Orbán Viktor azt várja, hogy „nagyon meg tudjuk nyerni az európai választást”
A miniszterelnök szerint a béke melletti érvelés egyben jól felfogott anyagi, gazdasági érdek is.
A közfoglalkoztatottak fizetése eszerint közel 20 százalékkal emelkedik.
Százezer forintra emelkedik közmunkások bére – jelentette be közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök. Az emelés mértéke majdnem 20 százalék, hiszen így bruttó 85 ezerről 100 ezer forintra emelkedik a teljes munkaidőben foglalkoztatott közmunkások keresete.
Az mfor a hírrel kapcsolatban felidézte, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter már októberben felvetette, hogy a közfoglalkoztatotti bér 2022-ben elérheti majd a minimálbér felét. Ezt azzal indokolta, hogy az elmúlt években jelentősen elértéktelenedett ez a juttatás.
Borítókép: MTI/Rosta Tibor