Amikor a Parlamentben akarták megölni a házelnököt: 110 éve lőttek Tisza Istvánra

2022. június 07. 05:59

„Van még egy ellenzéki képviselő!” – hallatszott a kiáltás, majd hamarjában több lövés dördült az ülésteremben. 110 éve, 1912. június 7-én követtek el merényletet Tisza István ellen.

2022. június 07. 05:59
null
Sal Endre
Sal Endre

Napok óta forrongott az ország háza. Többször is megesett, hogy a hangoskodó, autódudákkal tülkölő ellenzékieket csendőrökkel vezettették ki a teremből. Az dühítette fel az ellenzéki képviselőket, hogy az Országgyűlés vita nélkül elfogadta a véderőtörvényt, amely Magyarország erőteljes fegyverkezésével járt, s amiért Tisza Istvánt okolták.

Aztán ki is tiltották a hangoskodókat, akik 1912. június 7-én megjelentek az épületben, a karhatalmisták viszont kivitték őket az utcára. Így érkeztünk délelőtt 11 óra 5 perchez, amikor Tisza István házelnök lépett a pulpitusra.

Gróf Tisza István (balra) és a merénylő, Kovács Gyula. Fotó: Wikipedia

„Az ülést megnyitom” – mondta, majd hozzátette: „Tisztelt Ház! A mai ülésen ismét sajnálatos események történetek…” Eddig jutott. Ebben a pillanatban ugyanis több lövés dördült a teremben.

Néhány perccel korábban, már ott lapult a pisztoly egy bizonyos Kovács Gyula, gyomai képviselő zsebében. A 38 éves férfi szintén a kitiltottak között volt, s a családja később elmondta, napok óta látszott, hogy képtelen feldolgozni az eseményeket. Aztán az újságírók páholyán átmászva megközelítette a parlamenti pulpitust,

majd 11 óra után 5 perccel, remegő kézzel lőtt. Többször is.

Egyik lövés sem talált, a következő pillanatban pedig Kovács Gyula a halántékához emelte a fegyverét és meghúzta a ravaszt. A pár másodperces jelenetsor sokkolta az embereket, majd a következő pillanatban többen a merénylőre vetették magukat.

Az eszméletlen, vérző férfit ütlegelni kezdték, hiába feküdt élettelen testtel, volt, aki a fejét ütötte. Aztán a jobb érzésűek mentőért kiáltottak, s hamarosan elvitték a lövöldöző férfit. Tisza Istvánt megdöbbentette az eset, az újságíróknak elmondta, az első pillanatban azt sem tudta, honnan lőnek, de aztán meglátta Kovácsot. Ami mai fejjel talán nehezebben érthető, a gyilkossági kísérlet ellenére az ülés hamarosan folytatódott, Tisza pedig a következőkkel emelkedett szólásra: „Tisztelt Ház! Az előbbi incidenst tekintsük egy szerencsétlen, őrült ember rémtettének és részvéttel eltelve saját katasztrófája iránt, folytassuk a tanácskozást.”

Az újságok napokon át a címlapon hozták a merénylet híreit. Fotó: Arcanum/Friss Újság

Ekkor még mindenki úgy tudta, hogy a merénylő halálán van, menthetetlen. Később sikeres operációt hajtottak végre rajta és eltávolították a fejéből a golyót. Utóbb rögzítették azt is, hogy csaknem nyolc méterről tüzelt a merénylő. Volt olyan golyó, amely az elemvénybe fúródott, de nem ütötte át és kiderül az is, hogy Kovács képviselő összesen négy lövést adott le, ám mindenki öt durranást hallott.

Az ötödik lövést egy másik pisztolyból adták le és nem Tiszának, hanem Kovácsnak szánták

és a kormánypárti oldalról érkezett.

Kovács Gyula aztán felépült, bíróság elé állították, de „mélyebb öntudatzavar” miatt végül felmentették. A merénylő később 1942-ben Amerikába emigrált és 1963-ban, 89 éves korában ott is hunyt el. Tisza István története ismert. Több merényletet is elkövettek ellene. Volt, hogy egy, az I. világháború alatt kiábrándult katona lőtt rá, a golyó azonban itt sem talált, majd 1918. október 16-án egy antimilitarista akart végezni vele, ám a pisztolya a lövés pillanatában csütörtököt mondott. Nem sokkal később, 1918. október 31-én, az őszi rózsás forradalom idején aztán katonák lőtték agyon az otthonában. Itt már nem volt esélye Tiszának. Nem úgy 1912-ben, amikor Kovács Gyula remegő kézzel felemelte a fegyverét az ülésteremben… 

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nakatomi
2022. június 07. 12:03
Ma az Index egy kiváló írással emlékezett az esetre. Az ellenzéki sajtó reagálását emelném ki belőle. "A mérsékeltebb ellenzéki sajtó elítélte ugyan magát a merényletet, de azt is hangsúlyozta, hogy valójában Tisza a felelős azért, hogy idáig fajultak a dolgok. De az ellenzéki sajtó másik része, megengedve, hogy egy gyilkossági kísérlet általában nem helyeselhető dolog, valójában hősként ünnepelte a merénylőt. Az ellenzéki tudósítások a bátor és elszánt jelzővel illették Kovácsot, és egyértelműen Tiszát vádolták a merényletért. Legékesebb példa erre a Népszava, amely a merénylet másnapján Tisza gazsága kimeríthetetlen címet adta a cikkének. Érdemes ebből idézni néhány mondatot: "Ennek a szerencsétlen országnak a becsületét még mindig tapossa, köpdösi Tisza, az őrült gazember. Az ellenzék pénteken is megtette, amit tehetett. Engednek az erőszaknak, mert azzal mit sem érne az ország, ha módot adnának a legfőbb bitangnak arra, hogy sorra legyilkoltassa őket. Mert ez a tébolyult állat képes lenne erre is, és nincs fölháborítóbb bizonyítéka a mai alkotmány és jogrend tarthatatlanságának, mint a mai helyzet, amelyben egy Tisza Pista, egy nemileg perverz, erkölcsileg beszámíthatatlan egyén kezébe van adva a legfőbb hatalom." Ez utóbbi kísértetiesen emlékeztet szóhasználatában a mai ellenzéki médiára. https://index.hu/belfold/2022/06/07/merenylet-tisza-istvan-ellen---szaztiz-eve-lottek-ra-a-hazelnokre-a-parlamentben/
DFK
2022. június 07. 12:01
A baloldaltól minden kitellik.
Zolotarjov
2022. június 07. 11:32
Hullaházynak maradt a lófasz pisztoly helyett. De csak nem akar elsülni neki..:))
Zolotarjov
2022. június 07. 11:25
Még jó, hogy ma már van fémérzékelős beléptető kapu. Ettől az ellenzéktől bármi kitellik..:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!