„Mindaz, amit természetesnek hittünk, veszélyben van. Meg kell védenünk kultúránkat, mert az az életformánk alapja” – ezzel a felütéssel kezdődik az Axióma legújabb videója. A konzervatív műhely most azt a kérdést teszi fel, „Fennmaradhat-e egy közösség, ha feladja identitását?”.
T.S. Eliot válaszát idézik, aki szerint a kultúra és a vallás ugyanannak a jelenségnek két oldala, ugyanis az emberi történelem során minden kultúra egy vallással együtt bontakozott ki. Míg azonban a primitív társadalmakban a kettő teljesen azonos, a fejlettebbekben már megkülönböztethető. Olyan társadalomban érdemes élnünk szerinte, ami visszatükrözi annak a vallásnak az alapjait, amelyre épít. Sőt, Eliot szerint,
az a politika, amely elszakad a vallás alapjaitól, pusztulásra van ítélve.
A videó bemutatja egy kultúra kialakulásának alapvető folyamatát, valamint felveti azt a kérdést is, kié a kultúra.
Az Axióma rámutat: a társadalom legfontosabb alapja a család: az apa, az anya és a testvérek alkotják újra és adják tovább a kultúrát, amely azonosulási keretet kínál mindannyiunk számára. A kultúra identitásteremtő és megtartó erővel bír, éppen ezért a kultúra kirekesztő is – az fér hozzá, aki beleszületik, vagy hosszú ideje benne él és átadja magát neki, hallható a videóban.
Idézik Eliot azon gondolatát, miszerint az európai emberhez csak a keresztény társadalom lehet méltó. Ugyanő óvott ugyanakkor attól, hogy bármely államrendet azonosítsunk az egyházzal, a vallással, hiszen akkor az időlegest akarnánk azonosítani az örök érvényűvel. Mint fogalmazott, bármilyen alkotmányos rend alkalmas lehet, amely visszatükrözi a kereszténység alapelveit. Szerinte egy keresztény kormány megtehet olyat, ami nem következik direkt módon a krisztusi tanításból, de semmilyen körülmények között nem indokolhatja cselekedeteit olyan elvekkel, amelyek nem keresztények.
Mint mondja, a politika nem lehet semleges, mert az mindig értékek közötti választás is.
A politikában nem mondhatunk le Istenről – érvel Eliot –, mert akkor végül Hitlert vagy Sztálint fogjuk imádni.