Döbbenet: Madonnánál lehet egy száz éve eltűntnek hitt festmény

2023. január 17. 19:19

A francia Amiens polgármestere egy kicsit kölcsönkérné tőle.

2023. január 17. 19:19
null

Videóüzenetben fordult Madonnához egy észak-franciaországi város, a 130 ezres Amiens polgármestere – számolt be a hírről a 444„Madonna, valószínűleg nem ismered Amiens városát, amelynek megtisztelő módon a polgármestere lehetek. Az elmúlt napokban azonban különleges kapcsolat jött létre közted és a városunk között” – idézi a lap a városvezető szavait. 

Brigitte Fouré egy múlt hétfőn megjelent újságcikkre utal, amelyből kiderült, hogy Madonna birtokában lehet Jérôme-Martin Langlois „Diana és Endümión” című 1822-es festménye.

A képet, amely – Diana római istennő és Endümión, a pásztor szerelmét örökíti meg – XVIII. Lajos rendelte meg a versailles-i palotába, majd 1878-tól egy amiens-i múzeumban állították ki. Sokáig azt gondolták, odaveszett a város 1918-as bombázásakor, de elképzelhető, hogy ma is épségben van, mégpedig Madonnánál, aki 1989-ben, egy New York-i árverésen vette meg a festményt 1,3 millió dollárért.

A festmény is bukkant egy korábbi fényképen:

Egy pályázatra kérnék kölcsön

A portál szerint az énekesnő példánya három centivel kisebb az eredetinél, a szakértők pedig egyelőre bizonytalanok, hogy másolatról van-e szó, vagy az eredetiről, amiről valaki eltávolította a dátumot és az aláírást. A polgármester azonban arra kérte Madonnát,

adja kölcsön a képet az önkormányzatnak, ami pályázik a 2028-as Európa Kulturális Fővárosa címre.

Azt mondta, egyáltalán nem vitatják, hogy az énekesnő jogos tulajdonosa a festménynek, de szeretnék, ha a helyiek is megcsodálhatnák. Fouré a Guardiannek elmondta, borzasztóan örülnének annak is, ha Madonna ellátogatna a városukba, de erről persze álmodni sem mernek.

Nyitókép: Wikipedia

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Xplorator
2023. január 18. 10:52
„Madonna, valószínűleg nem ismered Amiens városát, amelynek megtisztelő módon a polgármestere lehetek. Az elmúlt napokban azonban különleges kapcsolat jött létre közted és a városunk között” - A városvezető orbitális egy sutyerák lehet, amennyiben tényleg tegeződve szólította meg a festmény tulajdonosát. És ez esetben most irreleváns hogy a tulajdonos Madonna, vagy a szomszéd Laci bácsi... "A portál szerint az énekesnő példánya három centivel kisebb az eredetinél, a szakértők pedig egyelőre bizonytalanok, hogy másolatról van-e szó, vagy az eredetiről, amiről valaki eltávolította a dátumot és az aláírást." Ez meg egyértelmű. Madonna levágott az aljából egy három centis csíkot. Nyilván ott volt a dátum meg az aláírás. Mert az a rész, pont rálógott a kilincsre, mikor a képet kirakta a WC ajtóra. Mit nem lehet ezen érteni?
brekker
2023. január 18. 02:52
Látásmásodperc Bocs, én voltam.
kishal
2023. január 18. 00:46
Diana "hercegnő" mellett a másik legunszimpatikusabb és kártékonyabb figurája a női nemnek.
mijjamano
2023. január 18. 00:39
állítólag a vén satrafa koncertezne. Hát az is az isten kibaszott nagy barma, aki az utolsó turnéján történtek után 1 fillért is kiad a jegyre ! (csak Budapesten több mint egy órát várakoztatta a közönségét)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!