Átadták a közönségnek Berlin új, egyben egyik legnagyobb múzeumát

2020. december 16. 22:22

Megnyílt szerdán Berlin központjában az egykori NDK-törvényhozás palotája helyén részben rekonstruált Stadtschloss épületében a Humboldt Forum.

2020. december 16. 22:22
null

A német állam legnagyobb szabású kulturális beruházásaként épült kiállítási és kulturális központ a múzeumok szigetén (Museumsinsel) épült. A Humboldt Forum a globális kultúra bemutatására összpontosít, fő funkciója, hogy a világ távoli vidékeiről származó gyűjteményével kiegészítse a Museumsinsel öt másik intézményét, amelyek gyűjtőköre Európára és a Földközi-tenger térségére korlátozódik. A német főváros közepén álló szigeten így olyan múzeumi negyed alakul ki, ahol a világ összes népével és a történelem valamennyi korszakával meg lehet ismerkedni.    

A koronavírus-járvány lassítását szolgáló korlátozások miatt a megnyitót helyszíni közönség nélkül tartották és az intézmény honlapján közvetítették. Az esemény az ilyenkor szokásos politikusi beszédek helyett a főbb részlegek és legnagyobb látványosságok bemutatásából állt, így a nézők betekinthettek például az egyik állandó kiállításba, a német főváros és a világ kapcsolatát vizsgáló, Berlin Global című tárlatba.   

Az intézményt az első berlini egyetem alapítója, Wilhelm von Humboldt koncepciójaként számontartott klasszikus német műveltségeszményből kiindulva a tudományos ismeretek termelésének és terjesztésének terepéül, a találkozás és véleménycsere fórumául szánják.

A negyvenezer négyzetméteres épületben vonták össze a berlini kelet-ázsiai és indiai múzeum egyesítésével létrejött ázsiai múzeum gyűjteményét és a néprajzi múzeum gyűjteményének az Európán kívüli térségekből származó részét, valamint a Humboldt Egyetem könyvtára és a berlini központi tartományi könyvtár tudománytörténeti gyűjteményét.    

A tágas épületben kialakítottak egy úgynevezett Agorát is koncerteknek, konferenciáknak és két nagy rendezvénytermet is, valamint vendéglők, kávézók és boltok berendezésére alkalmas helyiségeket. Jó pár még nincs teljesen készen, az intézményt részenként, 2021 végéig adják át a látogatóknak.   

A Humboldt Forum helyén legutóbb az NDK parlamentjét, valamint színházat, vendéglőt, házasságkötő- és hangversenytermet magában foglaló Köztársasági Palota (Palast der Republik) állt, amelyet hosszas viták után és sok kelet-németországi lakos bánatára 2008-ra lebontottak. Előtte több mint 550 évig Brandenburg, majd Poroszország, és végül a német császárság uralkodójának székhelye, a Berlini Városi Kastély (Berliner Stadtschloss) állt - a magas talajvíz miatt cölöpökön - a Spree folyó szigetének déli részén.    

A Humboldt Forum megteremtéséről a szövetségi parlament (Bundestag) rendelkezett egy 2002-es döntésével, amely szerint újjá kell építeni a kastélyt,

de nem az eredeti állapotot kell helyreállítani, hanem létre kell hozni egy új intézményt. A 200-szor 120 méteres épület három oldala teljes egészében megörökölte a barokk homlokzatot, de az épület belseje csak a szerkezetében és a belső udvarok egy részében idézi fel az uralkodói székhelyet. A törvényhozás azzal a feltétellel járult hozzá a beruházás finanszírozásához, hogy a rekonstruált elemek - a homlokzatok, belső udvarok és a kupola - költségeit közadakozással gyűjti össze az intézmény vezetése.    

Az állampolgári felajánlásokból 2002 óta 105 millió euró (37,8 milliárd forint) gyűlt össze.

A szövetségi államháztartásból további mintegy 570 millió eurót fordítottak a Humboldt Forumra, amely így a második világháború utáni német történelem legnagyobb szabályú kulturális építészeti beruházása.    

A 2008-ban kiírt tervpályázatot Franco Stella olasz építész nyerte el. Munkája a megnyitó alkalmából a német sajtóban közölt kritikák alapján megosztja a hozzáértőket. Az épület keleti, nem rekonstruált, hanem modern homlokzatát például az egyik szakíró gigantikus szellőzőrácsként jellemezte. Visszatérő kifogás, hogy Franco Stella elképzelései 2008-ban még korszerűek lehettek, de időközben elavult, közhelyes építészeti megoldásoknak számítanak, ezért a Humbolt Forum belülről leginkább egy átlagos irodaházra, legjobb esetben egy biztosítótársaság reprezentatívnak szánt székhelyére emlékeztet.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
figyelő4322
2021. február 03. 20:18
Emlékszem én is a Palast der Rebublik épületére, az Unter den Lindenen állt, a Brandenburger Tor közelében, Kelet Berlinben. Nem túl messze volt a Pergamon Museum (amennyire emlékszem,) a Spree szigetén. Még teenager voltam, de történelem volt már akkor is kedvenc tantárgyam. Senki nem tudott többet mint én, valszeg az egész (jó nagy) gimnáziumban. Persze nagyon- nagyon megilletődtem a babyloni oroszlán szobortól (megint, ha jól emlékszem, eredeti volt, egyenesen a KK-ről, és valószínűleg még Humboldt menekítette meg a pusztulástól.) Sajnálom, tudom ez nem feltétlenül tartozik a témához, ez csak egy perc volt nagyon kellemes NDK élményeimről. Akkor, igen fiatal koromban tetszett az NDK, politika akkoriban nem túlzottan érdekelt. Még a szüleim is egyre figyelmeztettek, hogy maradjak távol minden fajta politikától...
lendvaiildiko
2020. december 23. 12:18
BIztos vagyok abban, hogy a világ sok szegletében nem ujjonganak azért, hogy Berlinbe, a múzeum-sziget környékére kell utazzanak a tőlük elszármaztatott kiállítási tárgyak megnézéséért. A németek kíváló ókor-szakértőik voltak, lesz-e így gender és prostitúciós múzeumi részleg? Maga a Biblia említi a babiloni paráznákat, Lótné sóbálvánnyá változását, vagy a korintuszi szexmunkásokat.
Nehidd El
2020. december 17. 12:50
"A törvényhozás azzal a feltétellel járult hozzá a beruházás finanszírozásához, hogy a rekonstruált elemek - a homlokzatok, belső udvarok és a kupola - költségeit közadakozással gyűjti össze az intézmény vezetése." Azért annak van némi pikantériája, hogy a Bundestag nem hajlandó arra pénzt áldozni, hogy megőrizzék az (építészeti) múlt egy szeletét, annak költségét már közadakozásból kell előteremteni.
Bölcs Ész
2020. december 17. 10:14
A XXI. században sem csak üveg-beton-acél szörnyetegek épülhetnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!