Miért kéne feltámasztani a letűnt szárszói seregszemlét?

„Bevallom, némi nosztalgiával nézegettem a 90-es években készült szárszói találkozók képeit, ahogy Tamás Gáspár Miklós éppen megnevetteti Heller Ágnest, ahogy Jancsó Miklós szivarozva figyel, Faludy György pedig Mécs Imrével beszélget. Csak néhány név a korábbi találkozókról, akik sajnos nincsenek már köztünk. Bizony hiányoznak. 1998-ig a Fidesz politikusai is rendszeres vendégek voltak Balatonszárszón, Orbán Viktor kék-piros ingére sokan emlékezhetnek, ahogy magyarázkodására is, amikor a Fidesz-székház eladása miatt úgymond »felkérdezték«. Más korszak volt. Érdeklődő, szabadságszerető állampolgárként mindenképp jobban éreztük magunkat benne: nyugati típusú demokrácia, szabadnak mondható sajtó, kulturált, okos politikai viták.

Kellemes buborékunkban csak azt nem vettük észre, hogy pár millió ember kívül rekedt. A dolgozó tömegeket valamiért nem boldogította a magas szintű politikai diskurzus, jobban aggódtak a munkahelyük miatt. A liberális irányultságú szabad sajtó nem feledtette a Bokros-csomagot.

Megannyi akadémikus okos érvelése sem nyugtatta meg azokat, akik számára a tandíj miatt kérdéses volt, hogy vajon el tudják-e végezni az egyetemet.

A »népi« értelmiségi oldal sem volt túl boldog, úgy érezhették, hogy a hagyományokhoz való ragaszkodásukat régimódinak, a nemzethez való kötődésüket nacionalistának bélyegzi a domináns balliberális közeg.

A buborékban lubickolók nem, de Orbán Viktor észrevette a fennálló közhangulatban rejlő politikai lehetőséget. Észrevette és kőkeményen átváltotta politikai tőkére és közhatalomra. Ezzel a szárszói találkozók illusztris közönsége meg is kapta az első pofont, de ebből még magához tért, és az első Orbán-kormány ellenzéke 2002-ben javítani tudott.”

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd