Vegyük komolyabban a választási vitát, ami az egyik legfontosabb demokratikus hagyományunk!
Aki az elmúlt években nem egy barlangban élt, az pontosan tudja, hogy az állami tévében csak akkor lesz vita, ha azt Orbán engedélyezi.
Szegény, sanyarú sorsra ítéltetett Városliget.
Az elmúlt hetekben – nyilván a helyhatósági választási kampány részeként – sokat olvasok a kormány által agyonsanyargatott, kifosztott Budapestről és e cikkek, politikusi megszólalások egy részéből az is kiviláglik, hogy a kormány voltaképp egy igazi idióta, de nem is akármilyen, hanem afféle, akinél a kultúra elviselhetetlen fájdalmat idéz elő, a természet védelme pedig allergiás rohamot okoz.
Így arra gondoltam, hétről-hétre bemutatom az agyonsanyargatott város egy-egy karakteres kártételét, amelyeket mind-mind a kormány sózott a nyakunkba, nekünk, szerencsétlen fővárosiaknak. Elsőként a Városligetet választottam, mert mindaz, amit – megannyi lelkes protestáló ellenében – a kormány ránk oktrojált, mintegy állatorvosi lóként leplezi le a kleptokratikusmaffiaállamdiktatúra város- és – ne kerteljünk: – emberiség elleni bűntetteit. Heroikus urbanisták és baloldali politikusok egyként igyekeztek megvédeni a parkolóként funkcionáló egykori felvonulási területet, az azbesztet lehelő Petőfi Csarnokot, az állatkerttel szemben műanyagjátékokat és tegnapelőtti kukoricát árulók jogait, s legfőképp a szétrohadt, lepusztult, elkoszlott Liget „természetes” (értsd: még kádár-kori Kőbányai üvegek is lapultak a gondozatlan sövényben és a kutyapiszok szervesült a rozsdával a játszótéri mászókánál) álagát.
Majd jött a Városliget Zrt – a kormány ágense – a fákat egyenként megvizsgáltatta, amelyiket kellett meggyógyította, ültettek újakat, rendbe szedték a gyepet, rózsakertet és bokrokat telepítettek, megtervezték az egyik legjobb európai játszóteret. Ráadásként megújították a Szépművészeti Múzeumot, ahol a háború óta elzárt Román Csarnok ismét a közönség által látogatható lett, újra méltó pompába ragyog a Liget ódon építészeti ékköve a Millennium Háza, megépítették a Magyar Zene Házát, a Néprajzi Múzeumot. Kutyás élményparkot és futókört hoztak létre, számos sportkészséget és sportpályát telepítettek. A környező iskolák véleményét kikérve szervezik az ifjúsági sportpályákhoz a hozzáférést, hiszen mintegy tíz iskolával kötöttek együttműködési megállapodást, amelynek jóvoltából a diákok délelőttönként ingyen használhatják az egyébként fizetős labdarúgós- és kosárarénát is. Jönnek is, délelőtt Istvános, Radnótis, stb diákok focizni.
A Bethesda Gyermekkórházzal szintén élő együttműködése van a Ligetet fenntartó cégnek, jelképes összegért biztosítanak a Hermina úton épületet számukra és még szebb a Ballon – Bethesda – Liget együttműködés, ahol a tartósan beteg gyerekek, gyógyulásukat követően ingyen repülhetnek a kezelő orvosaikkal és a szüleikkel együtt léghajón, mintegy elengedve a betegség kezét, valóra váltva azt, ami csak álom lehetett, amíg bent feküdtek. Ráadásul jövőre átadják a Nemzeti Fotóművészeti Múzeumot, ami Budapest első fotósának, Klösz Györgynek a hajdani villájában áll. Mindez persze csak szemfényvesztés, a budapesti akarat semmibevétele, az oroszoknak való kitettség erős jelképe voltaképp. Radnóti Sándor szavára, aki a Magyar Zene Háza épületét a város új Landmark-jának minősítette, nem érdemes adni: tudjuk ő már a Kádár-rendszerben se figyelt a dolgozó népnek szánt útmutatásra. Az pedig a rogáni propaganda műve csupán, hogy a Zene Házát napközben a kiállítás látogatói, esténként a koncertlátogatók töltik meg. A Szépművészeti Múzeum közel egymillió évi látogatóját, természetesen valójában a Fidesz buszoztatja oda, s egyes buszokat Sydney-ből, villamosokat pedig Szöulból indít, hogy azt a megtévesztő látszatot keltse, mintha külföldieket is érdekelnének a parvenü NER alatti képzőművészeti tárlatok.
A Neo Kortárs Művészeti térben kizárólag szkíta művészek alkotásai láthatóak, a nomád lovasnép olyan alakjai állítottak itt ki, mint William Kentridge vagy Moholy-Nagy László. Azonban, hogy a megújult Városliget Európa legnagyobb és számtalan nemzetközi díjjal elismert kulturális városfejlesztési alkotása természetesen szintén porhintés. Valójában minden négyzetméter a rettenetes jelen szemléletét ábrázolja. Ráadásul a cenzúra is tombol: a Néprajzi Múzeum egyik tárlatán számos jellegzetes magyar arc látható. Ám fájóan hiányzik a sok Nerenc, akik – mind azt a város mindenkori miniszterelnök- és főpolgármester-jelöltje vagy a vele szövetségesek, illetve a Ligetvédők elmondásából tudjuk – úgy néznek ki, hogy egyik kezükben láncfűrész, másikban térkő, orrlikaikkal pedig szorgosan szippantják fel a porrá őrölt magántőkealapokat.
Mégis, ha e kiszipolyozott városról beszélünk, akkor talán a legfájdalmasabb az, hogy a kleptokratikusmaffiaállamdiktatúra által okozott traumák immár transzgenerációsak. Ezt leginkább a városligeti Nagyjátszótéren lehet megfigyelni, ahol a különböző korú gyermekek eltérő igényeit szolgáló készségeken a gyerekek látszólag önfeledten és boldogan játszanak. Dehogy játszanak! Sírnak ők, csak befelé folynak a könnyeik, s a játék mímelését csupán azért forszírozzák, mert magzati korban beléjük ívódott, hogyha nem így tesznek, menten a NER büntetőtelepén végzik. Szegény, sanyarú sorsra ítéltetett Városliget.
***