A Párbeszéd feljelentést tesz a kiszivárgott hangfelvétel miatt

2019. szeptember 29. 16:49

Állításuk szerint valaki vagy valakik rendszeresen hallgatták vagy hallgatják a párt elnökségi üléseit, azt rögzítik és visszaélés-szerűen nyilvánosságra hozzák.

2019. szeptember 29. 16:49

Tiltott adatszerzés bűncselekménye miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Párbeszéd társelnöke Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt csütörtökön kiszivárgott hangfelvételével kapcsolatban.

Szabó Timea a párt elnökségi tagjaival tartott vasárnapi budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: a hangfelvétel elemzése során a Párbeszéd elnökségének tagjai egymástól függetlenül felismerték azt, hogy az összevágott felvételek a párt elnökségi ülésein készülhettek.

Hozzátette: „ahogy megpróbáltuk letisztítani ezeket a felvételeket, úgy felismertük a kérdezőket”, majd arról is beszélt: a felvétel végén hallatszó gyermekhang saját gyermeke hangja, aki „mivel még pici, rendszeres látogatója ezeknek az elnökségi üléseknek”.

Szabó Timea felszólította a hatóságokat, hogy derítsék ki, hogyan rögzíthették és szivárogtathatták ki a hangfelvételeket a Képviselői Irodaházban – egy nemzetbiztonságilag védett intézményben – tartott ülésekről. Ehhez készen állnak minden „birtokukban levő tudás megosztására”, és elektronikai eszközeiket is rendelkezésre bocsátják.

Szabó Timea „magyar Watergate-nek” nevezte az ügyet

A Párbeszéd társelnöke az ügyet a „magyar Watergate-nek”, a huszonegyedik század eddigi legnagyobb botrányának nevezte. Azt mondta: úgy tűnik, hogy valaki vagy valakik rendszeresen hallgatták vagy hallgatják a párt elnökségi üléseit, azt rögzítik és visszaélés-szerűen nyilvánosságra hozzák.

Szabó Timea szerint „ilyen hangfelvételeket rögzíteni és nyilvánosságra hozni” a Fidesznek áll érdekében, akik „rettegnek az önkormányzati választáson az ellenzék győzelmétől”. Hozzátette: ilyen „titkosszolgálati módszereket” az ellenzéknek nem áll érdekében bevetni.

Kérdésekre válaszolva elmondta: a többi ellenzéki párttal még nem osztották meg ezeket az információkat, a Párbeszéd elnökségéért pedig „személy szerint is tűzbe teszi kezét”, mert „egyiküknek sem érdeke hangfelvételek nyilvánosságra kerülése”. Később hozzátette, ha mégis bebizonyosodna, hogy az elnökség valamelyik tagja szivárogtatta ki a felvételeket, attól „azonnal megválnának”.

Arról is beszélt, hogy folyik a párt irodájának átvizsgálása, de a felvételek egy része a Képviselői Irodaház egyik bizottsági tárgyalótermében készülhetett, amelyet nincs módjukban átvizsgálni. Hozzátette: az elnökségi üléseken hangfelvételt nem szoktak rögzíteni, csak a meghozott döntésekről készül jegyzőkönyv.

A hangfelvétel tartalma

A csütörtökön az interneten kiszivárgott hangfelvételen Karácsony Gergely MSZP-s és DK-s politikusokat minősít, fenyegetéseket és lopást is említ, valamint az ellenzéki együttműködés résztvevőivel vívott csatákról beszél.

Horváth Csabáról például elmondta, hogy ő legalább tudja, hogy miért lehet börtönt kapni. „Ennek az alternatívája pedig egy sokkal jobb renoméjú, volt iskolaigazgató, akit a helyi szocik akarnak, aki két perc után nem fogja tudni, hogy hol van, és szétlopnak mögötte mindent. Csabának legalább annyi esze van, hogy tudja mi az, amiért börtönbe lehet menni. Ez nyilván kifelé nagyon ciki, meg tartalmiakban is sok szempontból ciki” – hallatszik a felvételen.

A kiszivárgott beszélgetés során arra a kérdésre, hogy Tóth Csaba, az MSZP zuglói elnöke tényleg megfenyegette-e, Karácsony azt mondja, hogy mindig is mérges viszonyban álltak. „Igaz, hogy megfenyegette a családodat?” – hangzik a kérdés, amire Karácsony így válaszol: „Ne viccelj. Többször.” Hozzátette: ez a kapcsolat „politikailag le volt dugózva”.

A Zuglóba való visszatérés kapcsán Karácsony kijelentette: „Ha én visszamegyek Zuglóba, akkor engem elásnak (...) Most tudnék mesélni néhány sztorit, de a szocikkal közösen nem tudunk indulni.”

Karácsony Gergely aznapi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a felvétel „nyilvánvalóan törvénytelen eszközökkel” készült és manipulált. Közölte, hogy feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen.

Karácsonyék eddigi nyilatkozatai az ügyben

Az ellenzék főpolgármester-jelöltje először azt nyilatkozta, hogy nem tudja, hol készülhetett a felvétel és kivel, kikkel beszélt azokon. Később az ATV-ben azt mondta, hogy baráti beszélgetések hallhatóak a felvételen, – értelemszerűen a barátaival – de konkrétan akkor sem tudta kivel, kikkel. Amikor felmerült, hogy Tüttő Katával kapcsolatban kritikus hangot ütött meg, akkor eszébe jutott, hogy később róla pozitívan is beszélt.

A mostani verzió szerint, amelyet a Párbeszéd sajtótájékoztató keretein belül közölt, a párt elnökségi ülésein készülhettek a felvételek. Ebből Szabó Timea arra a következtetésre jutott, hogy valakik rendszeresen lehallgatják az üléseiket. Kijelentette továbbá, hogy a Párbeszéd elnökségéért „személy szerint is tűzbe teszi kezét”, és egyébként sem állna érdekükben kiszivárogtatni ezeket a beszélgetéseket. Szerinte ezeknek a nyilvánosságra kerülése a Fidesz érdeke.

Origo: Összevissza beszél Karácsony

Szerkesztőségi cikkében a portál az utóbbi napok történéseivel kapcsolatban vasárnap megállapítja: az, „hogy mennyire összevissza beszél Karácsony”, az is mutatja, hogy a hangfelvételen Tóth Csabát mint a családját fenyegető bűnözőt írta le, szombaton pedig már egy közös képet tett közzé, ahol ölelkeznek, és állítása szerint barátok. Vajon mikor hazudott? A hangfelvételen vagy tegnap?

Mint írják, Karácsony Gergely őszödi beszédének és következményeinek az is lényeges eleme, hogy kristálytisztán látszik: a bukott zuglói polgármester mennyire mást mond szövetségeseinek a szemébe és mást a háta mögött.

Ezért szerintük a magyar politikai élet egyik legkínosabb figurája lett Karácsony Gergely, ez vitathatatlan. Ennyifélét állítani, így összevissza beszélni, szinte már abszurd teljesítmény. Úgy fogalmaznak: az ellenzéki bohócjelöltek lassan legnevetségesebb próbálkozójává vált Karácsony Gergely, akivel kapcsolatban nem is beszéltek arról az amoralitásról, hogy saját szövetségeseit, azaz „esetükben nyugodtan használhatjuk, saját elvtársait” így gyalázza.

(A hangfelvételről itt írtunk részletesebben.)

(MTI)

Összesen 252 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2019. október 02. 22:42
Mondtak már ők minden a felvételről. Szerintem most már az igazat is elmondhatnák.
Menhetten
2019. szeptember 30. 18:56
Minden jel arra mutat, hogy Karácsony Gergelyt és környezetét titkosszolgálati módszerekkel figyelik meg. Majd az így készült felvételt megvágva manipulációs célból a fidesz maffia feltölti az internetre, amit aztán szemléz a média, ahol a fidesz trollok és Puzsér fanok nyomják a fidesz propaganda által terjesztett mantrát, hogy nincs értelme elmenni választani, meg hogy az ellenzék sem különb a fidesz bűnszervezettől, stb. Nagy bajban lehet Tarlós ha már ennyire aljas eszközökhöz kell folyamodnia a fidesz bűnszervezetnek.
justiceforhungary
2019. szeptember 30. 16:09
az asszony karácsonya a pár beszél
néhai Ch.Pilot
2019. szeptember 30. 08:56
Hát, most hogy ez a beszéd kiszivárgott, lehet, hogy Fenyőünnep Geri valamelyik este egy levágott lófejet talál az ágyában... :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!