Fekete-Győr Andrást felmentették, párttársát viszont elítélték, hivatalos személy elleni erőszak miatt

2023. május 26. 12:10

Szarvas Koppány Bendegúz három év felfüggesztett börtönt kapott első fokon, amiért 2018 december elején dulakodott a rendőrökkel a kormányellenes tüntetésen a Kossuth téren.

2023. május 26. 12:10
null
Baranya Róbert

Több, mint négy évvel a történtek után hirdetett ítéletet a Pesti Központi Kerületi Bíróság Fekete-Győr András, a Momentum volt elnöke és párttársa, Szarvas Koppány Bendegúz büntetőperében.

A két politikus ellen a 2018 december 12-i, és 13-i, a túlóratörvény elleni, Kossuth téri tüntetések miatt emeltek a vádat, miután pirotechnikai eszközöket és egyéb tárgyakat dobáltak a Parlament épületének biztosítását végző rendőrök felé.

Az ügyészség Szarvas Koppány Bendegúzt csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal

Fekete-Győrt pedig csoportosan, társtettesként elkövetett  hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolta meg.

Fotó: Ficsor Márton/Mandiner
Fotó: Ficsor Márton/Mandiner

Az eljárás során a két politikus nem tagadta, hogy dobáltak a tüntetésen, de azt már vitatták, hogy füstgránátokat dobtak volna a rendőrök felé. A bíróság előtt korábban a Momentum volt elnöke nevetségesnek nevezte az ügyészség vádját és kijelentette, hogy nem követett el bűncselekményt, magatartása nem volt erőszakos és nem akadályozta a rendőrök munkáját.

A május elején megtartott perbeszédek során az eljáró ügyész Szarvas Koppány Bendegúzra letöltendő, míg Fekete-Győr Andrásra felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte, míg a védelem a vádlottak felmentését. 

A pénteken kihirdetett ítéletben

a bíróság Szarvas Koppány Bendegúzt bűnösnek mondta ki, csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettében.

Ezért a bíróság két év börtönre ítélte a vádlottat, amelynek végrehajtását három évre felfüggesztette. 

Fekete-Győr Andrást ugyanakkor a bíróság felmentette a társtettesként, csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak vádja alól. Az eljáró bíró, Németh Leona az indoklás során elmondta, hogy az eljárás során mindkét vádlott elismerte cselekedetét, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy szándékuk nem irányult a rendőrség akadályozására illetve sérülés okozására. 

A bíróság a bizonyítás során elsősorban a tüntetésről készült kamerafelvételeket elemezte, amelyek egyértelmű bizonyítékként szolgáltak, egyebek mellett arra vonatkozóan, hogy a per tárgyává tett demonstrációkon a tüntető tömeg a Parlament épületét védő rendőrsorfal ellen fordult. 

A bíróság külön vizsgálta a vádlottak által eldobott pirotechnikai eszközök milyenségét és hatásait. Ennek kapcsán ugyanakkor azt állapította meg, hogy a füstgránátok hatásai nem voltak jelentősek. Ezzel együtt Szarvas Koppány Bendegúz terhére nem csak ezt, hanem más cselekedeteket is felrótt az ügyészség. A bíróság szerint pedig

a rendőrökkel való dulakodás valamint a politikusnál lévő gázspray célzott használatával

a vádlott megvalósította a hivatalos személy elleni erőszakot. A büntetés kiszabásánál a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe az időmúlást, és a ténybeli beismerést, valamint a büntetlen előéletet, ugyanakkor súlyosítóként a kitartó jellegű cselekedetet. 

Az első fokú ítélet ellen az ügyészség az ítélet megalapozatlansága, Szarvas Koppány Bendegúz esetében a büntetés súlyosítása miatt jelentette be fellebbezést, míg Fekete-Győr esetében a bűnösség megállapítása érdekében. A vádlottak ugyanakkor három napi gondolkodást kértek. 

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner

Összesen 164 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gáspár
2023. május 27. 04:41
Felmentették, persze. "Fel fel, ti rabjai a földnek"
Gyikó István
2023. május 26. 21:47
természetesen kenyébesütött ráspollyal!
XSXS
2023. május 26. 20:27
Egy jol dokumentalt, videokon rogzitett esetnel megis mi a lof..z tart negy evig elbiralni? Az meg mar csak hab a tortan, a habon cseresznye, a cseresznyen meg karamell csopp az idomulasra, mint enyhito korulmenyre hivatkozni!! Hat megis, mi folyik Magyarorszagon igazsagszolgaltatas fedonev alatt?
hátakkor
2023. május 26. 19:44
Ügyész benyújtotta, hogy FeGyőrnek már volt egy magánlaksértése , garázdasága? Hogy egy aszociális visszaeső, akit ki kell vonni a társadalomból!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!