Miért kéne feltámasztani a letűnt szárszói seregszemlét?

2023. augusztus 26. 13:50

Kellemes buborékunkban csak azt nem vettük észre, hogy pár millió ember kívül rekedt.

2023. augusztus 26. 13:50
Szendefy Mária
Szendefy Mária
Index.hu

„Bevallom, némi nosztalgiával nézegettem a 90-es években készült szárszói találkozók képeit, ahogy Tamás Gáspár Miklós éppen megnevetteti Heller Ágnest, ahogy Jancsó Miklós szivarozva figyel, Faludy György pedig Mécs Imrével beszélget. Csak néhány név a korábbi találkozókról, akik sajnos nincsenek már köztünk. Bizony hiányoznak. 1998-ig a Fidesz politikusai is rendszeres vendégek voltak Balatonszárszón, Orbán Viktor kék-piros ingére sokan emlékezhetnek, ahogy magyarázkodására is, amikor a Fidesz-székház eladása miatt úgymond »felkérdezték«. Más korszak volt. Érdeklődő, szabadságszerető állampolgárként mindenképp jobban éreztük magunkat benne: nyugati típusú demokrácia, szabadnak mondható sajtó, kulturált, okos politikai viták.

Kellemes buborékunkban csak azt nem vettük észre, hogy pár millió ember kívül rekedt. A dolgozó tömegeket valamiért nem boldogította a magas szintű politikai diskurzus, jobban aggódtak a munkahelyük miatt. A liberális irányultságú szabad sajtó nem feledtette a Bokros-csomagot.

Megannyi akadémikus okos érvelése sem nyugtatta meg azokat, akik számára a tandíj miatt kérdéses volt, hogy vajon el tudják-e végezni az egyetemet.

A »népi« értelmiségi oldal sem volt túl boldog, úgy érezhették, hogy a hagyományokhoz való ragaszkodásukat régimódinak, a nemzethez való kötődésüket nacionalistának bélyegzi a domináns balliberális közeg.

A buborékban lubickolók nem, de Orbán Viktor észrevette a fennálló közhangulatban rejlő politikai lehetőséget. Észrevette és kőkeményen átváltotta politikai tőkére és közhatalomra. Ezzel a szárszói találkozók illusztris közönsége meg is kapta az első pofont, de ebből még magához tért, és az első Orbán-kormány ellenzéke 2002-ben javítani tudott.”

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
libertarian
2023. augusztus 27. 17:11
Ja, mert a Posványos nem archaikus buborék, meg Kötcse, Corvinfeszt, Tranzit, annyiszor kell már ugyanazt ismételgetniük meg Orbán delirálását merev állkapoccsal hallgatni, úgyis tök mindegy, nem a gondolkodó embereken múlik az ország sorsa, hanem 3 millió funkcionális analfabéta létminimumon élő tájékozatlan, tudatlan, krumpliért megvehető vagy közmunkával zsarolható jobbágyon. de azért hozzátenném, hogy amelyik rendszer nem a tudásra és a gondolkodásra építi a hatalmát, ott pár évtized múlva nem lesz haza, csak parlag.
Ez D-dúr és e-moll
2023. augusztus 27. 17:09
"Welszibard ---> Ez D-dúr és e-moll 2023. augusztus 27. 10:12 Az igaz, hogy nem beszélt "Fajkasházyról". De az 1942-43-as szárszói konferenciák -eredeti szárszói - hagyományáról, Németh Lászóról sem." Be vagy te rúgva, bazdki?! És még miről nem beszéltem az 1000 karakteres hozzászóláskeretben? :-)
jobtvojumaty
2023. augusztus 27. 16:32
"magas szintű politikai diskurzus" HAHAHAHAHAHAHAAAAAA AAAAHAHAHAHAHAHAHAA! Édes Istenem, itt az új Hofi!
Selamat
2023. augusztus 27. 13:21
Jézusom, ezek a ballibsik elképesztően ostobák! S ha meg nő is...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!