Több gyerek is életét vesztette a Tiktok médiaplatform „blackout” kihívása miatt

2022. július 11. 11:52

A szülők szerint az alkalmazás algoritmusa életveszélyes kihívásokat reklámozott a gyerekeiknek. Beperelték a céget.

2022. július 11. 11:52
null

Több gyerek is meghalt a Tiktok miatt

A TikTokot több olyan szülő is beperelte, akik szerint gyermekeik megpróbálták megcsinálni a blackout kihívást, ahol fojtogatniuk kell magukat addig, ameddig el nem ájulnak. A cég ellen júniusban benyújtott egyik kereset azt állítja, hogy tavaly legalább hét gyermek halt meg a kihívás miatt – a kereset szerint ezek a videók 

„arra ösztönzik a felhasználókat, hogy övekkel, zsebkendőkkel vagy hasonló tárgyakkal fojtogassák magukat addig, amíg el nem ájulnak.”

A jelentések szerint a meghalt gyerekek 15 éves kor alatt voltak.

A legutóbbi pert a nyolcéves Lalani Walton és a kilencéves Arriani Arroyo szülei nyújtották be. Ugyanakkor más gyermekekre hivatkoznak, akik szintén meghaltak, miután kipróbálták a kihívást – állítja a The Verge.

A pennsylvaniai 10 éves gyermek édesanyja, Nylah Anderson szintén beperelte a céget, azt állítva, hogy az alkalmazás „rendkívül veszélyes kihívásokat mutatott”. A keresetre válaszul a TikTok a The Washington Postnak elmondta, hogy megakadályozta, hogy a felhasználók rákereshessenek a blackout kihívásra – ehelyett a felhasználók egy figyelmeztető képet találnak, amely azt állítja: „egyes online kihívások veszélyesek, zavaróak vagy akár kitaláltak lehetnek.”

Nem csak szórakoztató platform a Tiktok?

A TikTok egy szórakoztató médiaplatform a felszínen, a CNA hírportál szerint viszont ennél jóval többről van szó: „a Tiktokot álhírek terjesztésére és a felhasználók hátrányos befolyásolására is fel lehet használni.”

Vizsgálatuk eredményeképpen rámutattak: a médiaplatform COVID összeesküvés-elméleteket és egyéb orvosi álhíreket hirdet és állítólag az augusztusi kenyai választások befolyásolására is felhasználták. 

2020-ban az ausztrál média a Zhenhua Data kínai vállalat adatszivárgásáról számolt be, amelynek ügyfelei között a kínai kormány és a Népi Felszabadító Hadsereg is szerepel.

A kiszivárgás állítólag több mint 35 000 ausztrálról tartalmazott adatokat – többek között születési dátumot, címet, családi állapotot, fényképeket, politikai egyesületeket, rokonokat és közösségi média fiókokat. Ezeket az információkat számos forrásból, többek között a TikTokról gyűjtötték össze.

Ennek fényében nem meglepő, hogy az Egyesült Államok Szövetségi Kommunikációs Bizottsága (FCC) nemrégiben 

felszólította az Apple és a Google vezérigazgatóit, hogy távolítsák el a TikTokot az alkalmazásboltjaikból,

 mivel a vállalat – pontosabban annak kínai anyavállalata, a ByteDance – nem megbízható.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mandarin.
2022. július 14. 10:54
A 21. században a hülyeség fénysebességgel terjed.
FAdamus
2022. július 14. 10:52
A fahéj kihívás a TikTok előtt 10 évvel is létezett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!