Monumentális életművet hagyott maga után Kós Károly

2015. december 16. 14:17

1883-ban ezen a napon született az erdélyi építész-író Kós Károly, aki az első világháború után kikiáltotta a Kalotaszeg köztársaságot, saját bélyeggel, zászlóval, pénzzel. Kós polihisztor volt: képviselőként és könyvkiadóként is tevékenykedett, nevéhez köthető az Erdélyi Szépmíves Céh, a Székely Nemzeti Múzeum és számos budapesti épület is.

2015. december 16. 14:17

Százharminckét éve, 1883. december 16-án született Temesvárott Kós Károly romániai magyar építész, író, grafikus, könyvkiadó, politikus. Trianon után részt vett a Magyar Néppárt és az Erdélyi Szépmíves Céh megalakításában, 1946-48-ban pedig országgyűlési képviselő is volt. 

Kós Károly erdélyi szász család sarja; apja, Karl Kosch postatisztviselő volt. A nagyszebeni és a kolozsvári diákévek után a budapesti Műegyetem építész szakán folytatta tanulmányait, tervezésben az elsők közé tartozott, amiről számos elismerés, pályázati díj tanúskodott. 1907-ben lediplomázott, s ösztöndíjasként Székelyföld, Torockó és Kalotaszeg építészetét és néprajzát tanulmányozta. Így alakította ki sajátos stílusát, amelyben a szecesszió és az erdélyi népi építészet, díszítőművészet elemei keverednek. 1908-ban önálló építészeti irodát nyitott, első munkái között szerepelt – más tervezőkkel közösen – az óbudai református parókia, a zebegényi katolikus templom és az állatkerti pavilonok tervezése is.  

Kalotaszeg köztársaság 

1910-ben a kalotaszegi Sztánán felépítette Varjú-várnak nevezett nyaralóját, későbbi lakóházát, s megírta a Régi Kalotaszeg című könyvét. Kalotaszeg címmel lapot indított, megtervezte a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot és 1912-ben a Kispesti munkásház és tisztviselőtelep (Wekerle-telep) tervpályázaton az ő rendezési tervét fogadták el. Az I. világháború kitörésekor behívták katonának, de 1916-ban felmentették a szolgálat alól, s megbízták IV. Károly koronázási ünnepségének előkészítésével, amiért megkapta a Ferenc József lovagkeresztet. 

1917-18-ban ösztöndíjjal Konstantinápolyban tanulmányozta a török és a bizánci építészetet, ebből született Sztambul című monográfiája. 1918-ban az Iparművészeti Főiskola építészeti tanszékére nevezték ki, de az őszirózsás forradalom után családjával inkább Sztánán maradt. 1919-ben megszervezte a Kalotaszeg Köztársaságot, amelynek címert, pénzt, zászlót és bélyeget tervezett. 

Író, politikus, szervező 

Trianon után részt vett a Magyar Néppárt és az Erdélyi Szépmíves Céh megalakításában, szerkesztette Benedek Elek Vasárnap című politikai újságját. A Céh jelentette meg első regényét, a Varju-nemzetséget is. 1931 és 1944 között szerkesztette az Erdélyi Helikon című folyóiratot, 1934-ben pedig elvállalta a kalotaszegi református egyházmegye főkurátorságát. Ebben az évben saját illusztrációival megjelent Az országépítő című, Szent Istvánról szóló történelmi regénye, amelyért Baumgarten-díjat kapott. A szintén történelmi témájú Budai Nagy Antal című drámáját a pesti Vígszínház mutatta be. 1940-ben az erdélyi magyarságért végzett munkájáért Corvin-koszorúval tüntették ki. 

1945-től a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola dékánja, 1946-48-ban országgyűlési képviselő volt. 1952-ben nyugdíjba vonult, de az írással és a tervezéssel nem hagyott fel. Infarktusa, majd feleségének 1973-ban bekövetkezett halála után egészsége megromlott, 1977. augusztus 25-én hunyt el. Sírja a kolozsvári Házsongárdi temetőben található. Emlékére 1988-ban díjat alapítottak, amelyet minden évben december 16-án adnak át azoknak, akik különösképpen sokat tesznek településük arculatának formálásáért, vagy kiemelkedő építészeti tevékenységet végeztek.

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ottapont
2015. december 17. 08:13
Polihisztor volt és Ember, nagybetűvel.
madarasi.abel
2015. december 17. 08:13
Ilyen egy igaz magyar.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!