Lassan eldől a Fidesz 2014-es indulóinak listája

2012. február 28. 15:56

Múlt héten tárgyalt a Fidesz arról, kik lesznek az új választókerületek elnökei, így egyben a párt képviselőjelöltjei a 2014-es országgyűlési választásokon – írja az Origo. Lázár János már tavaly nyáron elkezdte meghallgatni a kormánypárti honatyákat azok terveiről.

2012. február 28. 15:56

Mivel 2014-től már csak 199 fős lesz a parlament, és 106 egyéni körzet lesz, ezért több jelenlegi képviselőnek biztosan nem jut majd mandátum az új rendszerben. A Fidesz elnöksége a múlt héten tárgyalta meg, kik lesznek a választókerületek elnökei, akik fő szabály szerint egyben a képviselőjelöltek is lesznek – írja az Origo. A döntés azonban még nem teljesen végleges. Külön nehézséget okoz, hogy a jövőben összeférhetetlen lesz a képviselőség és a polgármesterség, amik között így választaniuk kell a politikusoknak. Lázár János már tavaly nyáron elkezdte meghallgatni a kormánypárti honatyákat azok terveiről. A végső döntés azonban ennek ellenére nem önkéntes, van akinek figyelembe vették az elképzeléseit, van akinek nem.

Az I. kerületi polgármester, Nagy Gábor Tamás az Origo szerint képviselő lett volna inkább, ám az V. kerülettel összevont körzetben Rogán Antal lehet a választókerületi elnök, vagyis képviselőjelölt; Nagynak pedig marad a polgármester-jelöltség. Ezzel ellentétes történet viszont Kocsis Mátéé, aki inkább maradna józsefvárosi polgármester, de a Fidesz elnöksége választókerületi elnöknek szeretné őt. Több képviselőnek körzetet kell majd váltania: Varga Mihály eddig szülőhelyén, Karcagon indult, 2014-ben viszont az óbudai részekkel kibővített II. kerületben indítaná a Fidesz. A kerület jelenlegi képviselőjének, Láng Zsoltnak a polgármester-jelöltség maradna. Simicskó István viszont a fővárosból irányítaná vidékre a párt, Siófokon lehet képviselőjelölt, míg az összevont kelenföldi kerületben Rétvári Bence indulhat majd.

Megyén belül is akadnak átrendeződések. A komáromi választókerületi Völner Pál veheti át Meggyes Tamás esztergomi körzetét, míg Völner utódja Czunyiné Bertalan Judit lehet. Bács Kiskun megye kiskőrösi és kalocsai körzetének összeolvadása is okozott érdekellentétet. Előbbit Font Sándor, utóbbit Semjén Zsolt vezeti. Végül Font lehet a körzet kormánypárti jelöltje, Semjénnek pedig a határon túli magyarok megszólítása lesz a feladata, emellett listán kap majd befutó helyet. Az Origo szerint bár nem nyilatkoztak még nyilvánosan sehol a Fidesz legbefolyásosabb polgármesterei, de valószínűleg Pokorni Zoltán, Rogán Antal, Kósa Lajos és a Lázár János is elbúcsúzik a városvezetéstől és inkább a parlamentet választja.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lazio154
2012. február 29. 10:57
Elsősorban is tisztelt cikk iró az atya szó megtisztelő, ami nem jár csak úgy általánosan, ki kell érdemelni. Tisztességesebb és igazabb csak egyszerüen o.gy. képviselőknek hivni őket.Van munka bőven, csak keresni kell, meg is van becsülve havi 47 e, ft. Szabad a pálya, lépés indulj!
HSL
2012. február 28. 22:13
a párt az első, a többi majd később
Senior
2012. február 28. 18:39
Ez úgy 6éve történt: Kérdés a fideszes országgyűlési képviselőhöz. -Indulsz a következő választásokon? -Még nem tudom, majd Viktor eldönti. Egyéni jelöltként jutott be, a megyei szervezet továbbra is jelölte volna, de Orbán kirúgta. Magyarázatot a mai napig nem kapott. Az, hogy most leosztják a szerepeket talán nem baj, nem fogják egymást ölni kettő év múlva.
durrbele
2012. február 28. 18:10
Adalék Kósa Lajos magyarságtudatához és Hungarikum megvédéséhez Ezzel az indokkal utasította vissza a Rovásírással írt városnévtábla felállítását. "Kósa polgármester úr azzal indokolta az elutasítást, hogy a rovásírás nem illik bele a város jelképrendszerébe, majd hozzátette, hogy ennyi erővel cirill betűkkel vagy lovári cigány nyelven is ki lehetne írni a város nevét."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!