Zavargások voltak egy horvát befogadótábornál

2015. szeptember 22. 17:20

„A tábor bejáratánál elszabadult a pokol” – jelentette a horvátországi Opatovac befogadótáborától az M1 tudósítója, aki elmondta, kitört a tömeg a területről, miközben a rendőrök nagyon durván bánnak az emberekkel. Horvát sajtóhírek szerint már 6800 embert vittek el Magyarország felé.

2015. szeptember 22. 17:20

Zavargások törtek ki kedd délután Horvátországban az opatovaci befogadótábornál – jelentette a helyszínről az M1 tudósítója. 

A beszámoló szerint kedd délután „kitört a tömeg” a táborból, s megrohamozták az ott lévő buszokat. Bejelentkezésekor épp egy ájult embert emeltek ki a tömegből. Az M1 munkatársa látott a buszokhoz siető a gyermeküket magukhoz szorító nőket, de felnőtt férfiak is dulakodva igyekeztek feljutni a buszokra. Nagyon durvák voltak velük a rendőrök - hangzott el a tudósításban.

Kitért arra is, hogy horvát sajtóhírek szerint már 6800 embert vittek el Magyarország felé. A hatóságok kedd délután is azzal próbálták csendesíteni az embereket a horvát tábornál, hogy hamarosan tíz autóbusz érkezik értük, de a bevándorlók ezt nem hitték el.

A tudósító úgy fogalmazott: „a tábor bejáratánál elszabadult a pokol”. A probléma az lehet, hogy a helyszínen nincs elég kapacitásuk, hogy regisztrálják az embereket – hangzott el. A területre további több mint kétezer érkezhet Macedónia felől Szerbián keresztül.

Mint azt korábban megírtuk, a zágrábi magyar nagykövet Szijjártó Péter külügyminiszter utasítására tiltakozó jegyzéket adott át a horvát külügyminisztériumban, miután a horvát belügyminisztérium ahhoz a feltételhez kötötte a legfontosabb szerb-horvát határátkelő megnyitását, hogy a szerbek Magyarország felé terelik a bevándorlókat. Szerbia a horvát határzár miatt Románia és Bulgária felé irányítja a teherforgalmat. 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
thymian
2015. szeptember 22. 18:18
Európa ismerkedik a más kultúrával. Csak azt nem értem, miért kell ezt ránk kényszeríteni? Akinek ez tetszik, vigye egyenes úton magához.
yasiko
2015. szeptember 22. 18:16
szerintem a horvátoknál lesz az elsö halott
Akitlosz
2015. szeptember 22. 18:13
Fura, hogy ezekkel a horvátokkal éltek a magyarok ezer évig egy országban. Valahogyan nem ez maradt meg a közös emlékezetben, hanem Jellasics, meg talán majd most ez a bevándorlásos balhé.
3M..
2015. szeptember 22. 18:01
Pont úgy bántak velük ahogy egy fegyelmezetlen csürhével kell. Mi az hogy zavarogtak? Ilyen sok a fölös energiájuk? Miért nem az ISIS-en vezették le? Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!