Szíria külügyminisztere: Készen állunk az izrael elleni háborúra

2024. február 12. 22:31

Fajszál Mekdad szerint a Golán-fennsík felszabadítása elsődleges prioritás Damaszkusz számára.

2024. február 12. 22:31

„Damaszkusz teljes mértékben készen áll arra, hogy megvédje területét egy esetleges katonai konfliktusban Izraellel” – jelentette ki Fajszál Mekdad szíriai külügyminiszter vasárnap.

Mekdad Hoszein Amir-Abdollahian iráni külügyminiszterrel Damaszkuszban tartott találkozóján beszélt, ahol a palesztinok közös támogatásáról tárgyaltak. 

A Farsz iráni hírügynökség tudósítása szerint Mekdad elmondta, hogy Szíria 1948 óta ellenáll Izraelnek. „Szíria háborúkat vívott az izraeli megszállás ellen, és kész háborúzni, de majd eldönti, hogy mikor és hogyan” – hangsúlyozta a külügyminiszter, kiemelve a Golán-fennsík fontosságát. A délnyugat-szíriai területet 1967 óta Izrael ellenőrzi.

„A Golán-fennsík izraeli megszállásának megszüntetése prioritásaink között az első helyen áll” – mondta Makded, hozzátéve, hogy „Szíria kész megfizetni az árat a terület felszabadításáért.

A diplomata hangsúlyozta azt is, hogy

az amerikai és török erők jelenléte az országban törvénytelen,

és annak véget kell vetni.

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: Hossein Beris / Middle East Images / Middle East Images via AFP

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Héja
2024. február 13. 09:29
Szíria nem készen, hanem késen áll. Pofa óriási, képesség nulla.
gyzoltan-2
2024. február 13. 09:00
-nem titok, Izrael évtizedes harcok után, évtizedes harcok előtt áll! Ezen a Gáza elleni, elrettentőnek szánt, megdöbbentő vérengzés sem enyhített, Izrael nem tudja elkerülni a további háborúkat... A magyarországi zsidó orientációjú vezetés igazán élhetne a kézenfekvő (gazdasági-pénzügyi) lehetőséggel; nem először fordulna elő, ha Magyarországon gyógyulnának a harcok sérültjei.., természetesen, csak akkor, ha Izrael megfizeti az árát..! Ingyen Jézus koporsóját se őrizzük! Szép dolog a haderő fejlesztése, de vélem, hogy elzsidósítottak már minket annyira, hogy egy ilyen kínálkozó közvetlen üzleti lehetőséget ne hagyjunk ki, vagyis invesztálnunk kell a kórházi, egészségügyi ellátásba, hogy kellő szinten tudjuk szolgálni a zsidóságot..! Élni kell a lehetőséggel, hogy a zsidók Magyarországon érzik a legjobban magukat..!
gyzoltan-2
2024. február 13. 08:31
"sexykitty-3 2024. február 13. 03:15 ❤️ S­­­z­­­i­a­s­­z­­­t­­­o­­­k­­ ­­f­­i­ú­­k­!­­ ­N­­­é­­z­­d­­­ ­m­­­e­g­ ­­­a­­z­­­ ­ú­­­j­ ­­m­e­­­z­­­t­­e­­­l­­­e­­­n­­ ­­­k­­é­p­e­imet ­­­i­­t­­­t 👉 𝗪­𝗪­­𝗪­­.­­𝗖­­𝗨­­𝗠𝟰­.­­𝗙­­­𝗨­­­𝗡" Felismeritek a szándékot?! -a honlap tönkretételét, ellehetetlenítését?! -eddig is ezt csinálta! A primitív módszer rávall! A "tommaso", aki biztosan azonos a "0123456789-2" degenerálttal, és nagy valószínűséggel azonos az amerikás Bartussal, most ezúton bosszant mindnyájunkat!
Osztap_Bender
2024. február 13. 06:03 Szerkesztve
Szíria külügyminisztere: Készen állunk az izrael elleni háborúra Saját országukban képtelenek évtizedek óta rendet tenni, a helyzetet normalizálni, békét teremteni. Az Izrael elleni korábbi háborúban tanúsított "vitéz" kiállásról elfeledkeztetek? Ki hagyta ott üresen, harc nélkül a vadonatúj tankokat, kik futottak a nyulakat megelőzve a zsidók elől? Ha nem lennének ott nálatok az oroszok, már országotok sem létezne. Megint nagy a pofátok úgy látjuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!