A monarchia megreformálása ellen tüntettek Thaiföldön

2020. november 17. 12:13

„A monarchia mennyei, mi pedig idelent a pokolban vagyunk, mélyen alattuk, tudnunk kell, hol a helyünk” – nyilatkozta egy tiltakozó.

2020. november 17. 12:13
null

Több százan vonultak az utcára Bangkokban kedden azért, hogy a thaiföldi parlament ne fogadja el az egyebek között a monarchia reformját is célzó alkotmánymódosításokat, amelyeket a kormány a hónapok óta tartó ellenzéki tüntetéseket követően terjesztett a törvényhozás elé. A helyszínre érkeztek a kormányellenes tüntetők is, akik ellen a rendőrség könnygázt is bevetett.

A parlament előtt összegyűlt királypárti tiltakozók egyik vezetője újságíróknak azt mondta, a javasolt alkotmánymódosítások a monarchia eltörléséhez vezetnek majd. „Nem akarjuk, hogy bármit is változtassanak a monarchián” – jelentette ki egy másik tüntető is – „A monarchia mennyei, mi pedig idelent a pokolban vagyunk, mélyen alattuk, tudnunk kell, hol a helyünk.”

Ellentüntetők

Beszámolók szerint később megjelentek a parlament előtt a reformokat követelő kormányellenes tüntetők is, akik közül többen megpróbáltak áttörni a parlament épülete köré vont kordonon, mire a rendőrség vízágyút és könnygázt vetett be a tömeg feloszlatására.

A rendőrség szóvivője azt közölte, az oszlatás előtt felszólították a tüntetőket, hogy hagyják el a helyszínt, és a rendőrség az ilyen esetekben alkalmazandó, nemzetközileg jóváhagyott szabályok szerint járt el.

Az ellenzék több hónapja tüntet Bangkokban, egyebek között a hat éve puccsal hatalomra került, majd vitatott választásokon megválasztott miniszterelnök lemondását, új alkotmányt elfogadását, továbbá az uralkodó alkotmányba foglalt jogkörének megnyirbálását és pénzügyi elszámoltatását követeli.

Kedden vitatják meg az alkotmánymódosítást

A parlament keddi ülésén a képviselők várhatóan megvitatják az alkotmánymódosításokról szóló javaslatokat, és a tervek szerint napirendre kerül a szenátus ügye is, amelynek 250 tagját a miniszterelnököt támogató hadsereg jelöli ki. A testületnek komoly szerepe volt Prajut Csan-Ocsa hatalmon maradásában a tavalyi, vitatott tisztaságú választások után.

Thaiföldön a világ egyik legszigorúbb felségsértési törvénye van érvényben, amely az uralkodó legenyhébb bírálatát is súlyos büntetéssel torolja meg, ami miatt már több külföldi is börtönbe került az országban.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robur
2020. november 18. 01:48
Szolgalelkű parasztok.
scion
2020. november 17. 14:00
nagyon helyes, még vannak normális monarchiák a földön... Az uralkodó ne csak uralkodjék hanem kormányozzon is, jelen esetben pedig tegyen rendet a miniszterelnök körül!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!