„A bevándorlók lángba borítják az országot” – Shimon Lasker brüsszeli rabbi a Mandinernek

2017. december 30. 07:45

„Reménytelen a muszlimok integrációja” – mondja Shimon Lasker, a Chabad-Lubavics zsidó vallási mozgalom brüsszeli rabbija, aki 35 éve vezeti közösségét. Lasker szerint a belgák mindent megadtak a bevándorlóknak, és most dühösek, hogy hála helyett háborús helyzetet kapnak cserébe. A rabbi az antiszemitizmusról is beszélt lapunknak. Interjúnk nyugat-európai zsidóság helyzetéről és a muszlim integráció reménytelenségéről.

2017. december 30. 07:45
Veszprémy László Bernát

A brüsszeli főrabbi két év azt nyilatkozta, hogy nincs jövője Belgium zsidóságának. Egyetért ezzel? 

35 éve élek itt, és azt kell, hogy mondjam, már régen is ilyen volt a helyzet. Akik eddig sem szerettek, azok továbbra sem szeretnek. Mindig is volt antiszemitizmus Európában, s noha most egy egyértelmű romlást látunk, én továbbra is zsidóként megyek ki az utcára. Az antiszemitizmus elől Izraelbe való kivándorlás nem rossz ötlet, de azt mondani, hogy zárkózzunk be, és bújjunk el, szerintem gyávaság. Erősnek kell lennünk, és büszkén kell viselnünk zsidóságunkat. 

Számos inzultus történt az utóbbi időben példának okáért Antwerpenben, és az én ottani zsidó ismerőseim is félelemről számolnak be. Tapasztalt hasonló incidenseket a közösségében?

Igen, de az ilyesmi mindig a hangulaton múlik. Ha valami történik Izraelben, akkor több támadás van, és a számok valóban nőttek az elmúlt években. Én két fajta antiszemitizmust látok: az egyik a muszlimok részéről, a másik pedig az őshonos belgák részéről érkezik.

Az átlagos szekuláris, belga zsidó mindenesetre most kezdi látni, hogy ami idilli helyzetnek tűnt, az rémálommá is válhat.

Azt hitték, hogy szeretik őket, és most kiderül, hogy mégsem. Sokat beszélnek arról, hogy el akarnak menni innen.

Ezek szerint igenis beszélnek arról a belga zsidó közösségben, hogy nincs maradásuk?

Igen, és korábban ilyesmiről nem volt szó. A szülők manapság nem látják a gyermekeik jövőjét, és a fiatalok már Amerikában és Izraelben keresik a megélhetési lehetőségeket.

Említette az őshonos, belga antiszemitizmust is. Köze lehet ennek a progresszív, baloldali Izrael-ellenességhez?

A belgák között mindig is voltak antiszemiták, és ezen a holokauszt sem változtatott. Talán ez idáig kevéssé mutathatták ki, de az antiszemitizmus most újra felébredt. Néha azt mondják, hogy a zsidókkal van a bajuk, néha pedig csak annyit, hogy a „cionistákkal”, de a lényeg, hogy gyűlölnek minket. Az anticionizmus egyszerűen arra ad lehetőséget, hogy politikailag korrekt módon támadják a zsidókat. Az elmúlt napokban Trump miatt hevültek az indulatok, a Jeruzsálemmel kapcsolatos döntése okán. Talán azt hiszik a belgák, hogy ha Trump ellen vannak, akkor az itteni muszlimok kevéssé fogják bántani Belgiumot és a belgákat. De ez egy nagy tévedés. 

Tehát a muszlim antiszemitizmus is gondot jelent. Köze van ennek a bevándorláshoz?

Természetesen! A bevándorlás árnyoldalait a belgák is látják, hiszen nem tudják elfogadni, hogy katonák járőröznek a pályaudvarokon, a középületekben és a repülőtereken. Belgium nyugodt ország volt, és most úgy néz ki, hogy a gyerekeink is háborús hangulatban fognak felnőni. A belgák pedig felteszik a kérdést, hogy mi ennek az oka, s

mikor a válasz a bevándorlásra mutat, akkor nagyon megdühödnek.

Azt látják, hogy befogadták a bevándorlókat, mindent megadtak nekik, és most ezt kapják vissza. Ráadásul a helyi belgákra sokszor nem jut pénz, a bevándorlókra pedig igen; ilyenkor a belgák felteszik a kérdést, hogy míg a gyerekeikre nem jut pénz, addig a bevándorlókra, akik csak lángba borítják az országot, miért jut? Ez felébreszti őket.

Vannak zsidóbarát hangok a belga muszlim közösségben?

Nem keveredek velük, és nem is beszélek velük. Ha egy arab rám köszön, visszaköszönök, de itt vége a dolognak. Nem az én dolgom, hogy kapcsolatokat keressek velük: én a saját közösségemért vagyok itt.

Bemenne Molenbeekbe, Brüsszel no-go zónájába?

Nem megyek oda, mert semmi dolgom nincsen ott. Autóval már jártam arra, és még sosem támadták meg az autómat, noha nyilván szerencsém is volt ebben. De a negyedről szóló hírek nem álhírek, és a zsidó közösség rendszeresen kap figyelmeztetéseket zsidó biztonsági szervezetektől, ha muszlim tüntetések vannak Brüsszelben, hogy például „ekkor és ekkor ne menjetek ezekbe az utcákba”. De ez szerintem így normális.

Normális? Budapesten nem kapnak figyelmeztetéseket a zsidók, ha tüntetések vannak…

Igen, de az Budapest. Itt a hétköznapi, nem-zsidó belgákat és a rendőrséget is megverik néha az arabok. Nem kell hozzá zsidónak lenni. És szerintem normális, ha figyelmeztetnek egy muszlim demonstráció előtt. Ezek általában igen erőszakos demonstrációk, épp, mint a Trump-ellenes felvonulások. Emberek sérülnek meg. Ha nem akarsz megégni, akkor nem mész a tűz közelébe.

Nem úgy hangzik, mintha tombolna az integráció.

Integráció? Sosem fognak integrálódni.

Összesen 290 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2018. január 03. 01:13
Zsidó merkel az európai zsidók nyakára telepíti a megölő ellenségét a muszlimokat ,,,,,
áfonya
2018. január 01. 15:49
Saul fia film díj át vételéért csupán azért jöttek hogy a magyarok fejéhez vágják a holokausztot náci tudatot hogy a magyarokba bele rúgjanak ,megalázzák. Maga a filmet sok néző nem tarja olyan kiemelkedőnek mint ahogyan port vertek fel körülötte ..Beszéltem nézővel aki elmondta a színész fejét mutatták állandóan körbe tekingetve ...Nem én véleményem olyanoké akik látták. .....
áfonya
2018. január 01. 02:48
Saul fia film díj átadás emlékezetes maradt...... Mélyen tisztelt zsidó rendezők nyugatról jöttek a díjat átvételére 25 milliós készpénzért ... Díszebédet a " magyar ízes moslékot" (Amerikába kitántorgott kommunisták szerint a magyar ételek) is szépen bekanalazták ...... Zsidó vendégek ebéd után a bukott kommunista mszp-szdsz -l utcára mentek a kormány ellen tüntettek kezükben a díjjal..... Vastag bőr volt pofájukon ,na ennyit az örökké magukat sajnálni tudókról ...utána mint akik dolgukat jó végezték eltűntek elviharzottak oda ahonnan magukat szalajtsztották... zsidók bemutatkoztak ... beleszartak abba tányérba amiből ettek.... éveken keresztül kommunistákkal ÖSSZEFOGVA az egész világon magyarokat antiszemitának nácinak bélyegezték . Úgy hogy a magyarok se felejtenek ám ,nem csak a zsidók.
Rockpapa
2017. december 31. 09:51
Én azért most elkezdtem félni.Ugyan így nem tetszett a cári Oroszország.Mi lett a vége ,tömeges bevándorlás a Monarchia területére.Nehogy megint szép legyen nekik ez a "náci" ország!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!