Azért az kicsit meglepő, hogy a 444 meg a 24.hu ilyen könnyedséggel veszi elő a fejkörmérőjét – a jó öreg Harmadik Birodalom nagyobb dicsőségére

Amikor egy levágott nemi szervű férfi nőstény mogyorós pelének képzeli magát, azt az identitást is jobban tiszteletben tartják haladóék, mint azt, hogy Karikó Katalin Nobel-díjas magyar kutatónő két éve egyértelműen kijelentette, hogy nem csupán Magyarországon születettnek, de magyarnak is vallja magát.

A nemzeti dicsőség mint létező fogalom nem fér bele egyesek fejébe. Az, hogy egyszerre két honfitársunk is Nobel-díjat kapott, sokaknak büszkeségre ad okot – ahogy Constantinovits Milán kollégánk is írta –, másokat kevésbé foglalkoztat az egész, de ennél sokkal izgalmasabb az örök fanyalgók tábora.

Harmadik lehetőség nincs.

Na mármost egy Nobel-díjnál (pláne kettőnél) igen nehéz azt kimondania bárkinek, hogy az nem tekinthető sikernek, bár akadtak ilyenek is: a szabad szellem szárnyaló albatrosza, Puzsér Róbert például megtette, a többi kilencmillió-hétszázezer virológus java azért szerencsére megőrizte a hidegvérét.

Így marad annak kétségbevonása, hogy az illető magyar. Az egykori SS-veterán nyilvános, tapsolós rehabilitálása, majd ennek hazai progresszív mentegetése után végül is nem kellett volna meglepőnek lennie, hogy hirtelen a nürnbergi faji törvények közepette találjuk magunkat,

A 444 meg a 24 előveszi a fejkörmérőjét a jó öreg Harmadik Birodalom legnagyobb dicsőségére, és megmondja, ki tartozik a nemzethez és ki nem.

Aztán ott van a másik bombaérv, miszerint a Nobel-díjasaink zöme, az újak is, nagyrészt külföldön végzett munkájuk után kapták meg a rangos elismerést. Magyar átok, elüldözzük az okosakat, lám, lám – mondja a mantrát, aki saját sikertelenségét is indokoltnak látja így.

Pedig az önigazoló okosok igazán utánanézhetnének pár kattintással, hogyan is áll a helyzet, mondjuk, a szomszédainknál,

meg hát azért ennyi erőfeszítést nem lehet elvárni tőlük. Néhány önkényesen kiragadott példa azért álljon itt az ő kedvükért is, akiket nyilván csak a toxikus magyar politikai klíma tart vissza a Nobeltől:

• Románia: négy romániai Nobel-díjas (akik közül nem mellesleg kettő német, egy meg magyar zsidó) egyike sem otthon teljesedett ki, főleg Németországban alkottak
• Szlovénia: kettőből nulla hazai (egyikük ráadásul utólag honosított szlovén állampolgár)
• Szlovákia: egy darab, amúgy a pozsonyi, s egyébként a a Magyar Királyságban született Lénárd Fülöp

Ausztria kivétel. Na, vajon miért?

Egyszerű: a centrumban van pénz, ember, infrastruktúra a megfelelő szintű kutatások finanszírozására, a történelmi lemaradással sújtott, szocializmuscibálta közép-európai félpriférián viszont ritkásabban fordulnak elő ezek egyszerre. Néha mégis, de erről kicsit később...

És akkor még egy apró adalék: kik is üldözték el, teszem azt, Karikó Katalint? Ki is rakta ki a Szegedi Biológiai Kutatóközpontból?

S mi a helyzet Krausz Ferenccel, akire kígyót-békát kiáltottak Szegeden a lézerkutató központban, miután Palkovics Lászlóék odatették? 2019-ben három kutató levélben tiltakozott ez ellen, közpénzszórásnak titulálva az egész lézeres kacabajkát,

aztán, mit ad Isten, csak nem az ultragyors lézertudományra kapta meg a Nobel-díjat most Krausz?

Valahogy ezek az alapvető információk, meg a kontextus hiányzik a progresszív-fanyalgó sajtó cikkeiből. Kifelejtették.

Igaz, jó memória csak a Nobel-díjas kutatásokhoz ajánlott. Az újságírói wurlitzer-emlékdíjakhoz kimondottan ellenjavallt.

(Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán)