Száz éve hunyt el Görgei Artúr

1916. május 21-én hunyt el Görgei Artúr honvédtábornok, hadügyminiszter, aki az 1848-1849-es szabadságharc idején több alkalommal is a magyar seregek fővezére volt. A császári-királyi hadseregből leszerelt katona, végzett kémikus 1848-ban a kormány felhívása után jelentkezett a hadseregbe. Először azzal hívta fel magára a figyelmet, mikor hazaárulásért felköttette Zichy Ödönt. Nem sokkal később részt vett a Jellasics csapatait kísérő Roth bekerítésében.

A kormány Debrecenbe menekülése után Görgei vezette a feldunai hadtestet a Felvidéken át a Tiszántúlra, ahol a kápolnai csata után fellázadó tisztikar őt követelte az alkalmatlannak bizonyuló Dembiński helyére fővezérnek. A Görgeitől tartó Kossuth először főbe akarta lövetni Görgeit, később mégis kinevezte fővezérnek. Görgei ebben a minőségében vezette a sikeres tavaszi hadjáratot és Budavár bevételét.

A nyári hadjárat során Komárom alá szorult vissza seregével, ahol megsebesült. Görgei nem támogatta a különböző magyar seregrészek déli egyesítését, ő külön-külön verte volna meg az osztrákokat és a betörő oroszokat. A kormány másképp döntött, Görgei állítólag erre azt mondta, hogy „az urak Pesten jobban bíznak a török határban, mint Komáromban és a hadseregben”.

A délre vonuló Görgei és az ott egyesülő hadseregek már nem tudtak fordítani a harcok kimenetelén, így Kossuth átadta a politikai hatalmat Görgeinek, aki teljhatalmú diktátorként az oroszok előtt letette a fegyvert Világosnál. A külföldre menekülő, élete végéig emigrációban élő Kossuth Lajos később árulással vádolta, ám soha sem sikerült bizonyítani, hogy Görgei elárulta hazáját és hadseregét.

A kortrsak által bűnbaknak tartott Görgeit internálták, a kiegyezésig Ausztriában élt, megírta emlékiratait, amelyet itthon csak 1911-ben adtak ki. Közéleti szerepet később nem vállalt. Budapesten hunyt el. Személyét és szerepét a történészek közül elsőként Kosáry Domokos tisztázta 1936-ban megjelent A Görgey-kérdés és története című munkájában.