Itt vannak az új német adatok: rekordmértékben zuhantak a német reálbérek

2023. február 08. 22:32

Már harmadik éve csökkent a bérek fizetőképessége Németországban.

2023. február 08. 22:32
null

Minden korábbinál nagyobb mértékben csökkentek a reálbérek Németországban 2022-ben a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kedden közölt adatai szerint. Az előzetes számítások szerint a reálbérek 4,1 százalékkal csökkentek tavaly az egy évvel korábbihoz képest.

Ez nem csupán a legnagyobb mértékű visszaesés a rendszeres adatfelvételek kezdete óta, hanem sorban a harmadik

a 2020-as 1,1 százalékos, és a 2021-ben regisztrált 0,1 százalékos reálbércsökkenés után.

A nominális bérek ugyan szintén rekordütemben, 3,4 százalékkal emelkedtek, de az infláció is új csúcsra, 7,9 százalékra ugrott. A tartósan magas infláció így nem csupán a növekedést „falta fel”, hanem ismét csökkentette reálbéreket.

A szakértők szerint 2023 már jobb év lesz, a vezető gazdaságkutató intézetek mind az infláció csökkenésére számítanak. A müncheni ifo például 6,4 százalékot jósol, a kieli IfW előrejelzése szerint pedig az idén 5,4 százalékos, jövőre 2,2 százalékos infláció várható Németországban.

Próbálják a németek is csökkenteni az inflációt

A szövetségi kormány egy sor intézkedéssel igyekszik csökkenteni a háztartások és a vállalkozások terheit. Támogatási programjainak összértéke nagyjából 300 milliárd euró.

A középpontban az energia áll, mert az Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggésben éppen az energia drágul a leginkább.

Az intézkedések közé tartozik a földgáz áfájának csökkentése és a földgáz, a távhő és az áram árának korlátozása az úgynevezett árfék programokkal. A napokban arról is döntöttek, hogy ismét kedvezményes havi bérletet vezetnek be a helyi és a térségi közösségi közlekedésben. A Németország-menetjegy (Deutschlandticket) elnevezésű bérletet a tervek szerint májusban vezetik be. Ára 49 euró lesz, ami komoly megtakarítást jelent, tekintve, hogy például Berlinben 86 euróba kerül a havi bérlet.

(MTI)

Nyitókép: ANDRE PAIN / AFP

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zolotarjov
2023. február 12. 17:11
Na ugye..
Tiszafa
2023. február 09. 13:06
Dél-Német-ből már átjárnak a magyarok Svájcba dolgozni, mert ugyanazért a munkáért dupla annyi bért kapnak.
Csomorkany
2023. február 09. 10:55
Szar lehet németnek lenni... Vagy nem.
Phm045
2023. február 09. 07:27
Meg ezek ellenére is urasan elvannak. Eszük ágában sincs elhajtani a jelenlegi kormányt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!