Aki pásztorból lett államalapító elnök: José Antonio Páez és Venezuelája

2020. június 23. 15:56

A független Venezuela első elnöke, a most 230 éve született José Antonio Páez közép-európai szemmel nézve egészen különleges pályát járt be. Életútja a rongyokból az elnöki hivatalig ívelt, majd észak-amerikai emigrációban végződött. Portrénkban a hívei által az „Apure-folyó oroszlánjának” és a „puszták kentaurjának” nevezett, ellenségei szemében véreskezű haramia, majd zsarnok Páez életútját mutatjuk be.

2020. június 23. 15:56

Paár Ádám írása

 

Hősünk élete három szakaszra tagolható. Az első szakasz, a pásztorfiúé olyan, mintha egy Sergio Leone-féle spagettiwestern hőséről mintázták volna. A mesztic (indián és „fehér”) szülőktől származó José Antonio Páez 1790. június 13-án született Új-Granada Alkirályság területén, a mai Venezuelában. Szegény szülők gyermeke volt, akik mindent megtettek egyedül életben maradt fiuk taníttatásáért. Egy napon banditák állították meg a távoli bentlakásos iskolából hazalátogató Páez postakocsiját, s a fiú megölte az egyik zsiványt. A mi felfogásunk szerint önvédelemből cselekedett, ám a korabeli hatóságok és törvények szigorúbbak voltak. Páez a földönfutó szegénylegények és szökött rabszolgák menedékhelye, a llano (a venezuelai puszta) felé vette az irányt. 

A marhapásztorok, a llanerók sajátos pozíciót töltöttek be a gyarmat társadalmában:

akárcsak a magyarországi hajdúk, ők is független szellemű, harcias réteget alkottak,

amely nyitott volt a törvényen kívüli elemek számára. A maga kezdetleges módján demokratikus norma érvényesült itt: míg a társadalomban a bőrszín választóvonalat jelentett, a llanero lehetett indián, „fekete”, félvér vagy „fehér”. Páez könnyen beilleszkedett, hiszen tudta mindazt, amit egy llanerónak tudnia kellett: lőni, lovagolni, lasszót vetni, kést hajítani, zenélni és inni. Még nem volt húszéves sem, amikor már rajongás vette körül a llanerók körében. Híres volt lovagolni tudásáról, ezért kapta a sokatmondó „llanók kentaurja” nevet. Már 19 évesen feleségül vett egy 12 éves lányt, s gyermekeik közül kettő érte meg a felnőttkort.

Dél-Amerika függetlenedik

Hogyan lett a szegénylegényből Venezuela elnöke? Ennek megértéséhez kicsit meg kell ismerni az 1810-es évek történetét. 1808-ban Napóleon csapatai bevonultak Madridba. Spanyol-Amerika-szerte junták (tanácsok) alakultak a legitim királyi dinasztia védelmére. Némely junták azonban nemcsak a Bonaparte-dinasztiát utasították el, hanem a korábbi gyarmati rendszert is. A gyarmatok kreol (gyarmati születésű spanyol) elitje, a helyi arisztokrácia és nagypolgárság nyitott volt a felvilágosodás eszméi iránt, hatottak körükben az amerikai függetlenségi háború (1775-1783) hírei, s egyre nehezebben viselték a gyarmati adminisztráció bilincseit. A kreol elit önmagát azonosította a nép képviseletével (s hogy ezen mit értettek pontosan: „amerikai népet”, bőrszínre tekintet nélkül, vagy egyszerűen „amerikai spanyolokat”, abban nem volt egységes az álláspont). Dél-Amerikában a szabadkőművességnek nagy szerepe volt az „Amerika-gondolat” népszerűsítésében. Venezuelában Francisco Sebastian Miranda terjesztette el az első páholyokat. Miranda, az 1806-os venezuelai felkelés vezetője, az 1811-es Venezuelai Köztársaság elnökének álma egy olyan amerikai államszövetség volt, amelyben minden népfaj és bőrszín egyenlő. Az indián örökséghez való kapcsolódást fejezte ki, hogy a leendő, Kaliforniától a Magellán-szorosig terjedő államszövetség vezetőjét az Inka címmel ruházta volna föl, átvéve az ősi Peru uralkodóinak tisztségét.

A gyarmati elit úgy érezte, hogy 1808-ban elérkezett az alkalmas pillanat,

hogy kezébe vegye a sorsát. Joggal félhettek attól, hogy Franciaország vagy – erősebb tengeri hatalomként – Anglia igyekszik megkaparintani Spanyolország amerikai gyarmatbirodalmát. 1811-ben kikiáltották az első Venezuelai Köztársaságot, majd ennek összeomlása után a másodikat 1813-ban. A köztársaságot vezető liberálisok, élükön előbb Mirandával, majd Simón Bolívarral, adósak maradtak a szociális reformokkal: a kormány nem osztott földet, és nem szüntette meg a rabszolgaságot (megtiltotta viszont a rabszolga-kereskedelmet). Ugyanaz motiválta a rabszolgaság eltörlésének elhalasztását, mint a függetlenségért harcoló észak-amerikai gyarmatokon: tekintettel kellett lenni az elit rabszolgatartó részének érdekeire, magyarán a rabszolgaság kérdését föláldozták a függetlenségért vívott fegyveres harc ügyének oltárán. 

A történelem megismétlődött, ám Venezuelában jóval véresebb következményekkel. A spanyol fővezér, a Puerto Cabello városában veszteglő Monteverde tábornok a szerzetesek révén elhintette a nép között, hogy Ferdinánd király földet ad a népnek, csak a gaz földesurak, akikből a kormány áll, eltitkolják előlük. Hamarosan akadt egy férfi, aki az indián, színesbőrű szegényparasztok, llanerók és „fekete” rabszolgák élére állt: José Tomás Boves. Az egykori fegyenc, ekkor llanero megszervezte a felkelést, Isten és a király nevében. Királypárti mozgalom volt ez? Inkább úgy pontosítható: a király neve jelszó volt, de mögötte az indulatot szociális radikalizmus, s emellett kitapinthatóan egyfajta általános „fehérellenes” gyűlölet fűtötte. A „halál a földesurakra” sokak számára úgy hangzott: „halál a fehérekre”. Boves, akinek alakja rémmé növekedett, meghirdette a nagybirtok és az állatállomány fölosztását.

Páez is belekeveredett ebbe a félig ellenforradalom, félig osztályharc jellegű kaotikus öldöklésbe.

Az anarcho-royalista Boves llanerói mindenütt legyilkolták a „fehéreket”, s általában mindenkit, akit republikánusnak véltek. V. Guszev, Bolívar regényes életrajzírója néhány vonással érzékletesen megrajzolja a források szerint elképesztően brutális Boves karakterét, annak szájába adva a történetileg hiteles tényeket: „Mentünk, egyik várost a másik után foglaltuk el, öltünk, akasztottunk, korbácsoltunk, tovább mentünk, megint nem hagytunk élve senkit sem. A spanyolok az egekig magasztaltak, ez a mitugrász Monteverde újból megmozdult az ő Puerto Cabellója falai mögött: Cádizból várt hajóhadat, de a fő, hogy mi segítettünk. Mindazt, amit ő elszalasztott, ezeknek a kreoloknak, köztársasági meszticeknek, Mariñónak, Bolívarnak minden győzelmét, az egész köztársaságukat néhány hónap alatt ízzé-porrá zúztuk. (…) Venezuelában mi is meg a spanyolok is a mennyországba küldtünk mindenkit, aki a körmünk közé került.” (V. Guszev: A Felszabadító. 119-121.)

Páez csatában

Bolívar partraszállása

Bolívar, a későbbi El Libertador (Felszabadító) belátta emigrációjában, hogy nem elég a polgári reform és a függetlenség: föld is kell a szabadság mellé, támogatni kell az indiánokat, és véget kell vetni a rabszolgaságnak. 1816-ban partra szállt Venezuelában, s most már szociális programmal támogatta meg a függetlenség és polgári szabadságjogok ügyét. Meghirdette a rabszolgaság eltörlését és a parasztság földhöz juttatását. A helyzet kedvező volt: Bolívar legnagyobb ellensége, a szadista Boves már halott, és a llanerók új vezetője, Páez, aki ekkor már gerillavezérként jókora tartományt tartott ellenőrzése alatt, csatlakozott a llanerók többségével a Felszabadítóhoz.

A „fehér” arisztokrata Bolívar és a sötét bőrű szegénylegény Páez kézfogása jelképezte az elit és a nép egymásra találását.

A vakmerő, sötét szemű, éjfekete ménjén parádézó llanero vezér, az „Apure-folyó oroszlánja” gyakran derékig meztelenül vezette csatába sombrero-kalapos, fehér inges, pikákkal fölfegyverzett hadseregét a spanyolok ellen. Bolívar afféle rousseau-i „nemes vadembert” látott a llanero vezérben, aki kész elfogadni a Felszabadító liberális elveit – legalábbis ekkor még úgy tűnt. A közöttük lévő éles születési és társadalmi különbségek egy pillanatra másodlagossá váltak a függetlenségi harc és a közös társadalmi program mellett. Páez megtisztította Venezuelát a spanyolpárti bandáktól, amíg Bolívar serege fölszabadította Kolumbiát a spanyol uralom alól. 1821-ben, a két parancsnok caracasi bevonulásával véget ért a fölszabadító háború.

Kezdetét vette Páez életének következő szakasza: a politikusé. A venezuelai lakosság jelentős része idegenkedett a Bolívar által alapított Nagy-Kolumbiától. A háborús hős glóriáját viselő Páez tábornok nyíltan odaállt a szeparatista törekvések mellé, és hosszas politikai manőverek meg Bolívar elleni intrikák után 1830. január 13-án Venezuela elszakadt Nagy-Kolumbiától.  

Az új elnök

Páezt választották az új ország elnökévé. El lehet képzelni, a venezuelai arisztokrácia hogyan fogadta termeiben a sötét bőrű tábornok, az egykori pásztorfiú megjelenését! Ám ismét beigazolódott a mondás, hogy

rablóból lesz a legjobb pandúr, s rebellisből lesz a legjobb konszolidáló államfő.

A pásztorfiút, a népvezért, aki a durva pásztorviseletet, a ponchót aranyhímzéses, gyémánt rendjelekkel borított egyenruhára váltotta, elvakította a drágakövek, szobrok és kardok ragyogása. Hízelgett neki, hogy a „fehér” urak kezét foghatja, a „fehér” úrnők kezét csókolhatja. 

Páez egykori harcostársainak szűk körén kívül támaszkodott a hagyományos elitre, s szorgalmasan építgette a klientúráját, példát adva más elnököknek is. A hatalmas országot másként nem lehetett egyben tartani, csupán a kegyek és kedvezmények állandó osztogatásával, megelőzendő a helyi szeparatista lázadásokat. A róla elnevezett paecismo szűk két évtizedének (1830-1847) nagyobb részében Páez töltötte be az elnöki hivatalt, s amikor éppen nem, valójában akkor is ő volt az ország első embere. Ezekben az évtizedekben jelentős reformok történtek a közigazgatás, közoktatás és a polgári jogok terén. Más tekintetben inkább visszalépésről beszélhetünk. A gazdaságpolitika az agrárérdekek védelmén alapult, miközben a rezsim a gyarmati időkből örökölt gyönge ipart kitette a külföldi versenynek. Venezuela élelmiszer-exportőr és iparcikk-importőr országgá vált, kiszolgáltatva az angol tőkének, s egyoldalúan függővé téve az országot a világpiactól. A nép helyzete nem változott, sőt romlott. A volt rabszolgák többnyire nyomorogtak, a llanerók pedig hiába várták a földosztást, s egyre zúgolódtak, lázadoztak a „saját elnök” ellen. A középosztály azért háborgott, mert az ipart teljesen alárendelték a földbirtokos oligarchia akaratának, és úgy érezték, Spanyolország rabigáját Anglia pénzigája váltotta föl.

Páez lavírozott az ország két pártja, a Liberális Párt és a Konzervatív Párt között,

de utóbbiak felé hajlott, a közös agrárius irányultság miatt.

Addig Páez széke nem volt veszélyben, amíg csak a llano lázadozott. A hadsereg sorra elfojtotta a vidék felkeléseit. A probléma akkor adódott, amikor az eliten belül történt meg a hasadás. A Liberális Párt vezérei, a Monagas-fivérek megelégelték Páez uralmát, és amikor híre ment a páezisták választási csalásának, harcba hívták mindazokat, akiknek elegük volt a rendszerből. 1848-ban fegyverrel elkergették a konzervatívok oldalára állt Páezt, aki rövid kitérő után az Egyesült Államokba költözött. Miközben fölolvasó esteket tartott, éberen figyelte a délről érkező híreket. A Monagas-rezsim kiábrándította a venezuelai középosztály nagy részét, amely reformokat, az ipar védelmét és a félgyarmati sorból való kikecmergést várta José Tadeo Monagas kormányzásától. 

A liberálisok kormányzási módszerét éppúgy az önkényesség jellemezte, mint korábban a konzervatívokét, s ugyanúgy a földesúri rétegekre támaszkodtak, szemben a középosztállyal és a parasztsággal. A korrupció mértéke felülmúlta a Páez-időszakét, és a társadalmi reformok nem haladtak előre. Monagas bukása után Páez hazatért, s ismét a konzervatívok élére állt. Második elnöksége (1860-1863) alatt azonban nem tudott úrrá lenni a polgárháborús helyzeten, és a liberális-föderalista erők katonai vereséget mértek a páezista seregekre.

Páez, veresége után, másodszor is emigrációba vonult – immár végleg.

New Yorkban telepedett le. Hamvait 1888-ban szállították haza, és helyezték örök nyugalomra.

Így ért véget „Apure oroszlánjának”, a „llanók kentaurjának” pályája, aki megjárta a társadalmi ranglétra minden fokát: volt törvényen kívüli, pásztor, tábornok, elnök, hol gerillavezér, hol szabadsághős, hol fél-királypárti, fél-anarchista, hol liberális, hol konzervatív – hol a társadalmi haladás híve, hol a fönnálló társadalmi rend védelmezője. Manapság Venezuelában nemzeti hősnek, az ország alapítójának tekintik.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szalard
2020. június 25. 16:25
Dzsingisz kán is pásztorból lett világbirodalom alapítója.
Akitlosz
2020. június 23. 16:49
Az a helyzet, hogy ez a Páez is inkább akart egy kisebb országban államfő lenni, mint egy nagy országban csak egy közigazgatási egység vezetője.
Akitlosz
2020. június 23. 16:45
"amerikai spanyolokat" Ehhez képest egymást sem voltak képesek elviselni egy országban és annyi a spanyol ország, mint az arab nyelvű. "A venezuelai lakosság jelentős része idegenkedett a Bolívar által alapított Nagy-Kolumbiától. A háborús hős glóriáját viselő Páez tábornok nyíltan odaállt a szeparatista törekvések mellé, és hosszas politikai manőverek meg Bolívar elleni intrikák után 1830. január 13-án Venezuela elszakadt Nagy-Kolumbiától. " Úgyhogy ne sírjanak, hogy miért lett ilyen vacak az országuk! Nagy-Kolumbia ma is befolyásos ország lenne 2 519 954 km2. Amiből Venezuela 916,445 km2. Hát nem mindegy "Amerikai spanyolok"!
annamanna
2020. június 23. 16:18
Ez az élettörténet is csak egy példa arra, hogy bárkit bármilyen pozícióra is választanak meg, sohasem tudhatja, hogy mikor csúszik ki a kezéből az a hatalom, amit állítólagosan birtokol. Önmagában a cím nem jelent semmit, ha nem kapcsolódik hozzá valós érdekérvényesítési képesség, és azt vajon mire lehet alapozni? Lehet az alapja pl tekintély, pénz, erőszak, kapcsolati háló, hazug manipuláció. Ezek közül csak a tekintély nevezhető legális eszköznek, de még ezt is könnyen meg lehet kérdőjelezni és fel lehet rúgni. Így aztán tisztességes eszközökkel nagyon nehéz tényleges, valós hatalmat birtokolni. Sajnos ez a pálya a tisztességtelen, amorális eszközökkel operáló, teljesen gátlástalan embereknek kedvez, akiknek semmi sem drága ahhoz, hogy hatalmat gyakoroljanak. Valaki vagy tisztességes, vagy hatalma van, a kettő nagyon ritkán találkozik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!