Lengyel-magyar barátság: Henryk Sławik lehet az újbudai rakpart névadója

2015. március 21. 16:42

„Európának ezen a vidékén jól tudjuk, hogy csak annak a nemzetnek van jövője, amely képes messzebb látni saját pillanatnyi érdekeinél.” – mondta Áder János Katowicében, a magyar-lengyel barátság napja alkalmából tartott ünnepségen. A magyar államfő Bronisław Komorowski lengyel elnökkel avatta fel Henryk Sławik és idősebb Antall József közös emlékművét a városban. Slawikról nevezhetik el a budai rakpart újbudai szakaszát.

2015. március 21. 16:42

A lengyel-magyar barátság példaként áll Európa más nemzetei előtt – hangoztatta Áder János köztársasági elnök a magyar-lengyel barátság napja alkalmából elhangzott ünnepi beszédében, szombaton Katowicében. „Mindig tiszteltük egymás hősiességét, mindig megajándékoztuk egymást a megértéssel. Megértettük, és a magunk módján folytattuk egymás forradalmait” – mondta a magyar államfő a Lengyel Rádió Nemzeti Szimfonikus Zenekarának új székházában tartott ünnepségen.

A közös szabadságharcok példáit idézve kijelentette: „tudjuk, hogy egymás szabadságvágyából kell erőt merítenünk”. „Kelet-Közép-Európában születtünk, tehát többszörösen hősök vagyunk. Ismerjük a nemzeteink szabadságára törő, erőszakos hatalmak kíméletlenségét. Miként ismerjük azt is, hogyan védhetjük meg, vagy hogyan teremthetjük újra akár a semmiből szabadságunkat és függetlenségünket” – mondta a magyar államfő.
„Európának ezen a vidékén jól tudjuk, hogy csak annak a nemzetnek van jövője, amely képes messzebb látni saját pillanatnyi érdekeinél. Csak az a nemzet remélheti mások tiszteletét, amely kiáll a saját igazáért, de a másét is tiszteletben tartja. Képes önzetlen, áldozatkész és megértő lenni. Közös barátságunk olyan érték, amelyre minden helyzetben érdemes vigyáznunk. Ez a barátság jobb emberré, jobb magyarrá és jobb lengyellé tesz mindannyiunkat” - fejtette ki a köztársasági elnök.

Polonia semper fidelis

Áder János Feliks Netz katowicei író, Márai Sándor műveinek fordítója mondását idézte, aki azt mondta: minden reggel Márait olvassa, és ez jobbá tette. „Ez a titok nyitja. Mi, lengyelek és magyarok jobbá tudjuk tenni egymást. Jobbá tesz minket a két nép barátsága, egymás iránti mély rokonszenve, mindaz, ami közöttünk évszázadok óta erős köteléket jelent” - hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Beszédét az idősebb Antall József síremlékén látható idézettel zárta: „Polonia semper fidelis” (Lengyelország örökké hűséges). Majd hozzátette: „önöknek tudniuk kell, hogy a magyarok hűsége éppúgy nem múlik el soha”.

Áder János és  Bronisław Komorowski lengyel államfő délelőtt Katowicében ünnepélyesen felavatta Henryk Sławik és idősebb Antall József közös emlékművét a Nemzetközi Kongresszusi Központ előtt.

Van okunk a hálára

Bronisław Komorowski ünnepi beszédében kiemelte, hogy új, sziléziai dimenzióval bővül a lengyel-magyar barátság. Az emlékmű még szorosabbá fogja tenni ezt a barátságot.
A 2006-os első lengyel-magyar barátságnapon avatott győri emlékmű a gyökereivel egymásba kapaszkodó két tölgyfa a sorsközösséget jelképezte. Az új emlékmű azt mutatja meg, hogyan szolgálhat ez a barátság másokat, és hogy a barátság közös értékrenden alapul – mondta a lengyel államfő. Idézte a lengyel Wallenbergként is emlegetett Henryk Sławik búcsúszavait, amikor Antalltól búcsúzva azt mondta, így fizet Lengyelország. Ezzel arra utalt, hogy a Gestapo kínzásai ellenére nem vallott barátja ellen, megmentve annak életét.

„Szeretnénk örökre megjegyezni ezeket a szavakat. Van okunk a hálára, van okunk egymásnak köszönetet mondani, van mire büszkének lennünk a kölcsönös kapcsolatokban. Ez felelősséget jelent a jelen és a jövő számára” – mondta a lengyel államfő.

Henryk Sławik rakpart Budapesten

Áder János és Bronisław Komorowski beszéde után Marcin Krupa, Katowice polgármestere átadta a magyar-lengyel barátság napjának zászlaját a 2016. évi barátságnap szervezője, Budapest képviselőjének, Nagy Gábor Tamásnak, a Fővárosi Közgyűlés Emberi Erőforrások és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága elnökének, I. kerületi polgármesternek.

Nagy Gábor Tamás a 2016. évi barátságnapot szervező Budapest képviseletében bejelentette, hogy a Fővárosi Közgyűlés áprilisban tárgyalja azt az előterjesztést, amely szerint a budai rakpart XI. kerületi szakaszát Henryk Sławikról neveznék el.
A magyar és a lengyel elnöki pár előzőleg a katowicei Krisztus Király-főszékesegyházban részt vett a Wiktor Skworc katowicei és Ternyák Csaba egri érsek által bemutatott szentmisén.

Az emlékmű felavatása után Áder János és Bronislaw Komorowski megtekintette a 3. magyar-lengyel sakkversenyt. A mintegy 700 résztvevővel tartott versenyen közreműködött Polgár Judit magyar és Radoslaw Wojtaszek lengyel sakknagymester.

Névtelen magyar katonasírok lengyel földön

Lengyelországi programjának zárásaként a magyar államfő a Katowice melletti Murckiban megkoszorúzta a második világháború végén szovjet katonák által a környéken kivégzett 29 magyar katona síremlékét. 1945 januárjában egy, a németekkel szövetségben itt harcoló magyar alakulat egy nagy erejű szovjet támadás során nem vonult vissza a németekkel, hanem bevárta az oroszokat, letette fegyvereit, és megadta magát. A szovjetek ennek ellenére másnap kivégezték őket, és holttestüket temetetlenül otthagyták.

A holtakat helyi lakosok temették tömegsírba. Sírjukat, emléküket a helybeliek azóta is odaadóan ápolják. A kétnyelvű emléktáblát magyar közreműködéssel 2013 áprilisában helyezték el a tömegsírnál. Máig nem ismerik az összes magyar áldozat nevét, az ismert neveket felvésték az emléktáblára.

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2015. március 21. 23:06
„Európának ezen a vidékén jól tudjuk, hogy csak annak a nemzetnek van jövője, amely képes messzebb látni saját pillanatnyi érdekeinél.” - mondta Áder János, és nem Magyarországra gondolt....
zolka50.50
2015. március 21. 19:58
Ez az a cikk, amit a mandi nem fog szemlézni: http://wiadomosci.onet.pl/swiat/financial-times-rosja-sieje-niezgode-w-grupie-wyszehradzkiej/sfjk7v "„Oroszország bomlasztja a Visegrádi négyek egységét” – Financial Times Peter Bodgal: A jelenlegi lengyel Kormányhoz közelálló média, az Onet pl. vezércikként közölte az újság tegnapi cikkét. Kommentátora azt a véleményét fejezi ki, hogy Orbánnak sikerült már maga mögé állítani mind a cseheket, mind a szlovákokat, egyedül csak Lengyelország áll ki a Visegrádi egyezség „eredeti értékei” mellett. A lengyel társadalom óriási részének véleménye azonban nem egyezik a Kormány politikájával, és Orbán Viktor Varsói igen hűvös fogadtatását Kopacz miniszterelnök által egyenesen a lengyel–magyar ezeréves barátság elárulásának tekintik. Orbán népszerűsége nagyon magas Lengyelországban es egyre nő, a lengyelek benne látják azt a Kelet-Európai politikust, aki előtérbe helyezte a Nemzeti érdekeket és harcol a Nyugati „újragyarmatosítás” ellen.. A cikk alatti kommentjeikben a lengyelek többsége kritizálja a Kormány által szított Oroszellenes és háborús hisztériát, valamit még olyanokat is találni — természetesen már a politikai science fiction kategóriájába tartozik —, melyek egyenesen Orbán Viktort szeretnék Lengyelország Miniszterelnökének."
MOPO3OB
2015. március 21. 19:57
Szegény Áder legközelebb magyarázkodhat a győzelem napi részvétele miatt. Pedig Lengyelország jobban járt, hogy hivatalosan önálló ország lehetett újra a háború után mégha bele is kényszerítették a szovjet blokkba. Német győzelem esetén egyáltalán nem lett volna Lengyelország. Jaltán a szerződést pedig az USA elnöke is aláírta.
kuwiq
2015. március 21. 18:41
Ilyen durván még senki nem bírálta az új külpolitikai irányvonalat, mint Áder. Nagyon súlyos mondat, hogy "...annak a nemzetnek van jövője, amely képes messzebb látni a pillanatnyi érdekeinél"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!