Trianont akkor győztük le, amikor nem kell kényszeresen egy Goga-szobrot emelni minden Ady-emléktábla mellé.
A Mandiner szerzőinek Trianon-cikksorozata a 100. évfordulón
Húsz éve izgatottan várakoztunk a határnál, még az EU-csatlakozás előtt voltunk évekkel. Édesapám csöndre intett minket, a határátkelés komoly dolognak számított. Lekapcsoltuk a rádiót, előkészítettük az útleveleket, szolid mosollyal válaszoltunk a mogorva határőr metafizikai kérdéseire: honnan jövünk, hová megyünk, egyáltalán mi célból érkeztünk.
Kolozsvár akkor teljesen más arcát mutatta: a trikolórra maszkírozott padok és szemetesek, agyonlobogózott utcák, a római lázálom miatt körbeásott Mátyás-szobor. Fojtogató lepusztultság. Évekkel később visszatérve mintha egy másik világba léptem volna. Visszakúszott az élet, a romkocsmák teraszán angol, német szó vegyül, vibráló egyetemi élet. Az utcanévtáblák még megmaradtak a kilencvenes években, de érezhetően derű hatja át rendezett, szépülő várost – most, a százéves, kikényszerített békeszerződés évfordulóján.
És hogy mi nekem Trianon? Néhány emlékmozaik villan fel a hét határon túlról.
***
Amikor először jártam a Székelyföldön, mellbe vágott, hogy 800 kilométerre otthontól mennyire otthon érzem magam. Igen, az aszfalt itt-ott hiányzott a Tolvaj-hágón, a rendőrök csak románul beszéltek, és az útra hajtott birkacsordák szervesen hozzátartoztak az összképhez. Ám mégis azt érezhettem, hogy
Máramarossziget, őszi eső. A börtönmúzeum falai között megül a Ceaușescu-éra sötétsége. Körbejárom Márton Áron celláját: hát ilyen volt évtizedekig a négyzetméterre kiporciózott szabadság. A főtér egyébként takaros, Sándy Gyula szecessziós kultúrpalotája a román írószervezetnek adott otthont. Most az ortodox egyházé.
Herkulesfürdő 2005.
Herkulesfürdő házai között megállt az idő. Itt rekedt egy leheletnyi Monarchia: az omladozó villák megtört eleganciája, a régi főtér hangulata még mesél. A sebes folyású Cserna fölött tornyosul a borzalmas Hotel Roman szocreál tömbje. Magyar szó nincs, különösebb élet sincs a hulló vakolat alatt.
Bánságban éltek egykoron az ősök, Versec és Búziásfürdő fontos állomás a családtörténet apai ágán. Búziás közepén, Ferenc József és Deák virágzó fürdővárosában húsz éve egy lepusztult, gondozatlan, dudva szőtte park terült el. Benne stílszerűen egy kimustrált repülő állt – kívülről a rozsda marta, belseje ürülékkel piszkított.
***
Ülünk a buszon, suhan alattunk a bácskai táj. Zenta, Ada, Óbecse, Temerin, Újvidék. Minden megállóban fel- és leszállók, ahogy haladunk délre, ahogy telik az idő, szép lassan kicserélődik az utazóközönség. Eleinte csak magyar szót hallani, mikor megérkezünk, rajtunk kívül egy idős pár diskurál halkan csak anyanyelvemen.
Újvidék egyik külvárosában a fiatal, helyi pappal sétálunk. Megjegyzem, milyen látványos új építésű villák sorakoznak az út szélén. Kísérőnk fanyar mosollyal válaszolja, hogy az lehet, de egyikben sem jó napottal köszönnek.
***
Árva várát gyönyörűen felújították. A karcsú tornyokba csigalépcsők futnak, szédítő a kilátás a vad völgyszurdokra. Jobb napokon tisztán látható a Lengyel-Kárpátok. Méltó kiállításon elevenedik meg a középkor, a vár magyar múltja.
Árva vára 2007.
***
Fájdalmasan lenyűgöző a szolyvai emlékpark. Hosszú márványtáblákon több ezer név. Akiket elhurcoltak, akik itt raboskodtak. Nem jönnek vissza soha, de megemlékezni már legalább szabad.
Terebejesfehérpatakon a magyar iskolát megszüntették még a csehszlovák uralom idején. A második világháború után málenkij robotra hurcolták a lakosság egy részét. Jelenleg botrányos az út minősége, gépfegyveres katona ellenőriz és büntet meg a sosem létező rendszámtábla-világítás hiánya miatt.
***
Hogy mi nekem Trianon? Száz éve velünk korhadó múlt. Trianon az is, hogy a jeleket ez a száz év sem törölhette el.
Trianon az, hogy bármerre utazom a Kárpát-medencében, Chopoktól a Radnai-havasok csúcsáig, Rahótól Péterváradig, Muraszombattól Nagyenyedig – mindenütt belebotlok a velünk élő történelembe. Itt egy házfelirat, ott emléktábla, amott egy útszéli kereszt vagy egy düledező, régi városfal.
Ezek a múlt hangjai, és aki azt mondja, hogy ezek nem fontosak, az nem mond igazat. Aki egyszer sétált már a Házsongárdi temető moha lepte sírkövei között, látta a Bethlen-kriptát vagy Dsida sírját, az tudja, hogy ezek igenis fontos dolgok. Akkor is fontosak volnának, ha egy letűnt kor érzelmi-tárgyi lenyomatai lennének csak. De még élő közösségek vannak a Kárpátok alatt!
Szolyvai emlékpark 2011.
Egy néni Koltón, aki a Teleki-kastély kulcsát őrzi. Egy jó kedélyű magyar tanító, aki elvisz Kőrösmező fölött a hegyekbe. Összeszorított fogakkal, de túléltük ezt a száz évet. Voltam futballtornán Dunaszerdahelyen, söröztem együtt magyarokkal Nagybecskereken, tanítgattam csíkszeredai fiataloknak az újságírás csínját-bínját, és munkám most is el-elszólít Beregszászba. Itt vagyunk, megvagyunk, ugyanama ég alatt élünk most is.
És miről szól a jövő? Kicsit ki kellene egyenesedni. A kettős állampolgársággal régi adósságot törlesztettünk, és végre megindult valami. Innen már nem is tűnik merésznek az álom, hogy olyan világot teremtsünk, ahol tényleg érdemes lesz magyar iskolába járni a határokon túl.
Talán nincs messze, hogy meg tudjunk egyezni abban szomszédainkkal, hogy mégiscsak közös történelem hullámzott, itt a Kárpát-medencében. A mi hőseink, a mi tragédiáink ugyanolyan tisztelet övezi, ahogy az övékét. Nem párhuzamosan futottak a nemzeti sorsok, hanem egymásba fonódva. A tisztelet kijár, és nemcsak a közös múlt miatt. Hanem a történelmi racionalitás okán: itt együtt lehet csak boldogulni.
Trianont akkor győztük le, amikor nem kell kényszeresen egy Goga-szobrot emelni minden Ady-emléktábla mellé, mert
Amikor senki sem érzi másodrendű állampolgárnak magát, csak azért mert más nyelvet beszél, mint az állam. Amikor végre tanulunk abból, hogyan nem szabad együtt élni. Amikor rendet teszünk a szívekben és a fejekben a hét határon belül, és legalább idehaza abban nemzeti egységre jutunk, hogy összetartozunk. Akkor végre legyőztük Trianont.
Csak ne tartson újabb száz évig. Annyi időnk nincs.
***
A fényképek a szerző utazási során készültek. Nyitókép: Gyilkos-tó 2004.
Az idei európai parlamenti választás sorsdöntő a külhoni magyarság brüsszeli képviselete szempontjából. Az erdélyi és a felvidéki magyarok bejutása is erősen billeg. Öt évvel ezelőtt néhány száz szavazaton múlt, hogy megtartsa helyét az MKP politikusa, Csáky Pál, most az RMDSZ járhat hasonlóan, ha nem sikerül mozgósítania.
Az ellátási lánc állomásainak lépésről lépésre való visszakövetése a jégkorszak óta érintetlen területekig vezetett.
Ismét Kovács Elvirát, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselőjét választották a belgrádi törvényhozás európai integrációs bizottságának elnökévé. Nem könnyíti meg a munkáját, hogy a Vajdaságban és Szerbia más részein is némiképp ellentmondásos az Európai Unió megítélése.
És nemzeti és európai értékvilágot teremt. Bármennyire fáj is ez a bírálóknak. Constantinovits Milán írása.
Mindenkit meglepett, hogy Pellegrinit ekkora többséggel választották meg elnöknek Szlovákiában szombaton – mondta felvidéki politológus a Mandinernek.
A jézusi és a történelmi példa is józan konokságra sarkall minket. Constantinovits Milán írása.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Budapest-Belgrád vasút, már azt is tudni lehet, mikortól lehet majd utazni rajta.
Idén tovább csúszik a lejtőn Európa legnagyobb gazdasága. A tavalyi recesszió 2024-ben is folytatódik, ami rossz hír Magyarország számára, a hazai ipar ugyanis nagyban a német kereslettől függ.
