Így fejlesztik a Várnegyed közlekedését

2012. augusztus 07. 10:44

Kiemelt projektnek minősítette a budai Vár és környékének közlekedésfejlesztését, és csaknem duplájára emelte annak támogatását a kormány; a vonatkozó határozat a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg.

2012. augusztus 07. 10:44

A kormányhatározat szerint a közlekedésfejlesztési beruházás bekerült a Közlekedési Operatív Program 2011-13 akciótervének kiemelt projektjei közé, továbbá a korábban tervezett támogatási összeget 3 milliárd 341 millió forinttal megemelték, és így eléri a 6 milliárd 416 millió forintot.

A komplex beruházás első üteme többi között a Várbazárhoz kapcsolódó gyalogos közlekedés fejlesztését és a behajtási rendszer korszerűsítését tartalmazza. Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP), az I. kerület polgármestere korábban elmondta, hogy a budai Vár és környékének fejlesztése több, közlekedést érintő beruházással kapcsolódik össze. A kerületvezető ezek között említette, hogy mélygarázsokkal próbálják mérsékelni a parkoló autók számát, elektromos buszokat közlekedtetnének, az új beléptető rendszer pedig már jövő nyáron működni fog.

Átszervezik a Várnegyed buszjáratainak útvonalát is, a turistabuszok pedig a Palota úton, a Fehérvári bástyától délre tehetnék le utasaikat, majd a Mészáros utca – Győző utca sarkán lévő, a MÁV tulajdonában álló, használaton kívüli területen kialakítandó parkolóba kellene beállniuk. A Várbazárnál épülő mozgólépcsőn túl több helyen liftek vezetnek majd a Várba, valamint csillapítják a forgalmat a Lánchíd utcában, ahol szélesebb járdát és kerékpárutat is kialakítanak. A biciklistáknak több ponton is tárolókat létesítenek.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luga
2012. augusztus 07. 12:08
Végre, valahára! Eszméletlen állapot volt a büdös buszokkal, rengeteg parkoló autóval.
zolinho723
2012. augusztus 07. 10:52
Van itt pénz dögivel!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!