Megtalálták Bethlen Gábor konstantinápolyi követének a kriptáját

2021. március 05. 15:29

Szövérdi Gáspár Jánosnak és családjának az 1600-as évek elején épített kriptáját találták meg a székelyföldi Gyulakután, a református templom szentélyében végzett ásatások során.

2021. március 05. 15:29
null

 A 4,3 méter hosszú, 2,7 méter széles, 2,3 méter belmagasságú, 70 centiméter vastag téglafalakkal körbevett boltozatos kriptát – a jelek szerint –

nem bontották ki azóta, hogy két felnőtt férfit, három felnőtt nőt és öt gyermeket temettek bele.

Az ő maradványaik kerültek most elő az ásatások során. Gál Szilárd, a Maros Megyei Múzeum régésze az MTI-nek elmondta: a jelek arra utalnak, hogy a Küküllő vagy a környező patakok áradásakor a kripta a mennyezetéig megtelt vízzel. Így az oda eltemetettek maradványait és a velük eltemetett ékszereket a kriptában lerakódott 60-70 centiméter vastag iszaprétegből kaparták most elő. A régész elmondta: egy olyan karikagyűrűt találtak, amelybe Szövérdi Gáspár János feleségének, Bethlen Zsófiának a neve van belevésve. Emellett további három aranygyűrű és egy arany ruhadísz került elő az iszapból.

Szövérdi Gáspár János felemelkedése

A történészek előtt ismert volt az a tény, hogy a Bethlen Gábor bizalmasának számító Szövérdi Gáspár János a gyulakutai Lázár János özvegyét, Safarith Krisztinát feleségül véve alapozta meg a vagyonát. Bethlen Zsófia a követ második felesége volt. Szövérdi Gáspár János és Bethlen Zsófia neve a műemléktemplom kazettás mennyezetének az egyik kazettáján is szerepel. A mennyezetet ugyanis az ő támogatásukkal készítették 1625-ben. Bethlen Zsófia jegygyűrűje vezette a régészeket arra a következtetésre, hogy

a Szövérdi család tagjai nyugszanak a kriptában.

Az ásatásokat a műemléktemplom tervezett helyreállítása tette szükségessé. Az ásatások során egy kisebb, Árpád-kori templom alapját is feltárták.

(MTI)

Címlapkép: Kripta. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Andrea Merola

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. március 05. 19:37
Csak nem a várurak. Ugyanúgy fűtöttek régen is a várakban, mint ma sok helyen. Cserépkályhával. Csupán kevés fa elégetésével is tartósan nagy meleget ad. Igen hatékony. Na ja, kémény az kell hozzá.
Akitlosz
2021. március 05. 18:52
Helyesen: I. Gábor, az utolsó magyar király
Benedek Zsolt
2021. március 05. 16:45
Jóó! Ilyen váraink voltak 1526 előtt: https://1.bp.blogspot.com/-L1B1Yz2Dieo/VfW_M6B88_I/AAAAAAAADQg/1Vr-C5pqw0E/s1600/szigetvar_1566_003.jpg Újra megcsináljuk! Csak egy kicsit másképpen: http://kerekegeszember.hu/2012legendariuma/vilagvege-felemelkedes/masok-mondtak/kyron-kivonatok-a-magyarokkal-kapcsolatban/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!