Többen dolgoznak ma Magyarországon, mint a járvány előtt, és nem közmunkásból lett több

2021. augusztus 05. 13:13

A kormány sikeresen kezelte a gazdasági veszélyhelyzetet, hiszen míg a foglalkoztatottak száma elérte a 4,7 milliót, akik közül 4,5 millióan az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedtek el, a regisztrált álláskeresők száma rendkívül alacsony szintre, 260 ezerre csökkent – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

2021. augusztus 05. 13:13
null
Rádi Balázs

Bodó Sándor hozzátette, Európában a veszélyhelyzet okozta gazdasági krízisben két út volt: az egyik, hogy „valamiféle normatív alapon kapott minden munkavállaló egy bizonyos összeget, és ezt nem kötötték semmilyen feltételhez”.    

Kiemelte, Magyarország eredményesen járt el, bár nem ezt az utat választotta, ugyanis a kormány a munkát állította a középpontba, ezért minden támogatást a munkahelyek megvédéséhez, munkahelyek teremtéséhez kötött.

Nem közfoglalkoztatottból lett több

„Megérkeztek a legfrissebb foglalkoztatási adatok: 2021 júniusában többen dolgoztak, mint valaha. Azon dolgozunk, hogy ez tartósan így maradjon, és mindenkinek, aki akar és tud is dolgozni, legyen munkája!” – írja György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium  gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. Az általa megosztott ábrán jól látszik, hogy a munkanélkülieket nagyrészt az elsődleges munkapiac szívta fel, azaz nem közmunkásnak álltak.

Az államtitkár szerint a foglalkoztatottak magas száma mellett a folyamatosan növekvő bérek adnak stabilitást a gazdaságnak. Hozzátette, hogy a legfrissebb negyedéves adatok szerint 435 200 forint volt az átlagbér Magyarországon. Egyúttal megjegyezte,

2010 óta több mint a duplájára nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, és ezek a többi bért is felfelé tolták.    

A regisztrált álláskeresők száma eddig nem látott alacsony szintre, 260 ezer alá csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig 4 százalék, míg 2010 előtt  még 12 százalék volt – mondta.    

Az államtitkár úgy fogalmazott: „kiszámítható, a válságot, azt gondolom jól kezelő munkaerőpiaci intézkedések sora után vagyunk” jelenleg pedig

a „munkahelyteremtés időszakát éljük”.

György László egy Facebook-bejegyzésben írta a következőket a magyar munkanélküliségi ráta alakulásáról:

„A gazdaság újraindításával azért dolgozunk, hogy minden magyarnak, aki tud és akar is dolgozni, legyen munkája, és ezt az OECD is elismeri. Az OECD szerint a magyar gazdaság a leggyorsabbak között heveri ki a koronavírus-járvány okozta sokkot, 2022. év végére a magyar munkanélküliségi ráta a harmadik legalacsonyabb lesz a tagországok között, míg a Makronóm Intézet szerint a második. Ma erről is tárgyalunk Szlovéniában, az EU Versenyképességi Tanácsának ülésén. Lássuk meg, kinek lesz igaza!”

Bodó Sándor példaként említette, hogy továbbra is népszerű a Vállalkozások munkaerő-támogatása program, amelyben havonta 100 ezer forint bértámogatást biztosítanak fél éven keresztül azoknak a cégeknek, amelyek legalább egy hónapja regisztrált álláskeresőt foglalkoztatnak. Még nyitva van a program, amelynek a segítségével már több mint 20 ezer ember tudott elhelyezkedni a munkaerőpiacon – tette hozzá.

(MTI, Makronóm, fotó: Ujváry Sándor)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. augusztus 06. 19:04
Na és mi az az elsődleges munkaerőpiac? Nem reális, hogy ennyire alacsony lenne a közpénzből foglalkoztatottak száma.
nempolitizálok
2021. augusztus 06. 19:03
Valamikor az indexen volt egy számláló, azt mutatta, Orbánék mennyivel tudják növelni a foglalkoztatást. Olyan 500.00 körül évekkel ezelőtt levették, nehogy a libsiből nemzeti legyen :DDD
kòn bandi
2021. augusztus 06. 19:03
Gyenge ;)
Búvár Kund
2021. augusztus 06. 19:03
4 millió munkanélküli éhező magyar? "Hová mennék itt dolgozni? Hát a városba a izébe most is vesznek fel targoncást, a Tescoba pénztárost! Áhh, oda én nem megyek, mert korán kell kelni, de amúgy is alig adnak 200 ezret! Annyi pénzért én nem megyek el dolgozni,! Jóska mondta hogy ő fél milliót kap németbe! Hát mit akarsz, se végzettséged, se gyakorlatod, 20 éve az önkormányzatnál lézengsz 50 ezerért! Nem jobb lenne bejárni a városba 200 ért? Áhh, én fél millió alatt nem járok be minden nap 20 kilométerre dolgozni!! Szar ez az egészkormány! Bezzeg lölö már megvette az egész balatont, de még az országházat is!" :-D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!