Hont András szerint az EP egy bohócparlament (Videó)

2024. január 09. 17:40

Schiffer András pedig úgy véli, ha sikerülne a progresszív establishmentet kitakarítani a Fehér Házból, lehet, hogy békésebb világ következne.

2024. január 09. 17:40
null

A 2024-es év várható bel-és külpolitikai történéseit próbálta megjósolni Hont András, Ceglédi Zoltán, Konok Péter és Schiffer András az ATV Öt című műsorának hétfői adásában.

Ceglédi: Az EP-ben lehet majd földindulás

Ceglédi szerint az EP-ben lehet majd egy nagyobb földindulásra számítani. „Nem arra gondolok, hogy nem a Néppárt lesz a legtöbb képviselővel rendelkező frakció, de az előfordulhat, hogy a Néppárt és a Szocialisták mögött harmadikként, olyan euroszkeptikus erők futnak be, akik alapvetően át tudják alakítani, azt, hogy milyen tisztségviselőket választanak, és milyen jogalkotás történik majd” – fogalmazott a politológus.

Schiffer: A szuverenista erőknek lesz egy erős térnyerése

Schiffer András úgy véli, 

ha sikerülne a progresszív establishmentet kitakarítani a Fehér Házból, lehet, hogy békésebb világ következne.

Az EP-vel kapcsolatban elmondta: szerinte „ha országonként megyünk végig, ezt az egész pártcsalád keretezést érdemes félretenni”, s példaként Csehországot és Szlovákiát hozta. Hozzátette: szerinte a szuverenista erőknek lesz egy erős térnyerése, a legnagyobb vesztes pedig a zöldek frakciója lesz. Megjegyzi: „méltán”.

Konok: Minden csupa színjáték

Konok Péter szerint minden csupán színjáték, hiszen a dolgok már régen nem a választásokon dőlnek el, míg Schiffer András meg van győződve róla, hogy a választások döntően, legalábbis a világ nagyobb részén, tőkefrakciók közti küzdelemről szólnak – például az amerikai elnökválasztás.

Ha a progresszívok a saját őshazájukban, Amerikában vereséget szenvednek, az rövidtávon kicsit arrébb tolja egy globális háború veszélyét. 

A legnagyobb fenyegetést a világbékére jelenleg a globális, progresszív hálózatok jelentik

– szögezte le az ügyvéd.

Hont: Nem hiszek az EP-ben

Hont András kijelentette, hogy nem hisz az EP-ben. 

Lássuk már be, amit egyébként minden párt háttérember – Magyarországon és Európába elmond –, hogy az egy bohócparlament, egy valóságtól elszigetelt, elitista buborék

 – fejtette ki. Hont szerint a változás, ami beállna akkor, ha a Néppáttól jobbra lévő frakciók megerősödése bekövetkezne, az lenne, hogy Orbán Viktor válna „a legeurópaparlamentibb politikussá”.

Az adást az alábbiakban nézheti vissza:

Nyitókép: ATV Öt képernyőfotó

 

 

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jose
2024. január 16. 10:50
Ez a Konok konokul ragaszkodik az általa kitalált hülyeséghez: A nemváltoztatást Orbán találta ki - mondja. A normális Hont: Az a vicces, hogy nem ő találta ki. Abban viszont igaza van,hogy a választások csak nagyon minimálisan tudják megváltoztatni a dolgok folyását a Föld bolygó nyugati részén. Ez így van 3000 éve. A nép meg azt hiszi, hogy szavazni jó.
Hohokam
2024. január 09. 21:34
De jó, hogy ez a pöcs Puzsér nem volt ott - bár Konok mint a buta zsidó megjelenítője is kilóg, valszeg őt a kontraszt miatt teszik be.
lefty67
2024. január 09. 21:31
EU parlament: otthon teret vesztett, tehetségtelen,népszerűtlen politikusok színháza!
Abiondi
2024. január 09. 20:06
"A 2024-es év várható bel-és külpolitikai történéseit próbálta megjósolni Hont András, Ceglédi Zoltán, Konok Péter és Schiffer András az ATV Öt című műsorának hétfői adásában." Volt az adásban kávézacc, vagy csirkecsont, esetleg cigánykártya??? Ezek nélkül ez a "jósolgatás" csak arra volt jó, hogy ezen a felületen tovább tudjon hörögni a moslékos kommentszekció. Értitek? Náluk orbán-pincsi lett Hont, Ceglédi, Schiffer és a Konok is! 🤣🤣🤣
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!