Ez lett volna az európai álom?

2016. május 09. 22:01

Budapesten kereste az európai álmot a BBC, avagy hogyan jutott el Magyarország negyed évszázad alatt a vasfüggöny lebontásától a déli határzár megépítéséig?

2016. május 09. 22:01

A BBC európai álmot kereső sorozatának második részében a mozgás szabadságáról forgattak – Magyarországon. A brit köztévé stábja az osztrák-magyar határnál kezdett, megemlítve és megmutatva, hogy ahol negyed évszázada még a vasfüggöny állt, ott ma bringaút van.

A riportban aztán megszólal egy szegedi orvos, aki elmondta, az uniós csatlakozásnak köszönhetően kifejezetten könnyű dolga volt, hogy Angliában folytassa orvosi karrierjét. Ezzel nincs egyedül, számos magyar orvos dolgozik inkább nyugat-európai országban, amit a hazai egészségügy meg is szenved, hangzik el. Szóba kerül a migránsválság is: a BBC képeket közöl a Keleti pályaudvar körüli tavaly augusztusi állapotokról, a megépült déli határzárról, megemlítve, hogy Magyarország zárta le elsőként a határt.

A brit tévé mutat pár részletet Orbán Viktor március 15-i beszédéből, melyben Brüsszelt és az uniós bürokratákat jelöli meg az Európát fenyegető legnagyobb veszélynek. Megszólal Kovács Zoltán kormányszóvivő is, aki a liberalizmus bukásáról magyarázott az egyébként végig Herschel-táskában mászkáló riporternek.

Szóhoz jut a paksi oroszok által építendő bővítés kapcsán a volt fideszes környezetvédelmi államtitkár, Illés Zoltán is, hogy az oroszok térnyeréséről beszéljen. 

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zoles
2016. május 10. 16:59
A szkosásos lejárató propaganda film.
brekker
2016. május 10. 15:58
Első blikkre a BBC-s riportert nem lehet megkülönböztetni az itthoni seggfejeinktől. Talán az újonnan jött hülyekénti lelkesedése, az ami figyelemreméltó.
tango47
2016. május 10. 14:16
Ha belegondolok, hogy valaha a BBC volt az etalon.... Messzire jutottak.
vendelin
2016. május 10. 13:04
Khan, az európai álom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!