszteséggel. Az átlagolvasó a nyugati front eseményeivel inkább tisztában van, míg a keleti front eseményei mindenkor kevésbé álltak az érdeklődés középpontjában – folytatta Pollmann Ferenc. Az oroszoknak ez a hadművelet 1916 nyarán példátlan sikert hozott, ugyanakkor nem tudták igazán kiaknázni győzelmüket. Így a Bruszilov-offenzíva – a hatalmas emberveszteség és a feleslegesen elpazarolt erőforrások miatt – közvetve hozzájárult az orosz hadsereg összeomlásához, ami 1917-re be is következett. Kész csoda, hogy az áttörés ellenére a Monarchia stabilizálni tudta helyzetét, ami mellett az is kétségtelen, hogy ha a németek nem segítenek rajtunk, akkor közel kerültünk volna az összeomláshoz. Ez a fronton szerzett tapasztalat szerepet játszott abban, hogy sok magyar számára a németek rokonszenvesekké váltak.

A Monarchia veszteségei egyébként 1916 nyarán óriásiak voltak: átlagban 50–60 százalékosak, ami egyes hadosztályok esetében akár 80–90 százaléknyi is lehetett.

A Bruszilov-offenzíva következtében nem volt ritka, hogy egy 14 ezres hadosztályból négy nappal később összesen 1500-an maradtak életben. A pusztulás oly mértékű volt, hogy ha a németek akkor nem nyújtanak segítséget, a Monarchia összeroppan és ennek következtében valószínűleg hamarabb befejeződik a világháború. Kizárt ugyanis, hogy Németország egymagában továbbra is képes lett volna állni a sarat.

Pollmann Ferenc úgy látja, hogy a Monarchia majd valamennyi jelentősebb győztes hadműveletét a németek segítségének köszönhette, így az 1916-os román betörés utáni közös ellentámadást is, amikor a központi hatalmak megsemmisítő vereséget mértek a román hadseregre és Bukarestet is elfoglalták. Kétségtelen, hogy a német hadsereg jóval erősebb és hatékonyabb volt, mint a Monarchiáé, amely nem volt kellőképpen felkészülve a háborúra, hiszen Ausztria-Magyarország nagyságrenddel kevesebbet költött a hadseregre, mint riválisai.

Gecse Géza közbevetésére, miszerint csak a második világháborúban sikerült megvalósítani a villámháborút, pedig az elsőt is eredetileg ilyenre tervezték (gondoljunk csak a Franciaország lerohanására kidolgozott Schlieffen-tervre), Pollmann Ferenc azt válaszolta, hogy ez valóban így van. Ekkor még senki sem gondolta, hogy állóháború lesz. Minden hadvezér arra számított, hogy gyors támadással megsemmisíti az ellenséget. Senki nem hitte, hogy a hadseregek egy-egy adott frontszakaszon hónapokon keresztül fognak majd a lövészárkokban farkasszemet nézni egymással. Pedig ez végül is törvényszerű volt, mivel az új, nagy hatású sorozatlövő fegyverek valójában a védelmet erősítették. A védőállásokba beépített géppuska ellen a hagyományos gyalogsági vagy lovasroham tulajdonképpen reménytelen vállalkozásnak bizonyult. Pokolian nagy árat kellett annak fizetnie, aki mégis erre szánta magát.

Ilyen tekintetben ezt támasztja alá az orosz Bruszilov tábornok 1916 nyarán megvalósított offenzívasorozata is, amely szakított a korábbi hagyományokkal. Bruszilov újításának lényege, hogy megakadályozza: a támadást követően az ellenség az offenzíva helyszínére tartalékokat csoportosítson át. Ezért nem egy, hanem több helyen kell áttörni a védelmi vonalakat. Úgy okoskodott, hogy a megtámadottak egyszerre, az összesen négy fő csapás-helyen képtelenek lesznek kellő számú tartalékot bevetni. Terve tökéletesen bevált, amihez persze „kellettek” a Monarchia hadvezetési hibái is.

Viszont azt is el kell ismerni – hangsúlyozta Pollmann Ferenc –, hogy Bruszilov hiába volt sikeres 1916 nyarán, hiába szakította át több ponton is a frontot, döntő győzelmet mégsem tudott elérni. Ahhoz ugyanis, hogy stratégiai győzelmet arasson, nem volt kellő tartalék ereje, másrészt pedig nem tudta megakadályozni azt, hogy a németek a Monarchia segítségére siessenek. Ezért a Monarchiának végül mégis sikerült megszilárdítania keleti frontját, bár kétségtelen, hogy csak jó néhány tucat kilométerrel nyugatabbra.

1916-os sorsfordítók

Gecse Géza közbevetésére, miszerint a Bruszilov-offenzívának köszönhetjük a románok 1916. augusztus végi betörését is, Pollmann Ferenc elmondta: ez tulajdonképpen így van, hiszen a románok nem vállalkoztak volna a támadásra az orosz sikerek nélkül. Viszont a sikeres ellentámadás során itt sem boldogultunk volna a németek segítsége nélkül. Kétségtelen, hogy a központi hatalmak bukaresti bevonulása után a román hadsereg már-már teljes megsemmisülésével lehetett számolni, amire végül az orosz segítség miatt mégsem került sor, sőt a román hadsereget még csak le sem fegyverezték. Ez teszi majd lehetővé a számukra, hogy 1918 végén ismét képesek legyenek bevonulni Erdélybe.

1916 másik kulcsjelentőségű eseménye, hogy a boldog békeidőket jelképező uralkodó, Ferenc József az év végén meghal. Gerő Andrásnak a Könyvhétre jelenik meg az uralkodóról szóló új könyve, és bár száz év telt el a császár és király halála óta – jegyezte meg az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára –, a magyar politika  mindmáig nem tudta feldolgozni Ferenc József tevékenységét és személyiségét. Úgy látszik: a száz esztendős távlat kevés ahhoz, hogy megbocsássanak neki. Majdnem minden, nála jelentéktelenebb személyiségről, így minisztereiről, például Trefort Ágostonról utcákat neveztek el Budapesten, róla viszont – a Ferenc József keserűvizet leszámítva – semmit. Pedig az egyetem is, ahol a mostani rendezvényt is megszerveztük, az ő idejében épült fel, mint ahogy a főváros máig értékelhető építészeti örökségének nagyobbik, Budapest arculatát mindmáig meghatározó része.

Gecse közbevetette: ebben nyilván szerepe van annak, hogy a rendszert, amelyben hatalomra jutott, ugyanúgy jellemezték kezdetben az akasztófák, mint Kádár János hatalmának születését. A rendszerváltás utáni Magyarország pedig a Kádár-rendszer tagadásaként igyekezett megformálni arculatát, de  miként értékeljük Ferenc Józsefet mint politikust? – tette fel a kérdést. A megtorlás vagy a boldog békeidők kapcsolódnak-e inkább a nevéhez? Kétségtelen ugyanis, hogy a dualizmus idején Magyarország amerikai léptékű fejlődési ütemet tudott produkálni, legalábbis az 1880-as években.

Gerő András szerint létezett egy hatalmi logika, amibe 1848-ban nem fért bele az, amit a magyarok akartak. A magyarok ugyanis eredendően olyan Habsburg Birodalmat szerettek volna, ahol kizárólag az uralkodó személye köti össze Magyarországot a birodalommal. Nem így volt ez 1848-ban sem, a magyar politikusok viszont mégis erre törekedtek, amit az udvar nem hagyott, ami a forradalom és szabadságharc leveréséhez vezetett.

Ferenc József értékvilágában ez hatalompolitikai szükségszerűség, az ő elképzelése szerint ugyanis a feladata a birodalom megtartása volt. Ezt követően azonban képes volt az önkorrekcióra, ami lehetővé tette a kiegyezést. Hatalmas prosperitás fűződik a császár és király nevéhez, ráadásul rengeteg olyan dolog, amire máig büszke az ország – leválasztva róla Ferenc Józsefet.

1916 végén a trónon Ferenc Józsefet magyar királyként IV. Károly követte. Gerő András szerint elképesztően jóindulatú ember volt, aki kivételesen szerencsétlen időben került hatalomra. Jó emberként viszont óriási politikai naivitás jellemezte. Azt várták tőle, hogy nyerje meg a háborút vagy legalábbis tisztességes békével fejezze be. Nyíltan megmondták neki, nem is kellett neki kitalálnia.  Nyilvánvaló volt, hogy társadalmi reformokra is szükség lesz, hiszen szociális és más problémák feszítették egyre inkább az állam épületét, amelyek a világháború során egyre komolyabb erőként jelentkeztek. IV. Károly minden igénynek meg kívánt felelni. Amint trónra került, azonnal békét kezdeményezett, az övé volt a háború folyamán az első komoly békekezdeményezés – egy olyan gesztus, amit azonnal visszautasítottak. A német propaganda azonnal megpróbálta lejáratni, minden rosszat elmondtak róla, alkoholizmussal is vádolták, ami egyébként nem volt igaz. Nemcsak az antanttal, hanem Vilmossal szemben is erőt kellett volna felmutatnia, amire viszont IV. Károly nem volt képes. Vagyis olyan helyzetben lett a Monarchia vezetője, amikor a jó emberség nemhogy használt volna, hanem kifejezetten ártalmasnak bizonyult.

Mi lett volna, ha

Számtalan paradox helyzet adódik a történelem során. Ha ugyanis egy nagyon korlátolt és nem jó ember került volna a Monarchia élére (mint amilyen például Ferenc Ferdinánd volt, akit megöltek), akkor alighanem máshogy alakultak volna a dolgok. Akkor vagy nincs háború, vagy – ha sikerül megmenteni a Monarchiát – konfliktus alakult volna ki a magyarokkal.

Ne feledjük: Károllyal szemben óriási várakozások éltek 1916 végén, és nemcsak a háború befejezését illetően. A magyarok nem ismerték, így hatalmas szimpátia övezte. Amikor koronázásakor 1916. december 27-től december 30-ig három napot töltött Budapesten, több mint kétszázezren várták. Hozta magával huszonnégy éves gyönyörű feleségét, Zitát és fiát, a négy éves Ottót, akikért lelkesedtek a magyarok.

Az Egyesült Államokban élő és publikáló, a Monarchia tisztikaráról magyarul is könyvet megjelentető Deák Istvánra hivatkozva Gecse Géza közbevetette: 1916-ra már elfogyott a Monarchia hivatásos tiszti állománya, de a tartalékosok segítségével sikerült állni a sarat. Bár a valóságban a válság látványosan csak 1917-ben jelentkezik, de az Orosz Birodalom 1916 végén katonailag már összeomlott, míg a Monarchia még nem, viszont az állam gerince megroppant.

Mennyiben járultak hozzá ezek az 1916-os állapotok Trianonhoz vagy a versailles-i békékben beteljesített végzethez? – kérdezte Gecse Géza, utalva arra, hogy az antant hatalmak eredeti elképzelései között (az oroszokat leszámítva) nem szerepelt a Monarchia felosztása, az oroszok viszont nem ültek a versailles-i döntéshozók asztalainál.

A hadicélok között valóban nem szerepelt a Monarchia felbomlasztása, az antant hatalmak eredetileg valóban nem gondoltak erre – válaszolta Gerő András. A csehek lobbiztak ugyan e téren, ugyanígy a románok is. A háború során fokozatosan erősödni kezdett a gondolat – valószínűleg akkor, amikor a nagyhatalmak – köztük Nagy-Britannia – mindinkább arra a következtetésre jutottak, hogy a hagyományos európai hatalmi egyensúlyra nincs többé szükség. Korábban a bécsi kongresszuson, majd 1848-ban, később az olasz és a német egység kialakításakor az I. világháború elejéig nem kérdőjelezték meg a Monarchia létét, a háború közepe táján azonban megfogalmazódott az elképzelés: korántsem biztos, hogy szükség van a Monarchiára. Ilyen körülmények között jelentek meg erőteljes lobbi tevékenységükkel a nemzeti mozgalmak, amelyek képesek voltak felerősíteni ezeket a vélekedéseket. Nem rajtuk múlt alapvetően, mi lesz a Monarchia sorsa, hanem azon, hogy a franciák és a britek mit gondoltak Monarchia szükségességéről. Az pedig máig nem tisztázott kellően, hogy a világháború során mikor dőlt el pontosan, hogy a Monarchia létével a háború utáni Európában immár nem számolnak.

A történelem azóta bizonyította: a Monarchiát valóban lehet bírálni, de az, ami a helyén létrejött, kevésbé volt ellenállóképes a külső nagyhatalmakkal szemben. A térség valamennyi nemzete 1919-et követően jóval kiszolgáltatottabbá vált a külhatalmi befolyással szemben, mint a Monarchia fennállása idején volt – zárta a vitaestet Gerő András.

Előadóink aztán egyetlen, a Ferenc József-i örökséggel kapcsolatos érdemi felvetésen túl nem kaptak kérdést.

A mostani vetélkedőindító Aspektus-vitaest további elrugaszkodási pontokat kívánt biztosítani azoknak, akik beneveznek a klipvetélkedőbe.

A YouTube oldalán hozzáférhető a nyitórendezvény teljes anyaga (kattintással:  ), amelyet az Aspektus facebook-oldalán már meg is osztottunk az érdeklődőkkel, de mint az összes hasznos információt, a www.aspektus.eu oldalon is hozzáférhetővé tesszük azok számára, akik erre kíváncsiak. A témáról szóló 25 perces összefoglalót és annak angol változatát szintén  hamarosan megtalálják az érdeklődők az említett oldalakon, akik között reméljük, hogy sokan lesznek olyanok, akikre a klipvetélkedőn is számíthatunk!

Szöveg: Aspektus

Kép: Tháler Tamás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2016. június 18. 20:01
A hódoltság és a Habsburg hatalom valóban úgy tönkretette Magyarországot, h. csoda, h. itt vagyunk, így, de az ország ellenálló képességét a Dózsa által vezetett parasztfelkelés alapjaiban támadta meg. Kicsit szokatlan, de szerintem jogos az 1514.
Dénia
2016. június 09. 15:04
Hát pedig nem fogom neked bizonyítani, hogy 1848-ban, azt megelőzően és azután hogyan nyaldosta a fellobbant nemzettudat az egeket is. Pontosan azért, mert totál világos, mindenki tudja, és teljesen nyilvánvaló.
matykox
2016. június 06. 16:41
Lehet ugyan így gondolni, de semmi esetre se hidd, hogy ez a "marxista" 1514 értelmezés a teljes igazság. Talán egy része, de az sem biztos, hogy nagy. Ja, és a marha Dózsa felelőssége persze ott van.
gatyakorc
2016. június 06. 14:55
Ezek azért elég történelmietlen elképzelések, mert a 14-15. századi európai hadseregek és a mód, ahogy a háborúkat vívták valójában alkalmatlanok voltak akkora léptékű hódításokra, mint ami pl. a törökök teljes kiverése lett volna a Balkánról, hiába fantáziáltak ilyesmiről. Gondolj bele pl. Alsó-Ausztria meg Stájerország elfoglalása Mátyásnak hét évi folyamatos hadviselést jelentett 1483-89. között (és a háború nagyrészt elhúzódó, költséges várostromokból állt, egyetlen komolyabb nyílt csatára került sor). Vagy mondjuk a száz éves háború második felében Észak-Franciaország nagyobb részének elfoglalása az angoloknak V. Henrik normandiai partraszállásától a verneuili csatáig kilenc évbe telt. Még az összefogó kereszténység sem tudott volna finanszírozni olyan hosszú hadviselést a távoli Balkánon, ami a török kiveréséhez kellett volna. Hunyadi János egy katonai zseni volt, de nem véletlen, hogy nem jött össze neki sem a dolog. A török logisztika, tüzérség stb. egyszerűen fejlettebb volt, mint az európai, nagyobb hadseregeket tudtak hosszabb időn át mozgósítani. A Szent Liga diadalaira nem véletlenül csak a 17. század végén került sor.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!