Az ELTE kiáll György Péter mellett

2013. március 29. 09:57

Fábri György rektorhelyettes szerint „az ELTE nem egy futball-ligának a meccse, ahova bárki be tud kiabálni a partvonal széléről”.

2013. március 29. 09:57

Az ELTÉ-n a pártpolitika kizárása az oktatásból, a kutatásból és a tanulásból magától értetődő, ha ez nem így lenne, az rendkívül komoly ügynek minősülne – jelentette ki Fábri György az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, utalva a Magyar Nemzet cikkére, amelyben politikai elfogultsággal vádolták az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetét. „Megüzentem a cikk írójának, hogy amennyiben nem tudja tényekkel alátámasztani a leírtakat, akkor az egyetemet is rágalmazza” – tette hozzá Fábri.

Az ELTE rektorhelyettese szerint, ha a cikkben leírtak igazak lennének, akkor meg kellene védeniük a hallgatóikat, de jelenleg az oktatókat kell megvédeniük az olyan támadásoktól, „amelyeknek nem látszik az alapja”. Fábri kijelentette, az ilyen stílusú és színvonalú támadásokat semmilyen irányból nem tudják elfogadni – ezzel a rektorhelyettes az ELTE BTK-n legutóbb történt zsidózó matricákra is utalt.

Az egyetem meritokratikus, értékelvű intézmény” – jelentette ki Fábri, aki szerint „ez nem egy harmadosztályú futball-ligának a meccse, ahova bárki be tud kiabálni a partvonal széléről”. A rektorhelyettes ugyanakkor egyértelművé tette, hogy az ELTE-n világnézeti sokszínűség uralkodik, függetlenül attól, hogy pártpolitikai tevékenységet nem engednek az intézmény falai között. Akik megtámadják György Pétert, nem számolnak azzal, hogy a professzor két emelettel odébb lévő kollégáját is megtámadhatják aztán hasonló indokkal – de az ELTE őt is meg fogja védeni, tette hozzá Fábri.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ciseaux
2013. március 29. 23:24
Pázmány a sírjában forog! Maga a tény, hogy 2013-ban, Heller Á. professzor emeritus lehet még mindig azon az egyetemen, minden az ELTE-BTK-val kapcsolatos témát érdektelenné tesz.
OberEnnsinnen
2013. március 29. 17:49
Bakó Bea: "Lehetett volna az elnyomott nők, melegek, romák, a gender-elméletek és a marxista szociológia mellett (nem helyett!) egy kicsit a családdal, a nemzeti identitással, a kereszténységgel is foglalkozni. Mert ezek ugyanúgy kultúraalkotó tényezők. " Ezt kellett volna Fábrinak megválaszolnia. S még egy nem kevésbé kérdőjeles dolog: 1. A magyarság az országában fennmaradását a családnak, a nemzeti érzésnek, s a kereszténységnek köszönheti - többek között. 2. Ha az egyetemet eme "eredők" pénzéből tartjuk el, a kérdés a következő: Milyen önazonosság az, mely felé Györgyék a hallgatókat hajtják? 3. Mik az alapok, melyre az önazonosság kialakítását építik? Erre is választ kellene adni.
Google
2013. március 29. 17:37
Ez ugyanaz a György Péter, akinek az apja kommunistából széljobbos lett. Mert egy az.
Antigoné
2013. március 29. 13:31
A zsidózás megengedhetetlen, de igazságtalan levonni a következtetést: csak nácik járnak a BTK-ra. Ezt a profnak is tudnia kellene.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!