Exkommunista aktivista: Nem gyűlölöm Orbánt, mert nem érdemli meg

2023. november 11. 09:39

Bíró András szerint történelmi problémák vannak a magyar társadalom alakulásával.

2023. november 11. 09:39

Bíró András volt a héten Veiszer Alinda műsorának vendége. A műsor legelején felidézték a most 98 éves újságíró és emberjogi aktivista ifjúkorát. Bíró elmondta, hogy kisgyerekként „vadmagyar” volt, akit teljesen beszippantott a ‘30-as évek irredenta mozgalma. 

A soviniszta, revansista magyar hozzáállás abszolút az enyém volt”

 – fogalmazott. Ezek után valóságos sokként élte meg, amikor az apja 1941 környékén elárulta neki, hogy zsidó származásúak. Elmondása szerint az apja egy „teljesen asszimilálódott magyar volt”, annyira, hogy szinte el is felejtette a zsidó származását. Ezután felidézte, tizenkilenc évesen már közreműködött a zsidók mentésében: Wallenberg-menlevéllel hozott ki embereket a gettóból.

A 98 éves Bíró kitért arra, hogy a háború után hamar csatlakozott a kommunista mozgalomhoz és párthoz, de fokozatosan elvesztette hitét a rendszerben, majd 1957-ben elhagyta az országot, és 1986-ig nem is tért vissza. Ezt követően, a ‘90-es években megalapította a romák felzárkóztatásával foglalkozó Autonómia Alapítványt, amit egyébként később a Soros György által fémjelzett Nyílt Társadalom Alapítvány is támogatott.

„Történelmi problémák vannak a magyar társadalom alakulásával”

Veiszer Alinda azt a kérdést is feltette, megbánta-e, hogy a rendszerváltás után hazajött Magyarországra. Bíró András erre azt válaszolta: „mindinkább”. Szerinte 

történelmi problémák vannak a magyar társadalom alakulásával, „a feudális maradványok sok vonatkozásban még ma is rendkívül erősek”.

A jelenkor Magyarországa kapcsán pedig kijelentette: 

Itt kollektív morális problémák vannak, bátorsághiány van, itt állandó félelem, alávetettség van. 

Egy olyan rendszer alakult ki, ahol a gyűlölet működik mind a két részről”.

A beszélgetés során leszögezte, „én nem gyűlölöm Orbánt, nem érdemli meg, hogy én gyűlöljem. 

Egy olyan ellenzéket látok, amelynek ötlete sincsen, hogy mit csináljon. 

Ha Orbán azt mondja, hogy A, akkor azt mondják, hogy B. Ebből áll a magyar politika” – hangsúlyozta Bíró András.

A teljes beszélgetést ITT tudja megtekinteni.

***

Nyitókép: Képernyőfotó

 

 

 

 

Összesen 183 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2023. november 13. 08:15
Hazudik folyt.: Az utolsó megjegyzés arra utal, ahol rátalált a diszkreditál szóra: a Mi Hazánk javaslata bírálata az EU-ból való kilépés népszavazási javaslata miatt. - “Demokrata soha nem teheti meg, hogy külső hatalmi segítséget kér/fogad el belpolitikai kérdésekben (dollárbaloldal).” Demokrata!? TISZTESSÉGES ember egyáltalán nem lop el a saját politikai- és vagyonosodási céljaira százmilliárdokat (pl. Lölő, vő), ahogy ezt a Fidesz eurószélsőjobb teszi! - “A jogkövető soha nem akar 2/3-os törvényeket 50% + 1 alapon módosítani.” Jogkövető!? Orbán a kétharmadot annak rendeltetése ellen használta fel. Magyarán az alkotmányosság megszüntetésére. (Erről csak annyit: az Alkotmány NEM csak egy törvény a többi között, általánosságokkal teletűzdelve, hanem egy KÖZmegegyezéssel létrejövő törvény. Erre 2010-ben semmi alap nem volt. Nem is lehetett, mert ha egy épkézláb embert megkérdez: akarja-e, hogy az idők végezetéig minden politikai hatalom egy csoport kezében legyen, akkor nemet mond…
Zokni
2023. november 13. 00:46
Hazudik: - olyat nem tervezett az ellenzék, hogy azonnal bármit megszüntetnek. - Csak annyit mondhatnak, hogy miért kell függni egy beteg hatalomtól és embertől, és ha időben elkezdik a leválást, nem kéne most az oroszokat finanszíroznunk. - Miért kellett (a joggal visszaélve) oly gyorsan leszerződni Paksról? - A rezsicsökkentés és az ártámogatás piacellenes, részben szemfényvesztő, politikai indíttatású, igazságtalan és árfelhajtó hatású intézkedések. Gazdaságilag semmi sem indokolta őket. - Milyen szociális intézkedést kellett volna megszavazni? Egyáltalán mit kellett volna? A Fidesz ellenzékben mit szavazott meg? Ön nem itt él? - Ráadásul a Fidesz szociálisan a rászorulókat kihagyja a támogatásból. Bár ez volt a nem is titkolt célja. - A diszkreditálásról már írtam: a Fidesz használta politikai taktikai célra (lejáratva) az intézményt, ráadásul józan kívülálló - aki nem tudja, hogy Orbán BEFELÉ Brüsszelezik, KIFELÉ meg a markát tartja - azt hiszi, hogy biztos ki akarunk lépni.
tapir32
2023. november 12. 20:15
A baloldalinak nevezett összefogás propagandájában az szerepelt, hogy hatalomra jutásuk esetén azonnal megszüntetik az orosz gáz és olaj importját, Paks II-t nem építik meg és Paks I-et azonnal leállítják. A rezsicsökkentést és az ártámogatást eltörlik. Ez a felelőtlen politizálás! Ha, ez megvalósul akkor, Magyarország már rég tönkrement volna. A dollárbaloldal egyetlen intézkedést sem támogatott, amivel a családokat és a munkahelyeket védjük az inflációtól. Soha nem támogattak és nem szavaztak meg egyetlen szociális intézkedést sem. A minimálbér emelést sem! Megpróbálták diszkreditálni a demokrácia egyik legnagyobb vívmányát a népszavazást, a nép akaratának közvetlen kinyilvánítását. Demokrata soha nem teheti meg, hogy külső hatalmi segítséget kér/fogad el belpolitikai kérdésekben (dollárbaloldal). A jogkövető soha nem akar 2/3-os törvényeket 50% + 1 alapon módosítani.
Zokni
2023. november 11. 21:08
“Az ÁVH-tokhoz mi volt köthető?“ - kérdi Köhögő, hogy a demokrácia felszámolása az Orbán rendszer legnagyobb bűne. Nem tudok róla, hogy a mai Orbán ellenes politikusok, és civilek felelőssé tehetők a születésük előtti eseményekért. Ahogy az itt acsarkodó, zsidózó, hazaárulózó, libsiző jobbosok sem tehetnek a koncentrációs táborokról. Nem tudom, de ez azért elég egyszerűnek tűnik, nemde?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!