„Rá sem fognak ismerni” – megújul a Blaha Lujza tér

2018. március 28. 14:27

„Rá sem fognak ismerni a Blahára, egy olyan új tér fog létrejönni, ami méltóbb lesz Budapesthez” – mondta Kocsis Máté a főpolgármesterrel tartott sajtótájékoztatóján. Tarlós István elmondta: mintegy kétmilliárd forintból várhatóan 2019 végére valósulhat meg a fővárosi Blaha Lujza tér rekonstrukciója.

2018. március 28. 14:27
Partos Bence

Mintegy kétmilliárd forintból várhatóan 2019 végére valósulhat meg a fővárosi Blaha Lujza tér rekonstrukciója. Tarlós István főpolgármester szerdán budapesti sajtótájékoztatón közölte: a fővárosi költségvetésben 1,8 milliárd forintot különítettek el a VIII. kerületi kereskedelmi és közlekedési csomópont rekonstrukciójára, és várhatóan még ebben az évben elvégzik a tervezési feladatokat.

A cél, hogy élvezhető hellyé váljon a Blaha 

A Blaha Lujza tér jelentős, alapvető arculatváltáson megy majd keresztül. A tervek szerint megszüntetik a téren a szervizutat, a parkolót, növelik a zöldterületet, felújítják az aluljárót, megtörténik a környező utcák forgalomtechnika felülvizsgálata. Továbbá teljes körű akadálymentesítés is lesz – mondta el a főpolgármester, aki hangsúlyozta: az a cél, hogy a közterületi élet élvezhető helyszínévé váljon a Blaha Lujza tér. Tarlós István megjegyezte azt is, hogy hamarosan terítékre kerül az Orczy tér rekonstrukciója is.

Szólt arról, hogy a kormány, a városvezetés és a főváros választott köztestületének együttműködése eredményeképpen a többi között befejezték a 4-es metrót, megkezdődött a 3-as metró felújítása, elindították az árvízvédelmi munkákat, valamint csaknem száz százalékban megvalósult a budapesti szennyvízcsatornázás. Szintén a kormányzattal való együttműködésnek köszönhető a Margitsziget valamint a Fővárosi Állat- és Növénykert fejlesztése – mondta főpolgármester.

Szimbolikus tér

Tarlós István kijelentette: „egy árva szó” nem igaz abból, hogy a kormányzat és a főváros nem működik együtt. „Egy tárgyilagos leltár készítése szükséges csupán ahhoz, hogy valaki megállapíthassa: éppen a kormány és a budapesti városvezetés együttműködése eredményeképpen (...) több minden történt hét és fél év alatt Budapesten, mint előtte évtizedekig” – fogalmazott.

„Ha valaki kiáll egy városi tér közepére és beleszippant a levegőbe, akkor a polgármester mentalitásának illatát is megérezheti” – véli Tarlós. A főpolgármester szerint egykoron a Blaha Lujza teret kulturális központként is emlegették, de mára elveszítette ezen funkcióját. Sokkal inkább számít kereskedelmi és közlekedési csomópontnak. „Mindenesetre szükség van Budapest egyik legszimbolikusabb terének rekonstrukciójára” – szögezte le Tarlós István. 

A főpolgármester kitért Józsefváros polgármesterével, Kocsis Mátéval kialakított kapcsolatára is. „Kocsis Máté a legnagyobb támaszom a fővárosi munkában” – mondta. „Sokat harcolt a rekonstrukcióért, ő küzdötte ki, hogy a Blaha Lujza tér felújítása végre elinduljon” – tette hozzá Tarlós. 

Rá sem fognak ismerni

„Arra tennénk kísérletet a kampányban, hogy kicsit jó hírekről is beszéljünk” – kezdte mondandóját Kocsis Máté. A józsefvárosi polgármester elmondta, a kormány forrást biztosított arra, hogy a Corvin áruház alumínium borítását elbontsák és az áruház eredeti homlokzata megújuljon. Ez reményeik szerint a tér rekonstrukciójával egyidejűleg megtörténik majd – tette hozzá.

Azt mondta, naponta 200-300 ezer ember érinti közlekedése során a Blaha Lujza teret, amelynek felújításával egy régi adósságot törleszt a főváros és a kerület. „Rá sem fognak ismerni a Blahára, egy olyan új tér fog létrejönni, ami méltóbb lesz Budapesthez” – hangsúlyozta Kocsis. 

Kocsis Máté kitért arra is, hogy az elmúlt években a Józsefváros Újjáépül program keretében számos közterület újult meg. Minden jelentősebb, nagyobb teret igyekeztek használhatóbbá, élhetőbbé tenni – mondta. Kérdésre válaszolva közölte, a tervezésnél nagy hangsúlyt kap, hogy a rekonstrukció alatt a villamosok zavartalanul közlekedhessenek és a metróállomás használható legyen. Továbbá a tervek szerint a keresztirányú forgalom is zavartalan marad, az átmenő gépjárműforgalmat maximum részlegesen korlátozhatják majd.

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rony Tronco
2018. március 29. 11:22
Kicsit komolyabban, de sok HA-val. HA a középszerű városrendezés és fejlesztés nem azt csinálta volna a Móricz Zs. körtéren, a Széll K. téren, amit, hanem levitte volna a kötött pályásokat a föld alá, Móriczon a 6-61 körzárás, a Széll K.-on mind az összest, itt a Blahán lebontanák (-tották volna) a "sajtópalotát" a Corvint, kis térfal építés és a ma én a Népszínházat építeném. Ez lenne szerintem a városfejlesztés.
Illieral
2018. március 29. 11:17
Ez már 20 éve is egy szarkupac volt. Nem tudom van e még ilyen szarul kinéző rész a városban.
kaltran
2018. március 29. 08:11
Az én felújítási tervezetem: Újra kell építeni a lebontott Nemzeti Színházat az eredeti állapotában.
brekker
2018. március 28. 23:15
Vigyázzunk, az Orbán-Tarlós klán megint lopni készül!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!